Pesti Srácok

Folyamatosan fenyegették a Gyurcsány-film színészeit és a stábot

Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója az Origónak adott interjúban azt mondta: az Elk.rtuk című film forgatásakor a stábot folyamatosan zaklatták, fenyegették. Pénteken pedig a Pesti TV-nek adott interjút a producer, hozzátéve, hogy a másik oldalon előre ítélkeznek a filmről, már Gyurcsány maga is lepontozta, ami nem igazán érdekli, viszont az valóban durva, hogy még a gyerekeit és a színészeket is fenyegették a forgatás hírének megkezdésére. Beszélt arról, hogy a politikai krimi Amerikában és sok helyen bevett műfaj, csak mi idegenkedünk szembenézni a közelmúltunkkal.

A színész színészmesterséget tanul, ha valaki jól játssza a szerepét, akkor nem lehet megfenyegetni, csak azért, mert jól teszi a dolgát - érvelt a Pesti TV Pesti riporter című műsorában Kálomista Gábor, aki a hétvégén az Origónak is interjút adott, amiben elmondta: sokat dolgoztak a filmmel, komoly kutatómunka előzte meg az elkészítését. Szerinte az őszödi beszédet hiba igazságbeszédnek de hazugságbeszédnek is beállítani, ehelyett súlyos politikai merényletnek kell tekinteni a magyar társadalom ellen. Véleménye szerint,

Természetesen a film ennél árnyaltabban fogalmaz, hiszen a szélesebb közönséghez szól. Kálomistát is érték fenyegetések, de eredeti szándékától, egy jó és hiteles film elkészítésétől nem rettentették vissza. A gyurcsányi karakterrel kapcsolatban megjegyezte, hogy

PestiSracok facebook image

Kálomista Gábor elmondta azt is, hogy nehéz volt szereplőket válogatni, a casting után ugyanis nagyon sok helyről kaptak támadásokat a szakmából. Producerek, rendezők a kezdettől fogva szidták a filmet, az alkotóit.

Forrás: Mandiner.hu, Fotó:MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.