Pesti Srácok

A vörös karéjban nem tudták megválaszolni, hogy miért terjesztett a balliberális média öt napon át hazugságot a WHO jelentéséről (videó)

A vörös karéjban nem tudták megválaszolni, hogy miért terjesztett a balliberális média öt napon át hazugságot a WHO jelentéséről (videó)

Az Egyészségügyi Világszervezet, azaz a WHO hétfőn a részletes ajánlást is kiadta a kínai Sinopharm-vakcinához, aminek a harmadik oldaláról kiderül, hogy a vakcina az időseket is védi, ezért 60 év fölött is beadható – jelentette be Menczer Tamás, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán. Ehhez képest a baloldali sajtó múlt hétfő óta egy kamu WHO-jelentést lobogtat, amiben ennek ellenkezője áll, és egyetlen médium sem kért bocsánatot a lelepleződött hazugság terjesztéséért. Ezt a témát dobta be Huth Gergely a Polbeat Pankráció kedd esti adásában, amire a másik oldalon, azaz a "vörös karéjban" ülő Nagy József, a 24.hu újságírója és Nagy Attila Tibor politikai elemző nem igazán tudott mit válaszolni. A negyedik vitapartner Csizmadia Tamás jogász-publicista volt.

Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója úgy érvelt: a WHO részletes ajánlásával végleg nevetségessé vált a baloldali média hazugságcunamija, amit a Portfolio május harmadikai, egy félreértelmezett szakvéleményre alapuló cikke indított el. Ők azt írták, rossz híreket közölt a WHO Magyarországra nézve, ugyanis a kínai vakcina az időseket nem védi. Pénteken érkezett meg a WHO ezzel teljesen ellentétes, valódi állásfoglalása, kedden pedig a részletes ajánlás, de a híreket végigpörgetve kiderül: egyetlen balliberális médium sem kért bocsánatot az öt napon át terjesztett oltásellenes hazugságért.

A műsorban szó volt még Czeglédy Csaba az oltások hatékonyságát tagadó bejegyzéséről és HeikoMaas német külügyminiszter véleményéről is, aki azért bírálta a magyar kormányt, mert az nem hajlandó az Európai Unióval közösen, egyhangú nyilatkozatban elítélni Kínát a hongkongi demokrácia eltiprásáért.

PestiSracok facebook image

A Polbeat Pankráció élőben kedd este nyolc órakor látható a Pesti TV műsorán. Az adás fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.