Pesti Srácok

A Juszt Lászlóknak „be kellett futniuk” – Nagyinterjú a Magyar Nemzetben Mező Gáborral a mindent túlélő hálózatról

A Juszt Lászlóknak „be kellett futniuk” – Nagyinterjú a Magyar Nemzetben Mező Gáborral a mindent túlélő hálózatról

Az MDF-nek meg kellett buknia? A Juszt Lászlóknak be kellett futnia? Csengey Dénes tényleg a hálózat útjában volt? Nagyon sok témát érintett az a beszélgetés, amelynek alanya Mező Gábor, a PS újságírója volt és amely most jelent meg a Magyar Nemzetben. Pataki Tamás és Mező utóbbi most megjelent könyvéről, A média lenyúlásának titkos története című kötetről beszélgetett. Szóba kerülnek még azok az utazóhalak, akik nem voltak túl tehetségesek, de a hálózat felemelte őket – nem ritkán családi bekötöttségük okán. És persze az is kiderült, miért vigyorog éppen Gyurcsány Ferenc és Gyárfás Tamás a könyv borítóján.

Az ember szeme már a könyv borítóján megakad, amelyen Gyárfás Tamás és Gyurcsány Ferenc együtt szerepel. A könyv szerzője, lapunk újságírója a Magyar Nemzetnek adott interjújában ezt azzal magyarázza, hogy azért, mert a könyv fontos szereplője a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással vádolt Gyárfás, Gyurcsányt pedig épp ez a hálózat emelte fel. Mint fogalmazott:

Mező Gábor arról is beszélt, hogy az említett vörös hálózat jellemzően egy kezdetben internacionalista, bolsevik, később kommunista, szocialista, ma már leginkább globalista kör, amely hol szervezetten, hol kevéssé szervezetten támogatja egymást és nagyon komolyan beépült az európai központokba is, kihasználva, hogy a baloldali gondolatokhoz mindig csatlakoznak idealisták.

PestiSracok facebook image

– mondta a PestiSrácok.hu főmunkatársa, kiemelve, hogy komoly szerepe volt ebben a kominternes csoportban annak a „magyar maffiának”, amelyről Stephen Koch amerikai egyetemi tanár írt egy könyvet. Ebben a műben elképesztő részletességgel leplezte le a hálózatot. Mező Gábor szerint ma már kevesen tudják, hogy Károlyi Mihály felesége a szovjetek embere volt, de Hemingway és Dos Passos író is társutas volt. Ez a kifejezés pedig azért fontos, mert ezek azok az ismert, értelmiségi emberek, művészek, akiket nem a Moszkva központú hálózat fizetett, viszont körbehálózta, körbefolyta őket. Szeretőik, feleségük, barátaik között az NKVD (előd- vagy utódszerveinek az) emberei is ott voltak, és erről nekik eleinte nyilván fogalmuk sem volt – tette hozzá.

Károlyi Mihályné Andrássy Katinka emlékiratait írja / Fotó: MTI

A magyar médiát lenyúlta a vörös polip

Mező Gábor szerint a „vörös polip” tudatosan készült a rendszerváltásra, hiszen a hetvenes évek végén már tudta a kommunista diktatúra vezetése és a még inkább a második vonal, hogy rendszerük hamarosan összedől. Ezért elkezdtek tervezni egy új világot, és megszervezni az akkori politikai, gazdasági, kulturális tőkéjük átmentését. A gyakran kádercsemete fiatalokat ezért Nyugatra küldték, ahol ösztöndíjat kaptak és nyelveket tanulhattak olyan helyeken, ahol az európai pénzügyi és politikai elittel jó kapcsolatokat építhettek ki. Voltak gócpontok, kiemelt iskolák, ahova küldték ezeket a fiatalokat, akik a ’90-es évek után szinte kivétel nélkül felbukkantak az MSZP–SZDSZ körül. Ilyen, hazai iskola volt például a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, de az ELTE jogi karának Demszky-féle nemzedékéből is szinte mindenki befutott ember lett. A kétharmados Fidesz-kormány idején pedig még számtalan olyan diplomata dolgozott, akik a moszkvai MGIMO-n (más néven: IMO-n) végeztek.

– teszi fel a kérdést Mező Gábor. Azt is leszögezte, hogy véleménye szerint a Juszt Lászlóknak és a többi kádergyereknek teljesen rendszerszerű volt a pályafutása.

Számonkérés nélkül esély sem volt valódi rendszerváltásra

A lusztrációs törvény elgáncsolásával az országnak semmi esélye sem volt megszabadulni ettől a hálózattól. Éppen Borvendég Zsuzsanna mondta azt, hogy ez a hálózat inkább már állam volt az állam fölött. Míg a színfalak előtt zajlott a politikai rendszerváltás, a pénzügyi, kulturális és jogi világban nem volt cezúra.

a kiadó oldalán, de a Librinél, a Bookline-nál és a Líránál is megrendelhető, és márciustól kapható a könyvesboltokban.>

Megyei lapok lenyúlása, volt ÁVH-tisztek a főszerkesztői székben

A könyv utolsó fejezete arról szól, hogyan nyúlta le ez a hálózat – a Springer Budapest vezetésével – a megyei napilapokat, ahol kivétel nélkül megtartották a régi kádereket. Amikor a nyolcvanas évek végén bejött Magyarországra a konzervatív oldalra sorolt német Springer, mindenki örült neki. Mező Gábor szerint tény, hogy a Springer Budapest – vezetője Bayer József, egy tipikus futtatott közgazdász – nemsokára „elnyelte” a megyei lapok felét, felvásárolta a szerkesztőségeket, és új lapokat indított mindenhol.

A magát kereszténydemokratának tartó Springer ezután átvette a régi főszerkesztőket, akik nem is újságírók voltak, hanem mind az MSZMP régi kinevezettjei. Bányászok, megyei nyaloncok, korábbi MSZMP-, későbbi MSZP-képviselők. Csengey Dénes, Csurka István és az akkori Beszélő (!) ezekkel az ügyekkel is foglalkoztak, ám ha bárki írt erről, azt máshol a szabad sajtó elleni támadásként értékelték, azzal riogattak, hogy elijesztjük a német barátainkat, üzletfeleinket.

A szerző említi azt is, hogy több főszerkesztő is ÁVH-tiszt volt korábban, mint például a Népszabadság belpolitikai rovatvezetője, Vajda Péter, aki Gyurcsány alatt a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője lett. Érdekes belegondolni abba, hogy a fiatal Uj Péter, a 444.hu jelenlegi főszerkesztője a ’90-es években a Népszabadságnál tanult meg mindent. Egy olyan szerkesztőségben, ahol egy ex-ÁVH-s propagandista volt a második, harmadik ember.

Csengeyt eltehették láb alól

Csengey Dénes is szóba került. A népszerű politikus-művész a halála előtt firtatta az MSZMP vagyonátmentését és az MSZP üzleti ügyeit, de arról csak sejtések vannak, hogy korai halála összefügg-e a hálózattal.

Mező Gábor erről azt mondta, hogy a hálózat bolgár, szovjet vonala volt olyan kemény, hogy a gyilkosságot is el tudja képzelni. Végvári József állambiztonsági tiszttől egyszer megkérdezték, hogy volt-e olyan, hogy valakit eltett a hálózat láb alól – akkor Csengeyt említette, majd elhúzta a nyaka előtt a kezét.

Ennek ellenére ez is csak egy narratíva, jó lenne ennek utánamenni, egyáltalán többet foglalkozni Csengey alakjával és szerepével – tette hozzá.

A teljes interjú a Magyar Nemzetben, illetve a Magyar Nemzet portálján olvasható.

Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?