Pesti Srácok

A kormányhivatal is megerősítette: hazudnak a gyurcsányisták, nem vásárolt birtokot Rogán Antal feleségének családja

A kormányhivatal is megerősítette: hazudnak a gyurcsányisták, nem vásárolt birtokot Rogán Antal feleségének családja

A Magyar Nemzet megkeresésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal is cáfolta, hogy Rogán Antal új feleségének családja – más vevőkkel együtt – nagyobb földbirtokot vásárolt volna Borsod megyében. A hivatal ugyanis azt írta: „A szerződés bejegyzését megtagadták, így az nem lépett hatályba.” A Budapest Bank már tegnap cáfolta az álhíreket: kijelentették, hogy nem nyújtottak kölcsönt és hitelt sem folyósítottak, sem Rogán Antal feleségének, sem a családjának. Korábban a 444.hu közölte, hogy Rogán Barbara szülei bankhitelből impozáns méretű földbirtokot vásároltak Csokvaományban és a környékbeli falvakban, de kiderült, hogy bár volt ilyen szándék, a vásárlás végül nem történt meg, tehát ismét hazugságot terjesztett a baloldali média. Megírtuk azt is, hogy a Rogán Barbara elleni hecckampányt a Gyurcsány-Dobrev-család közeli barátjaként ismert, egyébként Olaszországban élő Homonnay Gergely tüzeli. Róla a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorában Jeszenszky Zsolt és vendégei feltették a kérdést: „mennyi frusztráció, mennyi gyűlölet lehet ebben a szerencsétlenben?” (Mindez videón is látható, cikkünk végén!)

– mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva pénteken Rogán Antal, aki házastársa védelmében szólalt meg, hangsúlyozva, hogy felesége és családtagjai nem közszereplők és nem is szeretnének azzá válni.

PestiSracok facebook image

Gyurcsányék gusztustalan lejárató kampányt indítottak Rogán Barbara ellen

Mint emlékezetes, a földvásárlásról szóló álhír csak a jéghegy csúcsa, hiszen Rogán Antal felesége ellen a személyiségi jogokat és az emberi méltóságot súlyosan sértő hecckampányt indítottak az elmúlt hetekben, amelynek élére Homonnay Gergely, a Gyurcsány-párt Rómában élő aktivistája állt, aki Dobrev Klárával és Gyurcsány Ferenccel egyaránt közeli kapcsolatot ápol. Erről Szarvas Szilveszter tegnap így írt a PestiSrácok.hu-n:

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.