Pesti Srácok

Megszereztük a Czeglédy-vádiratot - 166 oldalon mutatják be az ügyészek Gyurcsány ügyvédjének bűnszövetkezetét

null

Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc felfüggesztett védőügyvédje, DK-s önkormányzatok kegyeltje, fekete öves politikai machinátor, akit iskolaszövetkezeti ténykedése miatt korábban adócsalás miatt már elítéltek, 2011-től úgy alakította át cége, a Human Operator által nyújtott szolgáltatások struktúráját, illetve ezzel egyidejűleg a kft-t zrt-vé, hogy a szolgáltatás kapcsán felmerülő közterhek megfizetését szándékosan elkerüljék – derül ki a PestiSrácok.hu által megszerezett vádiratból, amely alapján Czeglédy Csabát és társait március 2-án immár a Kecskeméti Törvényszéken állítják bíróság elé bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A dokumentumból kiderül, hogy Czeglédy Csaba még első iskolaszövetkezetében, a RÉBUSZ-ban és annak jogutód szövetkezeteiben dolgozó régi ismerősei által Makótól Bodajkig terjeszkedő iskolaszövetkezet-hálózatot épített ki. A vádiratban összesen 9 iskolaszövetkezet és két úgymond koordináló cég szerepel. Voltak szövetkezetek, amelyeket Romániába, illetve Szlovákiába "menekítettek át", helyezték át a székhelyüket vagy nyitottak ott fióktelepet. A munkavállalókat mindig más szövetkezethez jelentették be, pakolgatták őket egyik szövetkezetből a másikba, úgy, hogy a strómanok által létrehozott vagy átvett és irányított szövetkezetek pecsétjeit, aláírás-bélyegzőit, sőt, kódjait, ügyfélkapuit is Czeglédy cégének, a Human Operatornak a munkatársai kezelték. A vádiratból az is kiderül, hogy 2015 januárjától, amikor bevezették a fordított áfát, a Human Operator nem fogadhatott volna be bruttó számlákat, ennek ellenére ezt tették, az áfát viszont különböző hivatkozásokkal már nem fizették ki, mégis visszaigényelték.

Az újabban DK-s színekben politizáló Czeglédy Csaba Adrián tizenéves kora óta utazott diákmunkában. Ahogy arról elsőként a PestiSrácok.hu beszámolt, megszerezve és bemutatva az akkori ítéletet, az ifjú diáküzletembert többször is büntetőjogilag felelősségre vonták ezen tevékenységek körében elkövetett adócsalás vádjával. Akkor még kisebb tételben nyelték el az adót RÉBUSZ nevű iskolaszövetkezetével, többek között fiktív számlák felhasználásával. Először még megúszta egy ügyészi megrovással – naná, hogy Szombathelyen –, de nem állt le. Másodjára a Veszprém Megyei Bíróság (azóta törvényszék) jogerős ítéletében 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, többrendbeli adócsalás és okirathamisítás miatt. Érdekesség, hogy a mostani büntetőügyében több akkori kolléga újra feltűnik. Ismert, Czeglédy Csaba legújabb, minden korábbinál nagyobb volumenű büntetőügyében a jogi képviselők eddig különféle trükkökkel elérték, hogy bűntársaival együtt ne kelljen a bíróság elé állnia, de remélhetően most ő sem kerülheti el az igazságszolgáltatást.

A PestiSrácok.hu megszerezte az összesen 166 oldalas vádiratot, amely rendkívüli részletességgel mutatja be, hogyan építette fel Czeglédy a bűnszervezetét és hogyan működtette azt, amelynek eredményeként a vizsgált időszakban összesen 6,3 milliárd forintot meghaladó adót sikerült elcsalniuk.

PestiSracok facebook image

A bűnszervezet: 23 fő ellen emeltek vádat

Az ügynek eredetileg összesen 23 vádlottja volt, első körben heten kötöttek egyezséget a vádat képviselő ügyészséggel, de hárman később visszaléptek. Négy vádlott beismerő vallomást tett és elfogadta a rá kiszabott több évi letöltendő börtönbüntetést. Ők Kecskeméten már nem állnak bíróság elé, a többiek büntetőpere március 2-án kezdődik. Czeglédy Csabát utolsóként fogják csak meghallgatni. A DK-s politikust, kamarából felfüggesztett ügyvédet és társait bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.

– áll a vádiratban.

Azt is aprólékosan bemutatja a vádhatóság, hogyan. Czeglédy cége, a Human Operator számtalan nagy, jelentős létszámú munkavállalót foglalkoztató céggel kötött megállapodást munkaerő, illetve elsősorban diákmunka kiközvetítésére, a Tescótól a Müller Drogérián át a McDonalds-ig. A megrendelők és a politikus cége között egy számlázási láncolatot építettek ki. A 2009-ben ez a koordinálásra alapított cég szerződött az iskolaszövetkezetekkel, amelynek tagjai végül a munkát ténylegesen elvégezték.

– olvasható az iratban. A számlázási struktúra miatt fizetendő áfát az iskolaszövetkezeteknek kellett volna befizetni, de ezen kötelezettségüknek a vád szerint Czeglédy Csaba utasítása szerint eljárva nem tettek eleget, arra szándékuk sem volt, és nemcsak az áfát, hanem a munkabéreket terhelő egyéb járulékokat sem fizették be. A láncolat tetején a Human Operator viszont visszaigényelte az áfát.

– fogalmaz a vádirat.

Összefoglalva tehát: Czeglédy régi ismerősei létrehoztak összesen 9 iskolaszövetkezetet és papíron ők foglalkoztatták a diákmunkásokat, akiket egy alvállalkozó koordinátor cégen keresztül – amit szintén maga Czeglédy hozatott létre – a Human Operator közvetített ki. Valójában mindegyik szövetkezetet, céget maga Czeglédy irányította, illetve az ő iránymutatása szerint vezették. A szövetkezetek sem járulékokat, sem áfát nem fizettek, majd a be nem fizetett áfát a Human Operator visszaigényelte...

Czeglédy Csaba utasította a strómanokat és saját cége munkatársait, egyszóval a bűnszervezetet

Nemcsak az irányítást látta el Czeglédy cége, a Human Operator, hanem kvázi minden feladatot, a munkaerő-, diákmunkás-toborzáson és az adatbázis kiépítésén át az ellenőrzésig is ő, illetve kisebb részben a feladatok koordinálására létrehozott cég végezték el. Az iskolaszövetkezetek viszont csak papíron léteztek, érdemi tevékenységet, munkát nem végeztek. A vádirat erről így fogalmaz:

A láncban mindenkinek kijelölt, pontos feladata volt a vád szerint. A tényleges munkavégzést például témavezetők és régióvezetők végezték, akik a Human Operatorhoz tartoztak. A számlázási láncban szereplő számlák kiállítása, kifizetések teljesítése, bérszámfejtés a pénzügyi vezető, T. Andrea, harmadrendű vádlott és az ötödrendű T.-né S. Szilvia feladata volt. A könyvelés, adóbevallások elkészítése pedig a Human Operator Zrt. főkönyvelőjéé, a másodrendű vádlott Cs.-né I. Judité.

A be nem fizetett adó értékét a strómanok készpénzben vették ki az automatákból és bevitték Czeglédy embereinek

A készpénzmozgatásnak is megvoltak a felelősei. A már említett, koordinálásra létrehozott cég megkapta számlája teljes ellenértékét a Human Operatortől utalás formájában, hozzá is teljes értékű, bruttó számlák kerültek az iskolaszövetkezetektől, ők azonban már csak a nettó értéket – vagy sok esetben még annyit sem – utalták át úgynevezett technikai számlákra, amelyekről ki lettek fizetve a munkavállalók. A fennmaradó összegeket készpénzben kivették és átadták Czeglédy embereinek:

"Keressenek átvehető iskolaszövetkezeteket, vagy alapítsanak ilyen szövetkezeteket" – a fiktív vezetőknek zsebbe járt a támogatás

A láncolatba állított iskolaszövetkezetek, amelyek nevében dolgoztak a Human Operator által toborzott diákok, szintén utasításra születtek a vád szerint. Czeglédy arra utasította a bűnszervezet tagjait, hogy keressenek átvehető iskolaszövetkezeteket – vagy alapítsanak ilyen szövetkezeteket –, azokhoz a Human Operatortól független elnököket, felügyelőbizottsági tagokat, akiknek ezért pénzt ígérhettek. Az összegeket havonta, tényleges munkától függetlenül, készpénzben, "zsebbe" kapták meg. A szövetkezetekhez a pecsétek, ügyfélkapu- és egyéb kódok, illetve aláírás-bélyegzők a Human Operatornál voltak, azokat a fentebb már felsorolt pénzügyekkel foglalkozó vádlottak használták.

Czeglédy magasról tett az új áfatörvényre is. A vádhatóság által összeállított dokumentum arra is kitér, hogy 2015. január elsejével változott az áfával kapcsolatos jogi szabályozás: úgynevezett "fordított adózás" lépett életbe. Ekkortól a szolgáltatáshoz kapcsolódó áfa megfizetésének kötelezettsége nem a szolgáltatás nyújtóját, hanem annak a végső igénybe vevőjét terhelte.

Fittyet hánytak a fordítottáfa-törvényre, azt is kivették

A koordinálást végző cégek is szabálytalanul áfás számlát állítottak ki, a teljes ellenértéket azonban "színlelt kötbér megállapodásokra, illetve túlszámlázásokra hivatkozva" nem fizették ki. A Human Operator bevallásaiban viszont szerepeltette a valójában ki nem fizetett adókat, az áfaösszegeket levonásba helyezte, illetve más adónemre átvezetni kérte.

Közel 6,3 milliárd forint az elcsalt adó és okozott kár

És ez még mindig nem minden.

– áll a vádiratban. A vádhatóság több, mint 50 oldalon gyűjtötte össze és rendszerezte, és ez alapján számította ki, hogy az egyes vádlottak mekkora összegű adó elcsalásában közreműködtek. Az összesítés szerint egyébként áfa adónemben 3 milliárd 254 millió forint, egyéb járulékok formájában 2 milliárd 960 millió forint, tehát összességében 6 milliárd 215 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Czeglédy Csaba "szervező és irányító szerepet játszott"

– fogalmaz az irat.

Hamis okirat felhasználása és gazdasági csalás a további vádpontokban

A II. vádpont a fentiekkel összefüggésben a valótlan tartalmú adóbevallások benyújtása, amelyre a vád szerint Czeglédy Csaba utasította, bírta rá a főkönyvelőt. A III. vádpont pedig annak a megvásárolt, de ki nem fizetett üzletrésznek az ügye, amellyel a PestiSrácok.hu is sokat foglalkozott, és amely miatt végrehajtás alá vonták a Human Operator számláit – különös módon a tartozást még így sem sikerült behajtani.

A vádirat kitér rá, hogy a szerződés szerint megvásárolt üzletrész vételárának, a kamatoknak és a perköltségnek a kifizetésére kötelezte a bíróság a Human Operator Zrt-t. A végrehajtást így összesen 148 millió forint értékre indították.

A vádhatóság álláspontja szerint mind az engedményezés, mind az átszerződések színlelt ügyletek voltak, azoknak nem volt gazdasági oka és jogalapja.

Letöltendő fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség a feltételes szabadulás lehetőségének kizárásával

Mindezek által a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség Czeglédy Csabát 2 rendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével – amely bűncselekményeket bűnszervezetben és felbujtóként követte el –, 1 rendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével, amelyet felbujtóként követett el, továbbá 1 rendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, társtettesként elkövetett gazdasági csalás bűntettével vádolja.

A vádindítványban az ügyészség azt kéri, hogy a bíróság Czeglédy Csabára letöltendő szabadságvesztést szabjon ki, amelynek végrehajtási fokozatát fegyházban állapítsa meg. Indítványozzák, hogy a büntetés alól a vádlott feltételesen ne legyen szabadlábra bocsátható, mellékbüntetésként szabjanak ki rá pénzbüntetést, és tiltsák el gazdálkodó szervezet tisztségviselésétől és a közügyek gyakorlásától. Ezen túl összesen 387 millió forint értékű vagyonelkobzás és a 164 millió forint bűnügyi költség megfizettetése is szerepel a vádindítványban.

Elvarrt politikai szálak

Emlékezetes, hogy a PestiSrácok.hu-nak több tanú is elmondta az elmúlt években, hogy az iskolaszövetkezetekből kiszivattyúzott pénz egy részét a politikában, Gyurcsány Ferenc törekvéseinek támogatására kellett felhasználni, de ezeket a szálakat az ügyészség végül nem emelte be a bűnügybe, így nem lettek a vádirat részei sem. Ezekben az esetekben a bíróságok több sajtóperben is - részben - Gyurcsány Ferenc hű fegyverhordozójának, azaz Czeglédy Csabának adtak igazat, azt állapítva meg, hogy a tanúk által elmondottak teljeskörűen nem bizonyíthatók.

Vezető kép: Czeglédy Csaba a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai őrizetében várakozik a Szegedi Járásbíróságon 2017. június 15-én. MTI Fotó: Bugány János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.