Pesti Srácok

Rossz irányba "indexeltek", teljesen hamis adatokkal támadta a kormányt az Index

null

Tegnap az Indexen megjelent egy cikk, amely a szokásos módon lehúzta a gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül megindult kkv védelmi programot. Ezzel sikerült megdönteniük a saját rekordjaikat is, eddig ugyanis ügyeltek arra, hogy a hírtartalomban legalább egy igazságot tartalmazzon egy-egy írásuk. Most ez sem jött össze. Röviden: a „Dühösek a kkv-k: alig csordogál a beígért segítség” címmel megjelent anyagukban egyetlen adat és állítás sem felel meg a valóságnak. Le is kellett venniük a honlapjukról.

A gazdaságvédelmi akcióterv kereteit a kormány tavasszal, az első koronavírus-válság alatt dolgozta ki. Az elképzelés lényege az volt, hogy a kis és középvállalkozások, amelyek a legtöbb munkahelyet biztosítják a gazdaságban, megőrizhessék lehetőségeiket és a munkahelyeket. A PestiSracok.hu a pénzügyminisztériumi forrásától megtudta, hogy a terv előkészítésére nem volt ugyan sok idő, de mégis a korábbi elvek mentén lehetővé vált egy megalapozott terv kidolgozása.

mondta el forrásunk a PestiSracok.hu-nak.

PestiSracok facebook image

A gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül a kormány olyan programot indított el, amely egyébként alapelveiben nem tartalmaz újdonságot: a magyar kis- és középvállalkozások támogatásán keresztül képzeli el a munkahelyek megvédését a koronavírus válság okozta kihívások kiegyensúlyozására. A komoly kormányzati források megnyitása a gazdaságba ebben a rendkívüli helyzetben ugyanakkor valóban rejt magában kockázatokat: nyilván, ha a terv nem sikeres, akkor a gazdasági szereplők bizalma is meginoghat a kormányzat cselekvőképességében.

közölte a PM-es forrásunk..

Itt még haragszik az index az államtitkárra. PS képernyőfotó.

Az Index tehát pontosan ezt a területet szemelte ki. Amennyiben a gazdaságvédelmi akcióterv fontos elemének számító GINOP területén komoly késlekedés mutatkozik, bizonyára nehézzé válna a gazdaság átsegítése a koronavírus-válság hatásain. Az index gazdaságvédelmi akcióterv szolgálatába állított fejlesztési forrásokat lehúzó írásában bátor kijelentést tett, tudniillik azt, hogy a pályázati kiírás után majdnem fél évvel még mindig csak 15-20 a sikeresnek ítélt pályázatok száma.

Itt még a kkv-k is nagyon dühösek. PS. Képernyőfotó.

Valószínűleg nem figyelhettek a tényekre, ugyanis a pénzügyminisztérium közlése szerint két operatív programon keresztül már közel 4000 vállalkozás nyert el több mint 96 milliárd forint fejlesztési forrást. Ez a jelentős fejlesztési lehetőség igen komoly hozzájárulás 117 ezer munkahely megtartásához. 4000 pedig – bár matekban mi sem vagyunk jók – többnek tűnik mint 15-20.

közölte még a PM.

A cikkben a pályázati keretösszeget is elnézték vagyis, ha jóindulatúak vagyunk, csak az első számot nézték, ami a program kezdetekor jelent meg 50 milliárd forintos összegről írnak. A Pénzügyminisztérium közlése szerint ez nem így van, a kormány már 2020 júniusában megduplázta a keretösszeget, vagyis 100 milliárdra emelte a forrást.

A számok se nagyon jöttek be... PS képernyőfotó.

Egyébként nem lett volna nehéz követni a helyes összegről szóló híreket, hiszen arról beszámolt Varga Mihály pénzügyminiszter, illetve a PM szakterületért felelős államtitkára Rákossy Balázs is.

Ennek a nem túl alapos tájékozódásnak lehet köszönhető az a hiba is a cikkben, hogy „a kormányzat 2000 körüli pályázattal számolt”.A Pénzügyminisztérium szerint ugyanis 4000 cég jelentkezésével számoltak, és ennyi pályázat – tájékoztatásuk szerint – ténylegesen be is érkezett.

Aki egyébként a támogatói döntések előrehaladásáról óhajt tájékozódni, a tökéletes, sohasem tévedő, hazugsággal sosem vádolható Index fals cikke alapján felbuzdulva, az bátran megteheti, az adatok ugyanis természetesen nyilvánosak a palyazat.gov.hu oldalon.

Ezt javasoljuk mi is az Indexnek.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.