Pesti Srácok

Nagyon ajánlott, de nem lesz kötelező hazánkban az ingyenes Covid-oltás – Szentkirályi Alexandra a PestiTV-ben (VIDEÓ)

Szentkirályi Alexandra volt szerdán a PestiTV Bögre Klub című műsorának vendége. A kormányszóvivő a műsorban a koronavírus terjedését lassító korlátozások mellett a gazdaságvédelmi intézkedésekről is beszámolt. A koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy hazánk nem csinál politikai kérdést a vakcinabeszerzésből: a kínai, az orosz és az amerikai vakcinák iránt is érdeklődünk, és ahol kifejlesztik az embereknek biztonsággal beadható, bizonyítottan hatásos oltóanyagot, ott a magyar kormány elsőként fog lecsapni rá. Azt is elárulta, hogy a vakcinához mindenki ingyen fog hozzájutni, ám nem lesz kötelező a védőoltás.

A járvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy a második hullám egész Európát, az egész világot, így Magyarországot is sokkal erősebben megterheli, mint az első.

– fogalmazott, amikor arról kérdezték, várhatóak-e hazánkban szigorúbb intézkedések. A kormányszóvivő elmondta, hogy van megfelelő mennyiségű ágy és lélegeztetőgép, ám az ápolók száma véges. Egy jó hete vannak érvényben az olyan intézkedések, mint a kijárási korlátozás, vagy az étteremzár, ám nagyjából két hét kell ahhoz, hogy a bevezetett korlátozások eredményeit a szakemberek láthassák, tehát kell még egy kis idő ahhoz, hogy kiderüljön, szükség van-e újabb szigorításokra.

PestiSracok facebook image

A műsorvezető a miniszterelnök nyilatkozataira utalva felhozta példaként az ausztriai helyzetet és arról faggatta a kormányszóvivőt: hazánkban is bekövetkezhet-e, hogy be kell zárni a bevásárlóközpontokat. Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy az osztrákok most nagyon szigorú intézkedéseket vezettek be, de náluk a járványügyi helyzet is fokozottabb, hiszen Ausztriában kiugróan magas a fertőzöttek száma. Azt is hangsúlyozta, hogy reméli, hazánkban nem lesz szükség olyan szigorú lépésekre, mint Ausztriában. Kiemelte, hogy a szabályok betartásával nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy ilyen szigorításra ne legyen szükség hazánkban, majd megjegyezte, hogy az emberek szemmel láthatóan komolyan veszik a korlátozásokat, hiszen este nyolc után üresek az utcák.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: nem szabad politikai kérdést csinálni abból, honnan szerzünk be vakcinát, ezért a kormány nyitott; ha valahol biztonságos, bizonyítottan hatásos vakcinát fejlesztenek ki, akkor arra a magyar kormány elsőként fog lecsapni. Kifejtette, hogy hazánk benne van egy európai uniós beszerzésben is, de a kínai, orosz és amerikai vakcina előtt is nyitva a kapu. A védőoltással kapcsolatban kifejtette, hogy kell egy oltási terv. Első körben feltehetően az orvosok ápolók vagy az idős és krónikus betegek kaphatják majd meg. Azt is elárulta, hogy a mindenki számára nagyon ajánlott oltóanyag mindenkinek ingyenes lesz, ám azt is leszögezte, hogy nem lesz kötelező.

Forrás: PestiTV; Fotó: PestiTV-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.