Pesti Srácok

Milyen meglepő: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozik a színművészetis forradalmárokhoz

Milyen meglepő: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozik a színművészetis forradalmárokhoz

Váratlan fordulatot vett az SZFE-s tanköztársaság-alapító felszabadító puccsmozgalom, a forradalmárokhoz ugyanis kedden reggel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott. Közlésük szerint azért, mert egyetértenek a Színház- és Filmművészeti Egyetem munkavállalóinak sztrájkköveteléseivel. A "megdöbbentő" hírről a 444.hu számolt be. A puccsistákat feltüzelő háttértársaság nem a tanszabadságot félti, hanem azt, hogy mostantól nem herdálhatnák el szabadon az adófizető állampolgárok pénzét, mint ahogyan azt tették eddig. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének szolidaritása pedig már csak azért sem meglepő, hiszen évek óta kormányellenes megmozdulások aktív szereplői, akik még a középiskolásokat is képesek voltak bevonni az általuk fontosnak vélt ügy miatti tüntetéseken való részvételbe.

Már a Pedagógusok Demokratikus Szervezete is forradalmi lázban ég – vagyis sztrájkhangulatba kerültek – derült ki abból a kedden reggel kiadott közleményből, amelyben azt is részletezik, miért tartják fontosnak az SZFE melletti kiállást.

– írják közleményükben, amiről meglepő módon a 444.hu számolt be szinte azonnal.

PestiSracok facebook image

Mint arról korábban részletesen írtunk: az SZFE dolgozói csütörtökön nyújtották be sztrájk-követeléseiket a kormánynak. Szerintük ugyanis az SZFE új fenntartója által "az egyetem közösségére erőltetett alapító okirat és szervezeti és működési szabályzat sérti a munkavállalók érdekeit is". Az egyetemi dolgozók sztrájkbizottsága arról tájékoztatta a kormányt, hogy amennyiben nem teljesülnek az egyetem autonómiájának és a szenátus jogköreinek visszaállítására vonatkozó követeléseik, úgy szeptember 21-én határozatlan idejű sztrájkba kezdenek. Többek között azt követelik a kormánytól, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát, állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit, az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg. Múlt csütörtökig az egyetem 85 dolgozója csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz.

Tan(ács)köztársaságot! Szabadságot! Milliárdokat!

Arról azonban hallgatnak, mint a Népszabiba tekert tükörponty, amit a PestiSrácok.hu írt meg részletesen elsőként, hogy több, mint 10 éve sorozatos gazdálkodási szabálytalanságok és fokozott korrupciós veszélyek jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) gazdálkodását. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyilvános jelentései szerint a "szörnyű diktatúrában" egészen ultraliberális módon sikerült gazdálkodniuk a közpénzekből, így nem meglepő az ellenzéki hisztéria, hogy az új vezetőségi tagok kinevezésével várhatóan új szelek fújnak majd az intézmény háza táján, ami véget vethet a közpénzek elművészkedésének. Az Állami Számvevőszék már 2019-ben jelezte: mivel az Egyetem gazdálkodása a korábbi ellenőrzések tapasztalatai és jelen ellenőrzés megállapításai szerint évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezért felvetődik, hogy a közpénz szabályszerű felhasználása és a közvagyon védelme érdekében indokolt lenne megfontolni az Egyetem közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását.

Vélhetően ezért a forradalmi hangulat és a gigantikus felháborodás, a diákok hergelése pedig ennek köszönhető, akik talán maguk sem tudják, hogy nem magukért, hanem megbízóikért kezdtek polgári engedetlenségi mozgalomba. A puccsistákat feltüzelő háttértársaság ugyanis nem a tanszabadságot félti, hanem azt, hogy mostantól nem herdálhatnák el szabadon az adófizető állampolgárok pénzét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének szolidaritása pedig már csak azért sem meglepő, hiszen évek óta kormányellenes megmozdulások aktív résztvevői, akik még a diákokat is képesek voltak bevonni ezekbe a demonstrációkba.

Forrás: PS/444.hu, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.