Pesti Srácok

Így pajzsolta az adócsaló, maffiakörökkel kvaterkázó Czeglédy Csabát Ungár Péter a Polbeatben (Ungár-Nacsa vita!)

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa voltak a legutóbbi Plebejus Polbeat vendégei, melyben a baloldal maffiakapcsolatai is terítékre kerültek, mikor az ellenzéki összeborulás szombathelyi előválasztási műsorát vesézték ki. Ungár Péter ugyanis az adócsaló Czeglédy Csabával száll ringbe az előválasztás során, Czeglédyt viszont egy nyilvánosságra kerülő hangfelvétel szerint is saját jelöltjének tekinti az alvilág. A szombathelyi helyzet ugyanakkor számtalan morális kérdést is felvet, hiszen ha a legvalószínűbb forgatókönyv érvényesül majd, miszerint a DK nyomásának megfelelően Czeglédy lesz az összellenzéki jelölt, akkor a Schiffer András idején még némi erkölcsi tartással rendelkező LMP teljes mellszélességgel fogja támogatni Czeglédy kampányát, így Ungár Péter könnyen egy bűnöző szárnysegédjévé válhat.

Kényes kérdések sorát próbálta ügyesen kikerülni Ungár Péter, akit a szombathelyi helyzetről is faggatták vitapartnerei. A beszélgetés elején Szarvas Szilveszter felvázolta, hogy Szombathelyen Ungár Péter megméreti magát az ellenzéki előválasztáson, amelyen várhatóan Gyurcsány hű szövetségese Czeglédy lesz majd a befutó.

– vezette fel a témát Ungár Péternek Szarvas Szilveszter, aki rámutatott arra is, hogy Gulyás Márton igyekszik mindenkit likvidálni az ellenzéki oldalon, aki nem úgy táncol, ahogy Gyurcsány fütyül.

PestiSracok facebook image

Szarvas Szilveszter arról is faggatta a baloldali vendégét, hogy nem tart-e attól, hogy ezek után neki is le fog főni a kávé. Ungár Péter a kérdést megkerülve arról beszélt, hogy a lényegi küzdelem szerinte nem az előválasztás lesz, majd kritizálta a szombathelyi Hende Csaba munkáját. Nacsa Lőrinc kiemelte, hogy Szombathely rengeteget fejlődött Hende Csabának és Puskás Tivadarnak köszönhetően 2010 és 2019 között, majd hangsúlyozta, hogy egyetért Ungárnak azzal a kijelentésével, hogy a lényegi küzdelem nem az előválasztás lesz.

– világított rá a baloldali műsor lényegére Nacsa Lőrinc, aki azt is felrótta Ungár Péternek, hogy Czeglédy személyében egy adócsalóval száll versenybe, és ezzel legitimálja ellenfelét.

– szegezte a kérdést az LMP-s politikusnak Huth Gergely, aki felidézte, hogy a Balaton északi partját rettegésben tartó bűnözőkkel ünnepelte Czeglédy a szombathelyi győzelmét, ráadásul egy hangfelvétel tanúsága szerint Czeglédy öt év nyugalmat ígért a kampányukat segítő sötét alakoknak.

– szegezte újból a kényes kérdést az LMP-s politikusnak Huth Gergely, Ungár Péter azonban ismét kitért a válaszadás elől és a jobboldali médiaviszonyokat firtatta.

Morális kérdéseket feszegetett Huth Gergely. Fotó: PS-képernyőfelvétel

– osztotta ki vitapartnerét Nacsa Lőrinc.

– érvelt a kereszténydemokrata politikus, felidézve Fekete-Győr András jobboldali újságírókra vonatkozó bosszúszomjas nyilatkozatát.

– kérdezte Szarvas Szilveszter a bűnözői körök jelöltjével ringbeszálló Ungár Pétert.

Ungár Péter az adócsaló Czeglédy Csabával száll ringbe az ellenzéki előválasztás során. Fotó: PS-képernyőfelvétel

– ismerte be Ungár Péter, hogy be fog állni az adócsaló mögé a kampányban.

– feszegette tovább az előválasztás kapcsán felmerülő morális anomáliákat Huth Gergely.

– forszírozta tovább a kérdést Huth Gergely,

– ismerte be ismét Ungár.

A műsor második részében a határon túli magyarok szavazati joga is szóba került, ebben a kérdésben Ungár teljesen ellentétes álláspontot képvisel, mint a nemzetellenes gyurcsányisták. Számtalan kínos kérdést igyekezett megkerülni az ellenzék egyik legfelkészültebb politikusaként ismert Ungár Péter, aki nem tudta morálisan is elfogadható érvekkel megmagyarázni, miért is parolázik Gyurcsányékkal az az LMP, amelynek alapítói anno világosan megfogalmazták, hogy sem Gyurcsány Ferenccel, sem Orbán Viktorral nem lépnek szövetségre.

Forrás: Pesti TV; Fotó: Pesti Tv- képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.