Pesti Srácok

A Városliget egy megvalósult baloldali álom - Elhajló véleményt semlegesítettek Gulyás Mártonék Facebook-csoportjából

null

Nagyjából egy baloldali álom – így jellemezte a Városliget fejlesztéseit Gulyás Márton egyik rajongója, a kijelentés következményeit nem mérlegelő hozzászóló bejegyzését azonban még idejében sikerült semlegesíteni. Az mindenesetre kiderült, baloldali érzelmű és gondolkodású emberek is tudnak azonosulni a fejlesztések filozófiájával, olyan közösségi terek létrehozásával, ahol az emberek találkozhatnak, jól érzik magukat, az ilyen elhajló nézetek azonban lényegesen veszélyesebbek, mint azt elsőre gondolnánk.

Gulyás Márton szélsőbalos politikai aktivistát nem kell bemutatni, beszédes nevű, Partizán című YouTube-műsorában közéleti és politikai témákat feszeget, vastagon megfűszerezve demagógiával és ideológiával. De most nem Gulyás Márton műsorairól szeretnénk beszélni, hanem arról a facebookos kisközösségről, amely a műsor kvázi rajongói hátországát adja. Ide került fel nemrégiben egy bejegyzés, amelyben az egyik Gulyás-fun arról ír – kapaszkodjunk meg! – hogy neki bejönnek a Liget-projekt fejlesztései, egyszerűen azért, mert összehozzák az embereket az új közösségi terek, és hogy ez az ő baloldali szívének igen kedves. Még azt is felvetette, nem kellene-e átgondolni a narratívát, újragondolni a fejlesztések kezdetektől folyó elutasítását. Hogy mi lett a poszt sorsa – Szél Bernadettet idézve – mutatjuk.

Nagyjából egy baloldali álom

Történt egy nap, hogy Gulyás Márton egyik rajongója sétálgatott a megújult Városliget mellett – még magát Gulyás Mártont is látni vélte ott egyébként –, és nem kis erkölcsi dilemmába keveredett magával, ugyanis kénytelen volt beismerni, hogy a Liget déli oldalán történt átalakítások számára elképesztően sikeresek, holott korábban a fejlesztések következetes ellenzője volt. Vívódását Gulyás Márton rajongóinak is kifejtette egy zárt csoportban, ahol a Liget kapcsán arról írt, nagyjából egy baloldali álom, ami ott megvalósult, mivel az emberek társaságban élvezik a megújult közösségi tereket. Mint írta,

PestiSracok facebook image

Kognitív disszonancia

A poszt írója ugyanakkor felvetette, véleménye szerint, bár nem a legnagyobb átlátszósággal valósultak meg a beruházások, de át kellene gondolni azt a narratívát, hogy minden rossz-e, amit a kormány kitalál, mert a Városliget fejlesztései kapcsán, érez egy kis kognitív disszonanciát. Mint hozzátette, Gulyás Márton műsorában, a Partizánban is többszöri visszatérő téma volt a közösségi terek élhetővé tételének szükségessége, mint cél. Majd a Városliget kapcsán kijelentette:

A válasz persze nem sokkal később megérkezett, ugyanis a posztot törölték. Lehet, hogy a Partizán demokratikus adminisztrátora gondolta úgy, hogy fasiszta kijelentésnek számít beismerni, hogy a Városliget fejlesztéseit, közösségi tereit örömmel használják az emberek. Az is lehet, hogy a poszt szerzője gyakorolt önkritikát a hozzászólások nyomására.

Hová vezetne?

A lényeg, lehet, hogy a Liget-projekt valósította meg a baloldali paradicsomot azzal, hogy olyan tereket hozott létre, amelyek összehozzák az embereket, de úgy tűnik, Gulyás Márton és közössége nem tűri meg az ilyesfajta véleményt. Ahogyan soha sem szabad beismerni, hogy nőtt a zöldfelület, nem lebetonozták a Városligetet, hanem éppen megszabadították a betontól, mert a poszt írójának véleményével ellentétben ezzel nem a kormány eredményes munkáját ismernék el, hanem ez alapjaiban rengetné meg a ligetvédelem címszóval szervezett, valójában politikai indíttatású tüntetéseket, ahogyan Karácsony Gergely (fő)polgármesterségét, hiszen ő tulajdonképpen éveken keresztül a Liget ellen kampányolt. Egyszóval veszélyes szeretni a Városligetet, mert fellazítja a kötődéseket, érdemtelenné teszi a vélt érdemeseket, szakmaiatlanná a szakértőket, hiteltelenné a politikusokat. És a Városliget csak a kezdet. Hová vezetne, ha más fejlesztésekről, kormányzati beruházásokról derülne ki hasonló, vagy, hogy a Partizán nézői is kijárnak bandázni a Városligetbe, vagy maga Gulyás Márton...

Vezető kép: MTI/ Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.