Pesti Srácok

Demszky volt bizalmasa hátradőlhet: újra megakadt a nyomozás a Balin található luxusingatlanok ügyében

Demszky volt bizalmasa hátradőlhet: újra megakadt a nyomozás a Balin található luxusingatlanok ügyében

Ismét felfüggesztette a Demszky Gábor egykori főtanácsadójához, Mesterházy Ernőhöz köthető, Balin található luxusvillapark ügyében a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az egykori SZDSZ-es háttéremberről a Privát Kopó bűnügyi magazin írta meg több évvel ezelőtt, hogy öt luxusvillából álló pihenőkomplexum boldog tulajdonosa Bali szigetén, amire a hatóság is felfigyelt. Az ügyben az eljárás már nyolc éve tart, első körben az adóhatóság nyomozott, majd a KNYF-hez kerültek az akták. A főügyészség azóta már másodszor függesztette fel a nyomozást, mivel ismét jogsegélykérelmre várnak.

ANemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága még 2013. március 12-én rendelt el költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást, mivel felkeltette az érdeklődésüket, hogy Demszky egykori jobbkeze a nyaralókomplexumát milyen pénzekből vette. A Privát Kopó még 2014 novemberében írta meg, hogy a villapark Seminyak üdülőparadicsomban található. A villák egyenként 3-4 szobásak, mindegyikhez úszómedence tartozik. A villapark része egy úgynevezett kiszolgáló főépület, amelyben étterem és bár üzemel, valamint egy szórakoztató ház, billiárdasztalokkal és moziszobával. A luxusingatlanról nagyméretű képeket ITT találhatnak.

A nyomozás során a NAV több fontos tanút is kihallgatott, de az adóhatóság munkatársait a nyomozás elején az is érdekelte, hogy azokat a fotókat, amelyeket az ingatlanokról a Privát Kopó közzétett, ki készítette. Úgy tudjuk, egy olyan bizalmi személyről van szó, aki feltáró, minden részletre kiterjedő tanúvallomást tett több éve a nyomozóknak.

Luxuskörülmények Balin. Fotó: Pestiriport
PestiSracok facebook image

Megírtuk azt is, hogy az ügyet három évvel a vizsgálódás elrendelése után a Legfőbb Ügyészség elvette a NAV-tól, és a mentelmi joggal védett személyekkel szemben is eljáró Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) bízta meg a nyomozással, amit 2018 februárjában felfüggesztettek, mivel az eljárás magyarországi szálát már akkor befejezték, és az indonéz szervektől kért bizonyító erejű adatokat a magyar ügyészség. A nyomozást tavaly szeptemberben indították újra, a KNYF ugyanakkor a napokban portálunkkal azt közölte, hogy az eljárást jogsegélykérelem miatt ismét felfüggesztették.

Mesterházyt korábban a Hagyó-ügy másodrendű vádlottjaként folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), azonban bizonyítottság hiányában, jogerősen felmentette a bíróság. Az ügy fővádlottjának, Hagyó Miklósnak sem kellett börtönbe vonulnia, mivel a volt főpolgármester-helyettes megúszta egy felfüggesztettel.

Mesterházy Ernővel kapcsolatban a napokban hozta nyilvánosságra A Riporter, hogy hivatalosan meg nem erősített információk szerint ő lehet az egyik olyan baloldali üzletember, aki pénzzel támogatja a Telexet. Az érintettek erről egyelőre nem nyilatkoztak. További részletek itt.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.