Pesti Srácok

Orbán: Az összefogásunk, összetartásunk minősége fogja meghatározni a sikeres védekezést

Orbán: Az összefogásunk, összetartásunk minősége fogja meghatározni a sikeres védekezést

Magyarok vagyunk, tehát van egy nagyon erős összetartozás érzésünk, szerintem ez a minőség, az összetartás minősége fogja meghatározni a sikerünket – fogalmazott Orbán Viktor az M1-nek adott exkluzív interjúban, kedd este. A miniszterelnök kiemelte "úgy kell túlélnünk a vírusjárványt, hogy állásunk is legyen, munkánk is legyen, bevételünk és pénzünk is, legyen, a jövőre nézve kilátásunk, megmaradjon az életünk, és egészségesek legyünk. Ennek együtt kell megtörténnie." A miniszterelnök hangsúlyozta, jelenleg is, beavatkozások nélkül 50 százalék az esély arra, hogy az egészségügyi ellátórendszer kitart, de ezen az arányon a korlátozásokkal javítani lehet. Beszélt továbbá a köztéri maszkviselési kötelezettségről, a gyorstesztelésről és a vakcinák várható érkezéséről.

A miniszterelnök az M1-nek adott interjúban elmondta, a magyarországi járványhelyzet ott tart, ahol egy héttel ezelőtt Ausztria. Ugyanakkor kiemelte, Nyugat-Európában már nappal is kijárási tilalom van. Kiemelte, látni lehet majd az európai példák alapján a következő hetekben, hogy milyen nehéz kijárási tilalom mellett élni, ezért a kormány folyamatosan kereste azt a pillanatot, amikor még az emberi életkörülmények is fönntarthatóak, folytathatók, és az egészséget is meg tudjuk védeni. Hozzátette, az elemzők szerint most jött el az a pillanat, hogy beavatkozások nélkül 50 százalék, hogy az egészségügy kitart, mivel szinte korlátlanul áll minden rendelkezésre. Ugyanakkor a miniszterelnök hangsúlyozta,

Orbán Viktor elmondta, az orvosok azt jelezték, lesz egy határ, ahol ők már ennyi beteget nem tudnak felelősségteljesen ellátni, nem lesz elég orvos és ápoló.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve, ezt a pillanatot igyekszik elkerülni a kormány a korlátozások bevezetésével.

Kötelező maszkhasználat a közterületeken

A miniszterelnök elmondta, ha nem lettek volna az emberek elég fegyelmezettek, és nem hordták volna a maszkot, akkor hamarabb jutottunk volna el ehhez a ponthoz, amikor meg kellett hozni a kijárási tilalomra vonatkozó intézkedéseket. Ugyanakkor hozzátette, a maszkhasználat továbbra is fontos eszköze a védekezésnek, olyannyira, hogy

A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a korlátozások miatt sem alakul ki nagyobb torlódás a bevásárlóközpontokban, boltokban, intézményekben. Orbán Viktor ugyanakkor hozzátette, bíznak az emberek közbölcsességében és közbelátásában, hogy olyan távolságra álljanak, hogy ne okozzanak bajt egymásnak, az eladók pedig elég talpraesettek lesznek ahhoz, hogy csak annyi embert engedjenek be, akik biztonságosan ki tudnak szolgálni.

A gyorsteszt bizonytalan eredményekkel szolgál

A tanárok és pedagógusok gyors-tesztelése kapcsán a miniszterelnök kiemelte, azt világosan kell látni, hogy a gyorsteszt 90 százalékos biztonsággal képes megmondani egy fertőzöttről, hogy valóban az. Ugyanakkor, ha a teszt azt mondja, hogy valaki nem fertőzött, az csak 50-60 százalékban mutat valós eredményt. Hozzátette,

Orbán Viktor kiemelte, éppen ezért a gyorsteszteléssel kapcsolatban óriási szakmai viták folynak Magyarországon és máshol is, hazánk várja a szlovák tapasztalatokat, ahol nemrégiben gyorstesztelték az összes embert.

– tette hozzá. A miniszterelnök elmondta, nemcsak a tanárokat, hanem minden iskolai dolgozót is tesztelni fognak, és amennyiben rendelkezésre áll a kellő számú gyorsteszt, a szociális intézményben dolgozókat is tesztelik minden héten egyszer, amely egy minimális biztonságot szolgáltathat.

A kijárási korlátozással kapcsolatban a miniszterelnök kitért arra, ez a fiatalok életére is kihatással lesz, hiszen este 8 órára haza kell majd érniük. Kiemelte, saját szülői tapasztalatai szerint a fiatalok erősnek érzik magukat, és akik valóban jó kondícióban vannak, azok megúszhatják egy influenzához hasonló betegség kellemetlenségeivel. Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, a szülők, meg a nagyszülők nem biztos, hogy "megússzák", a fiatalok bajt hozhatnak a család nyakára a felelőtlenséggel. A miniszterelnök úgy fogalmazott, "el kell mondanunk a gyerekeinknek, hogy most kérjük őket, figyeljenek oda, számít, hogy hogyan döntenek".

A vakcina december végétől hozhat már részleges megkönnyebbülést

Orbán Viktor elmondta, a második hullám bár lényegesen súlyosabb, ugyanakkor a tavaszihoz képest annyival előrébb tart a védekezés és a tudományos felkészültség, hogy a vakcina belátható távolságban van.

– fogalmazott. A miniszterelnök elmondta, a vakcina közelségét már a tőzsdei változások is mutatják, a hírek ugyanis valóban megbízhatóan szólnak arról, hogy hamarosan lesz beadható ellenszer. Orbán Viktor kifejtette, december végén, január elején az Európai Unióból biztosan és talán máshonnan is jön valamennyi vakcina, amelyből az orvosokat, az ápolónőket, a kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat, valamint a legnagyobb problémákkal küzdő betegeket be tudják oltani. Hozzátette, lesz egy tömeges szállítási időpont legkorábban áprilisban. Mint fogalmazott,

Összefogásunk minősége határozza meg a sikeres védekezést

Orbán Viktor arról is beszélt, bízik abban, hogy az emberek átérzik a helyzet komolyságát. Úgy fogalmazott,

Elmondta, két két múlva lehet arról valamit tudni, hogy az intézkedések beváltják e a megfelelő hatást, és a megfelelő eredmények esetén karácsony környékén bizonyos korlátozásokat már föl lehet függeszteni. A miniszterelnök kitért arra, a gazdaság tekintetében egy 30 napos időszakra terveznek, tehát ennyi időre esnek el a bevételeiktől például a szállodák, az éttermek, a szabadidős tevékenységet végző intézményeink.

– fogalmazott. Hozzátette,

Az interjú végén a miniszterelnök hangsúlyozta,

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.