Pesti Srácok

Az összefogással ismét erőt mutatott a választásokon Kárpátalja – Kijevben tombolnak a nacionalista politikusok

Az összefogással ismét erőt mutatott a választásokon Kárpátalja – Kijevben tombolnak a nacionalista politikusok

Nem csoda, hogy kiborult, és éles diplomáciai lépésekkel fenyegetőzik a menthetetlenül kisebbségellenes ukrán vezetés, mivel a kárpátaljai KMKSZ sikeresen vett részt a vasárnap lezajlott helyhatósági választásokon. Bár hivatalos eredmények keddre, vagy szerdára várhatók, az előzetes becslések szerint a KMKSZ nyolc képviselőt juttat be a megyei közgyűlésbe, a kárpátaljai magyarság tehát képes volt összefogásával erőt mutatnia a többszörös nacionalista túlerővel szemben. A kisebbségi magyarság számára mindig kiemelkedően fontos a szavazáson való részvétel, hiszen – ahogy Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1-en fogalmazott – a nemzeti kisebbségeket Ukrajnán belül finoman szólva nem kímélik, így megfelelő politikai képviselet nélkül az utolsó ajtó is bezárulhatna magyar érdekérvényesítés előtt.

Összességében is elmondható, eredményesen szerepeltek a határon túli magyar pártok a választásokon, a Kárpát-medence magyar szavazói ugyanis láthatóan megértették, hogy az érdekképviselet megszerzéséhez egységet kell mutatni. Mint nemrégiben megírtuk, az összefogás eredményességének üzenetével buzdítottak szavazásra a határon túli pártok vezetői is, a mozgósítás pedig várhatóan sikerrel zárul, hiszen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) is sikerrel zárkózott fel a többi határon túli magyar párthoz, megismételve a 2015-ös választási sikert.

Az M1-nek a vasárnapi választás eredményvárójáról jelentkező tudósító kiemelte, bár hivatalos eredmények csak keddre, vagy szerdára várhatóak, az előzetes becslések szerint a KMKSZ nyolc képviselőt juttat be a megyei közgyűlésbe. Gál-Debreceni Mihály hozzátettte, számos kistérségnek lett magyar polgármestere, többek között fölényes győzelmével Babják Zoltán, Beregszász eddigi polgármestere az új beregszászi kistérség vezetője lehet, a nagydobronyi kistérséget is a KMKSZ jelöltje, Nagy Ferenc nyerte. Magyar polgármestere lesz az olyan fontosabb magyar kistérségeknek is, mint például Szürte, Tiszahát, Bereg, Tiszapéterfalva, vagy Visk.

Meghálálták a munkát a kárpátaljai választók

PestiSracok facebook image

Az M1-nek nyilatkozó Brenzovics László, a KMKSZ elnöke a választás éjszakáján azt hangsúlyozta, a szövetség jelentős ellenszélben ért el jelentős sikert. Mint fogalmazott, a KMKSZkövetkezetesen kiáll a saját politikája mellett, képviseli a kárpátaljai magyarságot, de egész Kárpátalja lakosságának az érdekeit is, és ezt a választók most is meghálálták.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke; Fotó: MTI

Ukrajnában változatlanul kisebbségellenes a politikai elit

Az M1-nek nyilatkozó Tóth Norbert nemzetközi jogász arra hívta fel a figyelmet, e negyvenkétmilliós országban a százötvenezres magyar kisebbség érdekképviselete sok nehézségbe ütközik. Mint hozzátette, ráadásul a nemzeti kisebbségeket Ukrajnán belül finoman szólva nem kímélik, így megfelelő politikai képviselet nélkül

A szakértő kitért arra, sokan már a tavalyi választások eredményéhez is nagy reményeket fűztek, arra számítottak, hogy Volodimir Zelenszkij vezetésével egy, a kisebbségek jogait biztosító kurzus formálódhat. Tóth Norbert úgy fogalmazott:

Kijev nehezen viselte, hogy a magyarok kampányolni mertek

A kárpátaljai magyarság választási kampányára élesen reagált a továbbra is kisebbségellenes kijevi vezetés. Az ukrán külügyminisztérium már október 20-án kiadott közleményében figyelmeztette a magyar tisztségviselőket, hogy kárpátaljai látogatásaik során tartózkodjanak a politikai agitációtól és az ukrajnai helyhatósági választásokba történő beavatkozástól. Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter vasárnapi, választásra buzdító Facebook-bejegyzése azonban már teljesen kiverte a biztosítékot a nacionalista ukrán vezetésnél. Az ukrán külügyminisztérium egyenesen azzal vádolta meg Magyarországot, hogy a KMKSZ propagálásával beavatkozott Ukrajna belügyeibe. Közleményükben azt írták:

Dmitro Kuleba és Szijjártó Péter külügyminiszterek; Forrás: facebook.com

Érdemes felidézni, hogy ugyanennek az ukárán külügyminisztériumnak idén kinevezett vezetője, Dmitro Kuleba első útja Magyarországra vezetett, és több jel is mutatott arra, hogy egy Orbán-Zelenszkij találkozó összehozásával végre pozitív irányba mozdulhat a két ország viszonya. Szeptemberben a külügyminiszteri találkozón Kuleba már azt is pedzegette, hogy reálisak az esélyek az ukrán-magyar kettős állampolgárságra is. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a várakozásokkal ellentétben a csúcstalálkozó időpontja folyamatosan kitolódott, köszönhetően annak, hogy a választási időszakban Ukrajnában politikailag sok veszélyt rejt a magyarokkal való barátkozás. Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésére való reagálás jól beilleszthető ebbe a folyamatba, a választások idején még a Zelenszkij-éra is feltűnő igyekezettel mutogatja Magyarországgal, a kárpátaljai magyar kisebbséggel szembeni agresszív politikáját.

Vezető kép: MTI/Nemes János

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.