Pesti Srácok

Fürjes Balázs a Politikai Hobbistában: ha a főpolgármester nem tud dönteni, legalább a fővárosiakat megkérdezhetné (VIDEÓ)

Nem tudni, mit akar Karácsony Gergely, akár a dugódíjról, akár a forgalomcsökkentésről, akár az elkerülő hidak megépítéséről van szó – mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Politikai Hobbistában. Az államtitkár megjegyezte: ha a főpolgármester döntésképtelen, legalább kérdezze meg a fővárosiakat egy népszavazás keretében, hiszen úgyis állandóan Budapest lakóinak bevonásáról facebookol.

A Politikai Hobbista csütörtöki adásának vendége ezúttal Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára volt, annak apropójából, hogy nemrég mutatták be Vitézy Dáviddal és Homolya Róberttel, a MÁV elnök-vezérigazgatójával közösen az új vasútfejlesztési stratégiáját, amely Budapestet, annak agglomerációját és összességében mintegy négymillió embert érint. Fürjes Balázs elmondta: Budapesten, békeidőben, Covid-járvány nélkül, munkanapokon a külső kerületekből és az agglomerációból bejön a belső városrészekbe egymillió ember naponta, és ezt egyre nehezebben bírja a főváros. Mint hozzátette, az elmúlt tíz évben 36 százalékkal nőtt a gépkocsik száma, amely a gazdasági növekedésre utal, de a főváros ennyi autó befogadására egyre nehezebben képes.

– fogalmazott Fürjes Balázs, hozzátéve: a tervek megvalósítása kétezer-milliárd forintba kerül, de erre a forrást az Európai Unió biztosítja. Az államtitkár elmondta: az autóforgalom csökkentésére három megoldási javaslatuk is van, de semmiképp sem tartják jó ötletnek a dugódíjat. Az egyik javaslatuk a közösségi közlekedés, benne a vasút folyamatos fejlesztése, a másik a külső utak és peremhidak megépítése, mint a Galvani és az Aquincumi híd, a harmadik lehetőség a külső csomópontokon P+R és B+R (Bike and Ride) parkolók építése. Utóbbi koncepció szerint az emberek a külső parkolókban hagynák az autóikat és onnan a közösségi közlekedésre, vagy biciklire váltanának. Fürjes Balázs ugyanakkor megjegyezte: Karácsony Gergely főpolgármesterrel együtt beszéltek a Galvani hídról a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában, megszavazták, határozatban is megjelent, most pedig úgy tűnik, mintha Karácsony vitatná ezt, ráadásul a dugódíj kapcsán sem tudható, mit akar.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.