Pesti Srácok

Hollik István a Pesti Riporterben: Régi komcsi technika elbizonytalanítani az embereket (Videó!)

A Pesti Riporter csütörtöki adásának első részében Hollik Istvánnal az oltási programról és a fokozatos újranyitásról beszélgetett Bohár Tünde, de terítékre került az is, hogy rengeteg kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás zajlik a fővárosban, ám Karácsony Gergelyék igyekeznek megakadályozni ezeket a fejlesztéseket. A Fidesz kommunikációs igazgatója rávilágított, hogy a főpolgármester semmit sem csinál, csak fenyegetőzik, facebookozik és ordas hazugságokat terjeszt. Ezt teszi most a világ egyik legjobb egyetemével, a Fudannal kapcsolatban is, miközben azzal riogatja az embereket, hogy a nemzetközileg neves felsőfokú intézmény beengedése miatt nem épül majd meg a diákváros. A Pesti TV riportjából az is kiderül, hogy semmit sem ér a kommunista becsületszó, Varju László ugyanis egy sajtótájékoztatón a DK székházába invitálta kollégáinkat, azt ígérve, hogy ott válaszokat kaphatnak a DK keleti vakcinák ellen való hergelésének okára, ám amikor stábunk élve a meghívással megjelent a Gyurcsány-párt székházánál, kiderült, hogy nemkívánatos vendégek és nem volt kinek feltenni a kérdéseiket. A műsor második részében Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő arról is beszélt, hogy újabb rejtett kamerás videóval állt elő a Project Veritas nevű amerikai oknyomozó portál, amelyben ezúttal a CNN műszaki igazgatója, Charlie Chester beszél arról, hogy spekulációs propagandával támadták Donald Trump volt amerikai elnököt.

Hollik István rámutatott, hogy a nyitás már elkezdődött, hiszen amikor a két és fél milliót elérte a beoltottak száma, akkor már szigorú szabályok mentén nagyon sok üzlet kinyithatott; példaként említette, hogy már a fodrászatok és szépségszalonok is fogadhatnak vendégeket. Elmondta, hogy hétfőn nyitnak az iskolák, várhatóan jövő hét közepére eléri a beoltottak száma a hárommilliót és végre ki lehet majd ülni a vendéglátóhelyek teraszaira, ugyanakkor arról is szólt, hogy a fokozatos nyitás ellenére számos védelmi intézkedést, például a kijárási korlátozást és a közterületeken való maszkviselést továbbra is be kell tartani.

Az oltottak számától függ a lazítás mértéke

A műsorban lejátszották Kroó Zita riportját, amelyből kiderült, hogy a magyar kormány más országokkal ellentétben az oltottak számához köti a lazítás lehetőségét: míg hazánk fokozatosan nyit, Németországban várhatóan június közepéig lesz érvényben a zárlat, de Bécsben és Franciaországban is meghosszabbítják a korlátozásokat.

PestiSracok facebook image
Dömötör Csaba az újranyitás részleteiről beszélt a Pesti TV kérdéseire reagálva. Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

– sorolta Dömötör Csaba, a miniszterelnöki kabinetiroda államtitkára a Pesti TV kérdéseire reagálva.

Újra kell indítani a leállított iparágakat

A gazdaság újraindításával kapcsolatban Isépy Tamás, a Századvég Alapítvány gazdasági elemzője televíziónknak nyilatkozva kifejtette: azt prognosztizálják, hogy az előző év visszaesését két év alatt sikerül letornázni. Az elemző arra is rámutatott, hogy a nyitásnak a gazdaságra gyakorolt pozitív hatásai akár néhány hónapon belül is érzékelhetővé válhatnak.

– foglalta össze a nagy erejű oltási kampány lényegét Hollik István.

– tette hozzá.

Legalább ötmillió embernek kell oltásért regisztrálnia

– magyarázta Hollik István, aki azt is kiemelte, hogy hazánk a foglalkoztatás tekintetében lényegesen jobban teljesít, mint Franciaország vagy más nagy nyugat-európai országok. Hangsúlyozta, hogy legalább öt–öt és fél millió embernek kell regisztrálni ahhoz, hogy a nyájimmunitást kialakuljon, és arra is rámutatott, hogy áprilisban-májusban főleg keletről ismét sok oltóanyag érkezik hazánkba, ezért májusra már bőven lesz vakcina is ehhez a nagy horderejű oltási programhoz.

– magyarázta Hollik István, aki azt is kiemelte, hogy ez komoly versenyelőnyt jelent, a kormánynak pedig az a célkitűzése, hogy hazánk megerősödve kerüljön ki ebből a válságból.

Régi komcsi technika elbizonytalanítani az embereket

Várhatóan két hét múlva már négymillió beoltott lesz hazánkban és akkor fogja bejelenteni a kormány, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők milyen előnyöket fognak élvezni. Hollik a baloldal keleti vakcinák ellen folytatott kampányával kapcsolatban leszögezte, hogy Dobrev Klárával ellentétben a magyar szakemberek értenek a dolgukhoz, és régi komcsi technikának nevezte, hogy a gyurcsányisták el akarják bizonytalanítani az embereket. A járványügyi helyzet mellett többek között terítékre került, hogy a Gyurcsány által beígért „kulturális tisztogatás” már elkezdődött Szentendrén, valamint az is, hogy kiderült: Soros György és Bill Gates pénzeli az EJEB bíráinak jelentős részét.

Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját kérdezte Bohár Tünde. Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

A magyar baloldal mindig is idegen hatalmakhoz igazodott

Budapesten rengeteg kormányzati támogatásból megvalósuló fejlesztés zajlik, a baloldali városvezetés viszont támadja ezeket. Most támadja azt, hogy a világ egyik legjobb egyeteme campust alapítson Magyarországon. Hollik István rámutatott, hogy a magyar baloldal mindig külföldi hatalmakhoz igazodott: korábban Moszkvához, most pedig a Nyugathoz lojális.

– magyarázta Hollik István, kiemelve azt is, hogy Karácsony semmit sem csinál, csak fenyegetőzik, facebookozik és folyamatosan valótlanságokat terjeszt, hiszen azt állította, hogy a Fudan Egyetem miatt a diákváros nem fog megépülni, de ez nem igaz. Hollik István kiemelte, hogy mind a két létesítmény meg fog épülni, ám most sokkal olcsóbban fognak elkészülni az egyetemi kollégiumi férőhelyek, mint anno, a baloldal idején, amikor rengeteg pénzből csak nagyon kevés hallgatónak tudtak szálláshelyet biztosítani. Végre ezt a problémát is orvosolni fogja a Diákváros.

– szögezte le a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki arról beszélt, hogy a baloldal minden konstruktív kezdeményezésre nemet mond.

Ismét bebizonyosodott, hogy semmit sem ér a Gyurcsány-párt szava, hiszen nem válaszoltak Szalai Szilárd kérdéseire. Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

A Pesti TV másik riportjából az is kiderült, mennyit ér a kommunista becsületszó, hiszen Varju László egy sajtótájékoztatón megígérte kollégáinknak, hogy a DK székházában nagyon szívesen válaszolnak a keleti vakcinákkal kapcsolatos kérdésekre, ám amikor stábunk élve a meghívással megjelent a párt irodája előtt, azzal kellett szembesülniük, hogy nemkívánatos vendégnek minősülnek és nincs kit meginterjúvolni.

Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértőt is izgalmas témákról faggatta Bohár Tünde. Fotó: PestiTV-képernyőfelvétel

A műsor második részében Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő többek között arról is beszélt, hogy a német politika nekiesett a Bundeswehr különleges alakulatának, a Kommando Spezialkräftének. Valamint szó esett arról is, hogy újabb rejtett kamerás videóval állt elő a Project Veritas nevű amerikai oknyomozó portál, amelyben ezúttal a CNN műszaki igazgatója, Charlie Chester beszél arról, hogy spekulációs propagandával támadták Donald Trump volt amerikai elnököt.

A Pesti TV minden nap 18 órától jelentkezik új műsorokkal, a Pesti Riporter minden hétköznap 19 órától látható. Nézze a műsort, szóljon hozzá élőben a Pesti TV Közösség csoportunkban, vagy jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Forrás: Pesti TV; Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.