Pesti Srácok

Vejkey a kereszténygyalázó karikatúráról: a bíróság még két lapáttal rátett a kommunista időket idéző ítéletére

Vejkey a kereszténygyalázó karikatúráról: a bíróság még két lapáttal rátett a kommunista időket idéző ítéletére

Ne feledjünk bátran kiállni keresztény gyökereink és keresztény értékeink mellett, mert különben mi magunk is meghasonlunk és elpusztulunk! – írta a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott véleményében Vejkey Imre, aki azt követően írta le gondolatait, hogy kézhez vette a Fővárosi Törvényszék írásbeli indokolását abban az ügyben, amelyben a KDNP frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indított a keresztény közösség jogainak védelme érdekében Pápai Gábor a Népszavában megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecíliát kigúnyoló karikatúrája miatt. A jogi eljárás során a honatya megtapasztalta, hogy ma Magyarországon büntetlenül lehet a kereszténységet gyalázni. Az ügyben eljáró Gál Zsófia Lívia ugyanis mosolyogva megjegyezte, hogy a karikatúra jópofa, amelyet véleménye szerint az átlag magyar állampolgár viccként fog fel. A bírónő elutasította a KDNP-s politikus keresetét, sőt, az elsőfokú ítélet értelmében még Vejkey Imrének kell fizetnie a Népszava számára.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Fővárosi Törvényszék döntése után közölte: a 2020 tavaszán megjelent karikatúra blaszfémikus ábrázolásával a keresztény értékrendszert gúnyolta ki, emellett a pandémia alatt munkáját végző, keresztény tisztifőorvost is gúny tárgyává tette. Az MKPK elnöke megdöbbentőnek nevezte azt is, hogy a szerinte keresztényellenes karikatúra arcátlan módon szakmai díjat kapott néhány hónappal ezelőtt. Még felháborítóbbnak tartja, hogy a bíróság első fokon keddi sajtóhírek szerint a többi között azzal utasította el a jogi keresetet, hogy a karikatúra jópofa. Vejkey Imre a portálunkhoz eljuttatott véleményében azt írta:

Fotó: Népszava

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.