Pesti Srácok

Ligetvédés a javából: mélygarázs helyett luxusszállodát építenének Karácsonyék a Városligetbe

Ligetvédés a javából: mélygarázs helyett luxusszállodát építenének Karácsonyék a Városligetbe

Eladná a Városliget egy darabját, hogy egy magánbefektető szállodát építhessen – legalábbis ez a fővárosi szándék körvonalazódik abból a dokumentumból, amelyet csütörtökön szivárogtatott ki a HVG.hu. Ezután Karácsony Gergely sebtében rögtönzött sajtótájékoztatón próbálta meg kifejteni, miért nem része a Városligetnek az érintett terület. Az igencsak kínos magyarázkodásban a főpolgármester kitért arra is, véleménye szerint miként egyeztethető össze az új építkezés azzal a főpolgármesteri elvvel, miszerint azért kell megakadályozni a Liget Projekt befejezését, hogy ne épüljön semmilyen új létesítmény a Városligetben.

Csavar recsegtette meg csütörtökön a balliberális médiagépezetet, a HVG ugyanis kiszivárogtatta a fővárosi Biodóm befejezésével és jövőjével kapcsolatban készített belső jelentést, így Karácsony Gergelynek olyan sajtótájékoztatót kellett tartania a Városligetben, amelyen még az általuk nyilvánosságra sem hozott dokumentumról kellett beszélniük. A HVG cukormázas cikkéből, illetve valójában a Karácsonyék által készíttetett jelentésből több meghökkentő elképzelés is kiderült, így például az, hogy

  • valójában a 26 milliárd forint helyett csak 16,4 milliárd forint hiányzik a Biodóm befejezéséhez, amelyből csak 5 milliárd forintnak nincs fedezete;
  • a költségcsökkentési elképzelések szerint nem épülne meg (a Kormánnyal lényegében egyetértésben) a Hermina Garázs, így szabadulna fel például 5,7 milliárd forint;
  • külön pikáns, hogy ugyan garázst nem építene a főváros, annak helyére – állítólagosan a Biodóm bevételeinek emelése céljából – luxusszállodát húznának fel, amit természetesen magánerőből építene egy "független ingatlanfejlesztő", méghozzá úgy, hogy a főváros 1,5 milliárd forint értékben adná el a területet;
  • a dokumentumban kitérnek arra, hogy külön céget hoznának létre az Állatkert és a Biodóm gazdaságos és egységes működtetése érdekében, ami – mint a HVG megjegyzi – "nem jelenti, hogy ne maradna önkormányzati tulajdonban".

A dokumentum számos ellentmondást vet fel Karácsony Gergely eddig szavakban kifejezett politikája és a valóság között. Elsősorban azt, hogy miközben a főpolgármester tűzzel-vassal küzd a Liget-projekt még fel nem épített elemeinek elkaszálása érdekében, ettől függetlenül lazán építene saját épületet, egy abszolút magánérdekeket szolgáló szállodát a Városligetbe, ráadásul annak egy részét magánbefektetőknek adná el. Az SZDSZ-es időkre hajazó privatizációs szándék ráadásul abban is megmutatkozik, ahogy külön cégbe szerveznék ki a Városliget és a Biodóm üzemeltetését, lehetővé téve a magántőke beszivárgását egy fővárosi fenntartású, annak bevételt generáló cégbe. Szintén érdekes, hogy a Hermina úti garázs helyére építendő szálloda alá nem kerül-e ugyanúgy mélygarázs, hiszen a szálloda vendégeinek parkoltatását valahol meg kell oldani, így azonban a beharangozott forgalomcsökkentés elmarad.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Vajon miért a HVG szivárogtatta ki a részleteket?

Mint arról portálunk is nemrégiben beszámolt, meglehetősen komoly falatként akadt a Karácsony Gergely vezette főváros torkán a Biodóm kérdése. Már augusztusban megírtuk, hogy a Biodóm jövőjével kapcsolatban Karácsony Gergely – aki zuglói polgármestersége alatt folyamatosan támadta a beruházást – az időhúzás mellett döntött, és négy-hat hónapot adott magának a felelős döntés meghozatalára, de ez már két hónapja is lejárt. A döntést az Enviroduna Kft. vizsgálatai alapján hozta volna meg a főváros – a HVG most éppen ezt szivárogtatta ki, ráadásul úgy, hogy annak kommunikációjára Karácsony Gergely és csapata egyáltalán nem készült fel. A Biodóm jövőjével kapcsolatban korábban is egyértelművé vált, hogy a "mindenkor csóró" fővárosi önkormányzatnak nem akaródzik pénzt kiadni a beruházás kivitelezésére, így a balliberális médiakörök több helyen is megszellőztették, hogy az államnak – amely csak egy darabig volt hajlandó lépést tartani a költségek folyamatos emelkedésével – bizony mégiscsak be kellene szállnia az építkezés véghajrájába.

Szintén erősen pikáns, hogy a Főváros a Liget-projekt befejezését megakadályozandó a Városligeti Építési Szabályzatot (VÉSZ) is hajlandó volt módosítani, kimondva ezzel azt, hogy nem lesz új építkezés a Városligetben Karácsony Gergely uralkodása alatt. A szándék őszintesége azért is megkérdőjelezhető, mivel a VÉSZ-módosításban maga a Karácsony-garnitúra ismerte el, hogy a Liget Projekt teljes megvalósulása esetén is 5,8 százalékkal nőne a Városliget zöldfelületének aránya, miközben kvázi azzal nyert választást Zuglóban és később a fővárosban, illetve médiakörével karöltve azzal kampányoltak, hogy a kormány alig várja, hogy lebetonozza a Városligetet, ami miatt drasztikusan csökkeni fog a zöldfelület. A VÉSZ-módosításából az is kiderült, hogy a még meg sem kezdett beruházások elgáncsolásával pusztán további 0,9 százaléknyi zöldfelületet nyernek, amely barátok között sem tekinthető kiemelkedően magas zöldítési eredménynek.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ha Karácsony luxusszállodát akar építeni, akkor az már nem a Városliget területe

Mindezek után Karácsony Gergely, valamint Kerpel-Fronius Gábor és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesek tartottak rögtönzött sajtótájékoztatót a Városligetben a HVG által kiszivárogtatott, ám még mindig nem nyilvános dokumentumról, amelyről ilyen formán semmilyen további konkrétumot nem is mondtak el. Újdonságként Karácsony Gergely annyit mondott el, hogy október 15-én szeretnének a kormánnyal tárgyalni, mégpedig lényegében arról, hogy a hiányzó 5 milliárd forintot az állam biztosítsa a Biodóm befejezéséhez. Az Állatkert és a Biodóm működtetésének egy cégbe szervezésével kapcsolatban az átláthatóságra és a hatékonyságra hívták fel a figyelmet, a későbbi privatizáció lehetőségéről azonban nem bocsátkoztak részletekbe. Karácsony Gergely ugyanakkor kínos magyarázkodásba kezdett a tervezett hotel megépítése kapcsán arról, hogy miért nincs a terület a Városligetben, és hogy miért is lehet oda építkezni, ha különben a főváros építkezési stoppot rendelt el. Megjegyzendő: ha a Hermina úti mélygarázs területe nem része a Városligetnek, érthetetlen, hogy Karácsony Gergely miért tüntetett annak megépítése ellen évekig...

Forrás: hvg.hu/PestiSrácok.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.