Pesti Srácok

Az Apró-villa története és a Gyurcsány-család vagyonosodása miatt csapott össze a két karéj a Polbeat Pankrációban (VIDEÓ)

A zsidó családtól elkobzott Apró-villa történetét, az Apró- és Gyurcsány-család vagyonosodását és múltját relativizálta Nagy József, a 24.hu újságírója a Polbeat Pankrációban, amely Lánczi Tamást és Törcsi Pétert is annyira felháborította, hogy egymás szavába vágó vita robbant ki a PestiTV stúdiójában. Nagy József álláspontja szerint ugyanis Apró Antal nem rabolta el a villát, hanem megkapta 1985-ben, miközben az ingatlant 1952-ben államosították, majd egy pártszabóság működött az épületben. Törcsi arra kérte Nagy Józsefet, hogy ebbe bele se menjen, mert rossz úton jár, Lánczi Tamás pedig felidézte: egy zsidó családtól eltulajdonított villáról van szó, amelyben Apró Antalék mellett egy vérbíró is lakott a másik lakásban. “Ebben a történetben benne van az egész elmúlt 70 év, és annak minden nyomora. A mi családunktól is elvettek a kommunisták egy ingatlant. Gyurcsány fizetett az ingatlanért? Egy fillért sem” – mondta Lánczi Tamás. Nagy József azzal próbált visszavágni, hogy a mostani fideszes miniszterek fizetnek-e díjat a szolgálati lakásaikért, de Lánczi Tamás keményen helyretette Nagy Józsefet. “Ma kap egy miniszter egy villát a Rózsadombon, ami örök életre az övé és a családjáé? Ki kap ma lakást? Ne viccelj már, Józsi!” – figyelmeztette Lánczi Tamás Nagy Józsefet. A Polbeat Pankrációban a vakcinaháború, a nagy techcenzúra és Orbán Gáspár katonaélete is szóba került, ez az adás is remek vitát hozott. Ki ne hagyja a Polbeat Pankrációt!

Műsorvezető: Szarvas SzilveszterVendégek: Lánczi Tamás, Törcsi Péter, Nagy József, Nagy Attila Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.