Pesti Srácok

Fábry Szabolcs a sümegi botrányról: ha rossz a szeg, ki kell hajítani! (Videó!)

Nem veszhet el az ország egy patkószeg miatt – érvelt Fábry Szabolcs fogatos gazda, Nagyvázsony polgármestere a sümegi érettségi botrány apropóján a Pesti TV Krokodilagy című műsorában. Már a rendőrség is megállapította, hogy Sümeg kormánypárti polgármestere, Végh László élettársának érettségi bizonyítványa hamisítvány, Szabó Krisztina ugyanakkor mégis magas beosztásban, kiemelkedő fizetésért egészségügyi intézményvezetőként dolgozik a városban. Az ügy országos visszhangot kapott, és nagy felháborodást váltott ki a térségben. Nagyvázsony fideszes polgármestere, Fábry Szabolcs nem kerülgette a forró kását, a Pesti TV Krokodilagy című műsorában kijelentette: a kormánypártok nem engedhetnek meg maguknak ilyen ügyeket, majd egy, a miniszterelnök által is használt angol népköltésre utalva úgy fogalmazott, hogy a rossz szeget meg kell javítani, vagy ki kell hajítani, ugyanis az ország sorsa, jövője a tét.

A több diplomával is rendelkező Szabó Krisztina a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjeként dolgozik, és nemrég még a fizetése is jelentősen emelkedett. Nagyvázsony fideszes polgármestere a Pesti TV Krokodilagy című műsorának vezetőjeként elmondta, hogy rengeteg kérdést és üzenetet kap a botrányos ügy miatt, amelyről el akarja mondani a véleményét. A szilárd értékrenddel bíró Fábry Szabolcs sosem szokott köntörfalazni, karakán módon mindig hangot mer adni a véleményének. Most is így tett. Fábry Szabolcs az eset részleteit felidézve megjegyezte, hogy a kormánypárti politikus élettársa a rendőrségi dokumentumok szerint érettségi nélkül vezet egy intézményt, diplomái vannak ugyan, de a hamis érettségijét a rendőrség elkobozta, ám ennek ellenére még fizetésemelést is kapott (a kormány egészségügyi béremelése nyomán). A műsorvezető egy Orbán Viktor által is már többször használt angol népköltést is idézett, amely eredetileg így szól:

– érzékeltette a tétet a fideszes polgármester, utalva arra, hogy a kormánypárt nem engedheti meg magának, hogy szemet hunyjon a botrány felett, hiszen rossz fényt vet az egész politikai közösségre.

PestiSracok facebook image

– vázolta fel a helyzetet a műsorvezető, aki azt is hozzátette, hogy a csatát meg kell nyerni, az országot meg kell tartani, majd megoldási javaslatot is megfogalmazott.

– hangsúlyozta Fábry Szabolcs.

Forrás/fotó: Pesti TV

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?