Pesti Srácok

A balliberális portálok ordas kamujával ellentétben a debreceni egyetemen teljes az összhang

A balliberális portálok ordas kamujával ellentétben a debreceni egyetemen teljes az összhang

Csakúgy, mint Pécsen és Szegeden, Debrecenben is ostromolják az egyetemet a Soros-portálok és a kiégett, MSZP-MSZMP közeli egyetemi arcok, óbaloldali politikai aktorok. Az agitációs programból viszont "kifelejtették", hogy a szakértők szerint valójában jól előkészített a projekt az egyetem tervezett modellváltása, amiről ráadásul mindenkivel egyeztettek, mindenkit tájékoztattak és a szenátus és a HÖK is egyhangúlag meg is szavazták – a ma megjelent baloldali sajtóhírekkel ellentétben.

Mint ismert, a Debreceni Egyetemen is döntés született az intézmény modellváltásáról. A Debreceni Egyetem Szenátusa ellenszavazat nélkül fogadta el az intézmény állami alapítású, közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé történő átalakításának kezdeményezését, ezzel együtt pedig jóváhagyta a 2021-2024-re vonatkozó Intézményfejlesztési Tervet. Az új szervezeti formára való áttérést valamennyi eddigi tevékenység folytatásával javasolják, beleértve a betegellátást is. A szenátusi határozat megerősíti, hogy a Debreceni Egyetem a hagyományos tudományegyetemi diszciplínák mellett továbbra is kiemelten kezeli az egészségipari, agrár- és élelmiszertudományi, műszaki tudományi és tanárképzési fókuszterületeket.

A január 21-i szenátusi ülésen egyebek mellett a Debreceni Egyetem állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé történő átalakításának kezdeményezéséről szavazott a testület. Az Intézményfejlesztési Tervet és annak mellékletét, a DE modellváltási stratégiáját Bács Zoltán ismertette a Szenátussal. A kancellár a modellváltás kapcsán leszögezte, hogy az új rendszerben egy állami alapítású vagyonkezelői alapítvány veszi át a jelenlegi fenntartó, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyét.

A tervezetet minden platformon elfogadták a döntéshozók és az érintettek is.Nem úgy a Momentum és az áldozati pózba belekényelmesedett SZFE-s szójalatte forradalmárok. Ennek következtében egymásnak estek a Momentum által is fellázított és feltüzelt, már vidéken is balhézó free SZFE-s, politikai agitátorként viselkedő hallgatók és a normálisan gondolkodó, a saját jövőjükben és előre jutásukban érdekelt vidéki egyetemisták. A lázításból és a politikai bohózatból Fekete-Győr András Momentum-elnök sem akart kimaradni, aki – milyen meglepő – a többség, az egyetemisták helyett azonnal odaállt a nagy kisebbségben lévő szigszalagosok mellé. Szerinte szégyen, ami történik és a Debreceni Egyetem gyáva vezetői önként ajánlják fel intézményüket Orbán Viktornak.

PestiSracok facebook image

A Momentum ismét ott termett, ahol nincs szükség rájuk

Azt pedig tudjuk, hogy olyan apróságok, mint a szakértők, vagy akár az érintettek véleménye, nem különösebben hatja meg a mindenhez (is) értő, momentumos szaktekintélyeket, ahogy úgy tűnik a helyi HÖK (Hallgatói Önkormányzat) közleménye sem, amely élesen utasította el a Momentum nyomásgyakorlását, azzal a határozott kéréssel, ne ártsanak bele egyetemi ügyekbe politikai céllal. Márpedig ha bármit is értenek momentuméknál a demokrácia nevezetű izéhez, ami valahogy mindig kibánik a világboldogító törpepártokkal, akkor az talán mond nekik valamit, hogy az őket melegebb éghajlatra küldő közleményt is jegyző HÖK 70-0 arányban szavazta meg a váltást. Ezek a képviselők pedig - akiket meg is választottak - ellenben a baloldali agitátorokkal, Szabó Bencével és Mándi Lászlóval, akik listáról jutottak be botrányt kelteni a város közgyűlésébe – több hallgatót képviselnek, mint ahányan a Momentumra szavaznak Debrecenben – vagy talán az egész országban. A Momentum tehát ismét olyasmiért aggódik, amihez nem ért, az pedig nem zavarja a hős megmentőket, hogy valójában nincs is senki, akit meg kéne menteni. Kéretlen hősködésükkel pedig igazából csak azt próbálják meg elérni, amit mindig: elgáncsolni valamit, amit rajtuk, meg egy hangos kisebbségen kívül mindenki akar. Hiszen ők csak a legjobbat akarják nekünk, azt pedig majd eldöntik ők, hogy mi is az, ami jó nekünk. Ezért pedig mindent bevetettek. Akkora hisztit csaptak az ügyből, hogy még a függetlenobjektív 444.hu szerkesztőségének is megmutatták a térképen azt a körúton kívül eső, keleti pöttyöt a térképen, ami Debrecent jelöli, csak hogy végre ők is tudjanak aggódni egy kicsit a szegény elnyomott egyetemistákért. Persze ők sem maguktól tudták beírni a keresőbe, hogy "Debrecen": a "forradalom" egyik "élharcosa" Fábián István, aki annyira független politikailag, hogy tartott már előadást a helyi MSZP irodájában is, így megvan a körúton kívül látó Boomer-szem is a csapatban. És ha már ennél a gondolatnál járunk, annak azért mégiscsak van némi diszkrét bája, hogy a "fiatalos" Momentum teljesen semmibe veszi az egyetemisták véleményét, sőt, kifejezett kérését – nevezetesen, hogy álljanak le az átszervezés elleni hergeléssel és hagyják őket békében tanulni – és inkább megmagyarázzák, hogy a javaslatot támogató fiatalok még nem tudják, mit támogatnak, de majd ők elmagyarázzák. Fiatalos, mint egy DK-s rajongói gyűlés. Mindezt mi sem támasztja alá jobban, mintsem az, hogy a debreceni fiatalok szinte könyörögnek a Momentumnak, hogy hagyják őket békén és ne avatkozzanak az egyetem ügyeibe:

– olvasható a Facebookon közzétett bejegyzések egyikében.

Fotó: Debreceni Egyetem

https://www.facebook.com/kissnorbiblog/photos/a.104437997762565/274742730732090

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.