Pesti Srácok

Müller Cecília: új szakasz kezdődött a járvány elleni védekezésben

Müller Cecília: új szakasz kezdődött a járvány elleni védekezésben

Orbán Viktor pénteken a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban azt mondta: akkor lesz elégedett, "ha megöltük ezt a nyomorult vírust", ezért továbbra is vigyázni kell egymásra, egyetlen magyar se legyen egyedül. "Miközben az élet újraindításában szép eredményt értünk el, nem szabad úgy tenni, mintha a járvány megszűnt volna, és átesni a ló túlsó oldalára" – figyelmeztetett. Orbán Viktor pénteken azt mondta, hogy Budapesten lazításra legkorábban ezen a hét végén kerülhet sor. Az operatív törzs mai tájékoztatása szerint a gyógyultak száma folyamatosan nő, immáron 25 oltóponton zajlik a vakcinák beadása, és újabb 39 ezer oltóanyag érkezése várható Magyarországra.

Müller Cecília ismertette a legfrissebb adatokat, mely szerint 856 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 328 851 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9977 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 174 070 fő, az aktív fertőzöttek száma 144 804 főre csökkent. 5667 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 400-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig összesen 80 ezer adag vakcina érkezett Magyarországra, amelyekkel már 25 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések. György István államtitkár ismertetése szerint az elmúlt hétvégén összesen 20744 óvodai és iskolai dolgozó koronavírus tesztelését végezték el országszerte. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az operatív törzs napi tájékoztatóján azt is elmondta, hogy mindössze 209 pozitív gyorsteszt-eredmény volt eddig, igaz, az eredményeket még tölti fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az ünnepek utáni ingyenes gyorsteszt lehetőséget egyébként több mint 220 ezer ember számára ajánlották fel. Az adatokat folyamatosan töltik fel az NNK statisztikai adatai közé. Tájékoztatása szerint az oltási terv végrehajtására külön munkacsoport alakul, ennek vezetője György István lesz.

Újabb 39 ezer vakcina érkezik

Müller Cecília szerint új szakasz kezdődött a védőoltások beadásával, mert ezáltal nem csupán magunkat tudjuk védeni, hanem mások egészségét is. Kijelölték az oltópontokat is: immáron 25 helyen zajlik már ezek beadása. Célként fogalmazta meg, hogy minél rövidebb idő alatt, minél szélesebb védettségi kör alakuljon ki hazánkban. Tájékoztatása szerint 39 ezer újabb oltóanyag érkezik az országba, a vakcina érkezésének megfelelően hajtják végre az oltási tervet. Müller Cecília úgy fogalmazott: bízik benne, hogy minél többen jelentkeznek majd oltásra, és arra kérte a lakosságot, hogy regisztráljanak arra. Az oltóanyagot 16 éves kor alatt nem adják be, egyelőre nincs olyan vakcina, ami számukra megfelelő lenne. Kiss Róbert alezredes tájékoztatása szerint 575 emberrel szemben intézkedtek maszkviselés megszegése miatt, de étteremben, kávézóban és szórakozóhelyen is számos büntetést róttak ki a rendőrök.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.