Alinsky szigszalagos blokádja home office-ba megy – Az SZFE-ügy koreográfiája
Saul Alinsky néhány évtizeddel ezelőtt kidolgozott egy azóta többször is sikerrel kipróbált antidemokratikus, anarchista-akcióstratégiát, amely mára a Soros-hálózat kiskátéja lett, s amelynek minden egyes ajánlása szemünk láttára vált valósággá a #freeSZFE kifejezéssel megjelölt szigszalagos egyetemfoglalási kísérlet során. Ha követtük és most – miután a renitens hallgatók home office-ban folytatják a blokádot – közelebbről is megvizsgáljuk az augusztus vége óta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történteket, akkor szemünk láttára elevenedik meg A civil szervezkedése ábécéje című korszakos munka minden oldala. Tényleg elhisszük ezek után, hogy nem szervezett hatalomtechnikai módszerek alapján történtek az események? Hogy nem használta fel a nagypolitika a szabadságvágyó diákok naiv érzelmeit?
#freeSZFE, avagy home office-ban folytatódik a blokád
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) elfoglaló diákok – a járványügyi intézkedéseknek megfelelően – elhagyták az egyetem épületét kedden. Kissé durcásak voltak, mert a kormány nem hallgatott a Párbeszéd járványüggyel kapcsolatos, az utóbbi hónapok legabszurdabb javaslatára, miszerint minden nyilvános eseményt tiltsanak be, kivéve a tüntetéseket. Mert ott be lehet tartani a másfél-kétméter távolságot és maszkviselés sem okoz problémát – vélekedett az egyébként az alapjövedelem (ingyen pénz és örök élet) ígéretével házaló Szabó Tímea.
A blokád elmúlt két hónapja alatt minden tanórát (sic!) megtartottak, amelynek bizonyítékát eljutatták az Oktatási Hivatalhoz.
Milyen lehet a normális oktatás ott, ahol a blokád alatt „minden tanórát” meg lehet tartani?
Ahogy a sajtótájékoztatójukon állították: a hatályos járványügyi intézkedéseknek megfelelően a Színház- és Filmművészeti Egyetem is digitális oktatásra (sic!) áll át.
Vajon milyen lehet az eddig „megtartott minden óra” digitális formában megtartva?
(Nem ér nevetni! Az abszurd vígjáték a színházban divatos műfaj!)
Majd hozzátették, hogy mivel követeléseik továbbra sem teljesültek, a blokádot nem feladják, hanem magukkal viszik. Tehát folytatás következik – akár egy jó dramaturgiával megírt szappanopera. (Lehet, ez volt az első szemeszterben leadott anyag...)
Bár azt, hogy miként lehet hazavinni a blokádot, ami egyébként tartalmazza az összes tanórát (amiről bizonyítékot küldtek az Oktatási Hivatalhoz) és folytatni azt digitális oktatásban, tényleg az abszurd, sőt inkább groteszk kategóriába tartozó politikai esemény! Ahogy Örkény fogalmaz: „Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm. Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról. Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, s a lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!”
Hetven nap, avagy Alinsky in the house
Augusztusban, az egyetem kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok számára egy olyan néhány napos szabadegyetemet, ahol mások mellett Misetics Bálint részvételével a zágrábi egyetem 2009-es blokádjáról meséltek a hallgatóknak. A „civil kiképzésen” több közösségszervezési módszert ismerhettek meg azok a hallgatók, akik mögött már akkor kialakulóban volt egy olyan szűk kör, amely tudatosan készült a „diáklázadásra”.
Az 1971-ben megírt és 1999 óta magyarul is olvasható A civil szervezkedés ábécéje (Rules for Radicals) alapja, hogy egy olyan „főgonosz hatalmat” kell kijelölni, aki/ami ellen folytonos kampányok segítségével olyan közösséget lehet megszervezni, amely képes megszerezni a hatalmat bizonyos ügyek alakulása, ideális esetben az egész állam felett – a demokratikus szavazások eredményét is figyelmen kívül hagyva. (Erről számos tanulmány készült az elmúlt hónapokban. Lásd: a XXI. Század Intézet idevonatkozó elemzését!)
A Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakított botrány során jól azonosítható szimbólumokra tettek szert. Láttuk nap, mint nap a beszámolókban, a riportokban a feltartott kezet, mint az összetartozás szimbólumát. Alinsky egyik fontos tanácsa, hogy a közösségszervezéshez használj egy jól felismerhető szimbólumot, mert az többet ér, mint bármiféle mottó.
Alinsky azt állítja továbbá, hogy nemcsak „olyan hatalom létezik, amivel valóban rendelkezel, hanem olyan is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel”. (Ami amúgy Szun-ce: A háború művészete c., máig alapvető művéből származik.) A hatalomnak – Alinsky szerint is – két fő forrása van: a pénz és az emberek. Az előbbit meg kell szerezni, az utóbbi viszont SZFE-ügyben adott volt, csak nevet kellett neki adni, így lettek ők az EGYETEM POLGÁRAI.
Úgy tűnik, hogy rajtuk kívül van még néhány ezer olyan „emberük”, akik, ha teljes naivitással is, de hisznek abban a paradoxonban, hogy az egyetemet úgy lehet függetleníteni az Orbán-kormánytól, hogy elveszik a kijelölt alapítványtól és visszaadják az államnak. Furcsa érvelés, ugyanakkor igaz, hogy minden eddigi akció próbálta azt a képet mutatni, hogy itt bizony tömegekről van szó. Azaz van olyan hatalom (az EGYETEM POLGÁRAI és olyan emberek, akik hisznek ebben az ügyben), amivel voltaképp nem is rendelkezik az akciót kirobbantó kisebbség, ám a „független” sajtónak köszönhetően azt hihetjük, hogy létezik – ahogy Alinsky ajánlotta jó szívvel ezt.
Alinsky azt tanácsolja továbbá a tudatos bomlasztóknak, hogy sose kerüljenek kívül a felhergelt lumpenek vagy a megtévesztett naiv emberek „tapasztalati körén”, mert az meghátráláshoz vezethet. Azaz az SZFE hallgatóinak kell az első sorban kiabálniuk. Ezt az ajánlást szintén ki lehet pipálni.
Fontos, hogy a tudatos terv szerint az akciót szervezőknek a „rendszer áldozatává” kell válniuk. A látszat – ami egy mediatizált társadalomban fontosabb, mint a valóság – valóban az, hogy az úgynevezett #freeSZFE szervezői áldozatként jelennek meg. Nincs szabadság, nincs autonómia, nincs WC-papír, nincs sör, nincs wifi... (ami tényleg nem volt, a WC-papír nem is volt, a sör pedig elfogyott – ahogy azt Bud Spencer mondaná!) Alinsky viszont tapsikolna örömében, aki szerint az emberek többsége szimpatizál az áldozattal.
Alinsky azt is tanácsolja, hogy keresni kell annak a módját, hogy „miképp lehetséges növelni a bizonytalanságot”, így az idegességet is. Nos, ez a fajta folyamat, az emögött álló tudatosság jól látszódott az elmúlt időszakban. Pipa. De a teljesség igénye nélkül az is fontos része az itthoni forgatókönyvnek, hogy nevetségessé kell tenni az „ellenséget”, illetve, hogy nem az intézményeket kell ilyetén módon támadni, hanem az embereket, mert azok sérülékenyebbek. Ahogy ezt Vidnyánszky Attilával tették... Alinsky is elégedetten ugrana egy nagyot.
Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat továbbá Alinsky szerint, hogy engedményekre kell kényszeríteni az ellenfelet. És az is, hogy olyan témákat, ügyeket kell találni, amelyeket élveznek a naiv módon csatlakozott tömegek, hisz akkor unszolás nélkül is el fogják végezni a feladatukat. Sőt, még jobbakat is fognak javasolni. Tehát ki kell találni szórakoztató élményeket. Az elmúlt hetven nap pedig telis-tele volt olyan performanszokkal, amelyek garantálták azt, hogy senki ne unjon bele a blokádba.
Az Alinsky-modellben ugyanis szerepel még az a tanács is, miszerint „sose válj unalmassá!”, mert a radikális aktivisták is elunják magukat, így mindig új és új balhét kell kiötölni. Fontos, hogy mindeközben fenn kell tartani a nyomást a kormányzaton, így minél kevesebb időt hagyni a válaszra. Azaz napról napra kell egy vidám, érdekes tüntetés, ellenben unalomba fullad a blokád.
A fenyegetés rémisztőbb, mint a dolog maga
És végül az Alinsky-forgatókönyvnek fontos filozófiai megállapítása az is, hogy „a fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog”. Valóban, ugye?
Most ezt kell home office-ban folytatni. Kíváncsian várjuk!
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
