Pesti Srácok

Hatszáz zeneiskolás vs pár tucat hisztis SZFE-s - Niedermüller a "kisebbség" mellé állt - Betekintés a baloldali politikába (PestiTV, A Riporter)

A DK erzsébetvárosi polgármestere FreeSZFE Központot nyitott meg a Damjanich utca 4-ben. Az ingatlant az eredeti tervek szerint a Molnár Antal Zeneiskola kapta volna meg. A Riporter birtokába jutott több dokumentum, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a DK-s polgármesternek tudnia kellett volna a már megkötött egyezségről. Niedermüller Pétert nemcsak politikai, hanem jogi felelősség is terhelheti.

Damjanich utca 4, gyönyörű épületet 1894-ben építették. Korábban volt német iskola, majd dekoratőrsuli. Az utóbbi évekre eléggé leromlott az állapota, azonban Erzsébetváros korábbi fideszes önkormányzata úgy döntött, hogy felújítja a házat és odaadja a Molnár Antal Zeneiskolának, amely nemcsak a kerület, hanem egész Budapest egyik leghíresebb zenesulija. Többek között Presser Gábor és Kocsis Zoltán zongoraművész is ebben az intézményben tanultak. A zeneiskola jelenleg a kerületben szétszórva nem a legjobb körülmények között működik, éppen amiatt kiváló lehetőség lett volna a direkt zene oktatásra átalakított és több százmillió forintból felújított épület. Azonban közbeszólt a politika. Niedermüller pedig a 600 gyerek helyett pár tucat SZFE-s hisztizőt választott. A műsorban Bohár Dániel kérdőre is vonta Erzsébetváros polgármesterét, azonban a DK-s politikus mindent tagadott.

A Riporter birtokába jutott egy dokumentum, amely szerint már 2019 áprilisában szerződésbe foglalták, hogy a Damjanich utca 4. alatt álló épületet a zeneiskola részére alakítják át. Tehát Niedermüller Péter hazudik és megsérti az egyezséget, mivel a FreeSZFE Egyesületnek adja az ingatlant. Niedermüllerék arra is gondosan figyeltek, hogy úgy írták ki a pályázatot, hogy azt csak a FreeSZFE nyerhette meg. Sőt! A Riporter birtokába jutott egy másik dokumentum is, amely értelmében a FreeSZFE Egyesületet 2021. 01. 26-án hozták létre. Kettő nappal azelőtt, hogy lezárult a pályázatok benyújtásának határideje.

A zeneiskola vezetése egészen február 8-ig úgy tudta, hogy majd költözhetnek. Február 8-án adta át Nidermüller Péter a FreeSZFE csapatnak az épület kulcsát. Természetesen nemcsak a zenetanárok, hanem az iskola hatszáz tanulója és a szüleik is csalódottak. Szemendri Gábor, a Molnár Antal Zeneiskola igazgatója a műsorban bejelentette, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek.

PestiSracok facebook image

A Riporter foglalkozott a fővárosi baloldali plakátkampánnyal is. Leginkább - ugyancsak - a DK-s polgármesterek kritizálják folyamatosan a kormányt a koronavírus miatti intézkedésekért, azt állítják, hogy a kabinet forrásokat von meg tőlük, ennek ellenére több millió forintos hirdetésekkel tömik tele a várost.

A stúdióban pedig Bohár Dániel már Ughy Attilával, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőjével beszélgetett.

Forrás: PestiTV; Fotó: PestiTV-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?