Pesti Srácok

Az ellenzék reakciója a zárásra – Vadai hiányolja a templomok bezárását, Gyurcsány szerint összeomlanak a kórházak

Az ellenzék reakciója a zárásra – Vadai hiányolja a templomok bezárását, Gyurcsány szerint összeomlanak a kórházak

Ha még nem lenne elég, amit a Demokratikus Koalíció (DK) művela koronavírus-járvány elleni védekezés kellős közepén, Gyurcsány Ferenc újfent szintet lépett. A bukott ex-miniszterelnök szerint összeomlanak a kórházak, miközben a kormány elbocsátotta az egészségügyi dolgozókat. A DK nagyasszonya, Vadai Ágnes is megosztott egy bejegyzést közösségi oldalán, amelyben arra panaszkodik, hogy a kormány – ahogyan ő fogalmazott – kifelejtette a templomokat és a kaszinókat a bezárások listájából. Vadai szerint a kormány leállítja az országot.

Nemrégiben jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány zár, és újabb intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy megvédjék a magyar emberek egészségét és megóvják az egészségügyi ellátórendszert a túlterheltségtől. Vadai Ágnes reakciója erre a következő volt:

Fotó: Facebook

Vadai szerint – nem kis túlzással fogalmazza meg – a kormány leállítja az országot, ezért követeli, hogy

PestiSracok facebook image

Nos, felvetődik a kérdés, hogy miért épp a templomok bezárását követeli a gyurcsányista DK, miközben megfogalmazhatna építő jellegű és hasznos kérdéseket is a bejelentéssel kapcsolatban. És innen már csak egy karnyújtásnyira van az a fajta demagóg és riogató politika, amelyet Gyurcsányék folytatnak. Újra és újra szintet lépnek ebben.

Gyurcsány szerint összeomlanak a kórházak

Nos, Gyurcsány Ferenc is kiosztotta a nagyérdeműt közösségi oldalán:

Fotó: Facebook

írta Gyurcsány, aki szinte kárörvendő módon osztja az észt, és letagadja a valóságot.

Gyurcsány korábban elvett egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól

Korábban a Fidesz közleményben reagált a képtelen kijelentésekre.

– reagált a Fidesz közleményében, amelyben álságosnak nevezi, amit a baloldal művel. A kormánypárt azt hangsúlyozta, hogy az a Gyurcsány és az a baloldal beszél az egészségügyi dolgozókról, amely kormányzása alatt sorra zárta be a kórházakat, több ezer orvost és ápolót tett utcára és üldözött el az országból.

– tették hozzá. A Fidesz szerint a baloldal tudatosan leépítette az állami egészségügyi ellátást, mert be akarta vezetni a fizetős egészségügyet, üzletelni akart a betegeken. A közleményben rögzítik: a baloldal álhíreivel ellentétben a magyar egészségügyi dolgozók döntő többsége elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, több, mint kilencvenöt százalékuk aláírta a szerződést. Ezzel párhuzamosan minden idők legnagyobb orvosi és ápolói béremelése zajlik. Ezek szerint tehát Gyurcsány Ferencnek úgy tűnik, ismét meggyűlt a baja az igazmondással.

Az ellenzék elhamarkodottan játszotta a vészmadarat, hiszen a Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása szerint a kaszinók bezárnak, a dohányboltok és bankok nyitva maradhatnak hétfőtől. Mint fogalmaztak a közleményben:

Forrás: Facebook; Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.