Pesti Srácok

Operatív törzs: továbbra is a középkorúak között van a legtöbb új beteg

Szerdán ismét sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb járványügyi intézkedésekről. Mint ismert, mára virradóra kiderült, hogy az elmúlt 24 órában 7587 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 593 710 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 249, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 952 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 381 807 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 192 951 főre emelkedett. 11 805 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1423-an vannak lélegeztetőgépen. Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 696 110 fő a beoltottak száma, ebből 494 520 fő már a második oltását is megkapta. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 16,8%-ot, szemben a 9,4%-os uniós átlaggal. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. Az eddig regisztrált 65 év felettiek 65%-a már megkapta az oltást, a többiek is hamarosan sorra kerülnek. A következő egy hét oltásaihoz már kiszállították a vakcinákat. A kórházi oltópontokon Pfizerrel, a háziorvosoknál Sinopharmmal, AstraZenecával és Modernával folytatódik az oltás. Éjjel újabb 180 ezer adag második oltáshoz szükséges Szputnyik-vakcina érkezett.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa elmondta: tegnap 549 ember nem viselt maszkot, ellenük intézkedtek ellenük a rendőrök. Az alezredes közölte: 540-en a közterületen szegték meg a szabályt, és 213 esetben szabtak ki helyszíni bírságot. Kedden 303-an szegték meg a kijárási tilalmat. Kijelentette, hogy több mint nyolcezer hatósági házi karantént rendeltek el kedden.

Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette: rendkívül jó hír, hogy már közel 1,7 millió embert oltottak be. Elmondta, hogy a járvány sajnos továbbra is erőteljesen zajlik, nagyon magas a kórházban lévők és a lélegeztetőgépen lévők száma, a halottak száma is rendkívül magas.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A tisztifőorvos elmondta: már 37 ezer doboz favipiravirt rendeltek az orvosok. Kijelentette, hogy további lépésekkel centralizálják az erőket az egészségügyben; ennek célja, hogy racionalizáltan lehessen az erőforrásokat beosztani. Egy új rendelet alapján az irányító megyei intézmények és a fővárosi centrumkórházak hatáskörei kiterjednek az illetékes terület összes egészségügyi körére, így a szakrendelők és a háziorvosi rendszer is bekerülhet a nagy kórházak alá.

– közölte Müller Cecília, majd azt mondta, továbbra is zajlanak az oltások, ám még mindig nincs elég vakcina. Úgy fogalmazott, hogy az oltóközpontok működése kiemelt tevékenység, lehetőséget kaptak a racionalizált elosztásra a megyei irányítókórházak; ezen túl 500 olyan önkéntes is jelentkezett, akik ki tudják egészíteni az egészségügyi személyzetet. Müller Cecília szerint megkezdődik a Paksi Atomerőmű és az MVM dolgozóinak az oltása is, akik a kritikus infrastruktúrát üzemeltetik. Ugyancsak hasonló a helyzet a MÁV és a GYSEV munkatársaival is.

– mondta Müller Cecília, aki szerint a fertőzöttek esetében a korcsoportok között nincs változás egy hét alatt, továbbra is a 40–49 éves korosztály a leginkább érintett. Az országos tisztifőorvos szerint Budapesten 18, míg Pest megyében 16 százalékkal több beteget diagnosztizáltak a 11. héten, mint az azt megelőzőn. A megyei adatok dinamikája alapján az látszik, hogy Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Veszprém megyében jelentősen nőtt az új betegek száma.

– jelentette ki Müller Cecília, majd hozzátette: ma van a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja. A tüdővész a múlt század elején népbetegség volt, 2020-ban mindössze 389 fő betegedett meg, és tizenhárom 14 év alatti gyermek volt. Mindezt az oltásoknak köszönhetően sikerült visszaszorítani. A legtöbb halálesetet ez a betegség okozta. Újságírói kérdésre a tisztifőorvos kijelentette: csak a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon oltanak az esetek túlnyomó többségében. Ha egy beteg nem tud mozogni, akkor csak a háziorvos mehet ki a beteghez; semmilyen más oltócsoport nem megy területre, így senkit ne engedjenek be. A tisztifőorvos elmondta: az újabb kínai és indiai vakcina is egy vektorvakcina, mindkettő az AstraZeneca oltóanyagára hasonlít; egyelőre nem lehet tudni, mikor érkezik ilyen vakcina Magyarországra, ám a lényeg, hogy minél több oltóanyag legyen az országban. Újságírói kérdésre Müller Cecília azt mondta, április második felében érkezhet Janssen-vakcina hazánkba, ám nem tudni még, mennyit kapunk.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.