Pesti Srácok

Totális bukás volt Hadházy Ákos szokásos tévéfoglalása is

Totális bukás volt Hadházy Ákos szokásos tévéfoglalása is

Hadházy Ákos és szokásos játszótársai az MTVA-t akarták ismét elfoglalni. Nem lőjük le a poént, ha most előre elmondjuk, hogy most sem sikerült, mert az eseményről tudósító újságírók nem képeztek elég átütő erőt. Tüntetők, forradalmárok, színészpalánták meg nem voltak jelen a rendezvényen. Pedig Hadházy, mint keserűen elpanaszolta, nagylelkűen előre is hozta a saját buliját, hogy a győztes roham után még átérjenek a másik forradalomra, de az SZFE progresszív hevülete most elszív minden életerőt az összes többi zsebforradalomtól. Az ellenzéki boszorkánykonyha kellékei közül ezúttal sem hiányzott a rémhírkeltés: az újabb konteó szerint a rendőrség nem engedte be a demonstrálókat a Kunigunda útjára, aztán kiderült, ebből csak annyi volt igaz, hogy a rendőrség a kötelességének eleget téve biztosította a forgalmat annak érdekében, hogy ha például valamelyik forradalmár rosszul lett volna az izgalomtól, akkor el tudják látni a mentők.

Ákosék (nem az az Ákos) rendezvénye végén, amelybe majd jól belebukik a Fidesz, totális aránytévesztésként Galkó Balázs felolvasta Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című versét. Miután ezt már nem lehetett alulmúlni, abba is hagyták, majd kezdetét vette az autós blokád, amit Hadházyék a járványhelyzetre tekintettel hirdettek meg.

Hadházy, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs – akiről mindenki tudja, hogy kicsoda – parlamenti képviselők a Kunigunda utcában, az MTVA székháza elé szerveztek aktuális tüntetésüket. Autós felvonulásnak nevezték el, de a program hagyományos tüntetésként kezdődött. Csákányi Eszter olvasta fel a Magyar Rádió 1956. október 30-i beköszöntőjét, amit amúgy Örkény István írt meg annak idején. Ez volt nyilván a legtakarékosabb megoldás, és így a szöveg minőségére sem lehetett panasz.

Ezután Szepesházi Péter volt bíró Varga Zs. András, a Kúria következő elnökének megválasztásával kapcsolatban fejtette ki alaposan, hogy ő nem őt nevezte volna ki. Azt elfelejtette kifejteni, hogy nem ő az Országgyűlés. Szél Bernadett is beszélt, sok okosat mondott, többek között felszólította a jelenlévőket, hogy támogassák az osztódással szaporodó Indexet és Telexet.

PestiSracok facebook image

Az utolsó szónok, a poén Hadházy Ákos volt, aki rendkívül frappáns történelmi párhuzamként a Magyar Rádió székházának 1956. október 23-i ostromát vetette be a helyzet drámaiságának érzékeltetésére.

– fogalmazott a frenetikus humoráról ismert képviselő, majd a „forradalomtól” távolmaradó ellenzéki pártoknak fejezte ki sértődöttségét, amiért azok nem jöttek el, mert megorroltak rá. Ha valaki nem emlékezne rá, Hadházy csúnyákat mondott egy jobbikosra, amit mostanában a liberálisoknál nem szabad.

Aztán szokás szerint végigfutott egy álhír a nemlétező, betiltott, eltiport ellenzéki médián, hogy a rendőrség nem engedi be a tüntetőket a tüntetésre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ezért a következő közleményt jelentette meg:

Ez állampolgárul azt jelenti, hogy a rendőrség megakadályozta egy torlódás kialakulását, hogy például a mentő bemehessen a tüntetés – blokád, rendezvény, felvonulás, székházfoglalás, stb. – területére, ha valaki az izgalomtól rosszul lesz.

Forrás: PS/Police.hu; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?