Pesti Srácok

Még a szocializmusban sem mertek olyat tenni, amit Pikó csinált: duplán rosszul járnak a józsefvárosi gyerekek

Miközben Pikó András folyamatosan halogatja a Józsefvárosi Önkormányzat káptalanfüredi gyermektáborának felújítását, amelyet a kormány másfél milliárd forinttal támogat, hasznot húz a kerületi gyerekek strandolására fenntartott területből. A józsefvárosiak strandja ugyanis az urizálás terepe lett, ahol sok esetben szegény rászoruló gyerekek helyett a felső tízezer múlathatja idejét vitorlázással. Pikóék pedig folyamatos csúsztatással próbálják elkerülni a számonkérést, mondván, az állapot csak 90 napig tart. A vitorlásokat üzemeltető cég honlapján azonban ettől egészen eltérő állításokat olvashatunk, hiszen már legalább szeptemberig tervez maradni az RS Sailing. Mint megtudtuk, ez a strand végét is jelentheti, hiszen azonos szakaszon vitorlázásra és strandolásra nincs lehetőség a hatályos jogszabályok szerint.

A Pesti Riporter ezúttal a Balatonhoz utazott, de nem nyaralni: a józsefvárosi önkormányzat egy újabb botrányának jártunk utána, amelynek főhőse ismételten Pikó András. Józsefváros baloldali polgármestere az állatorvosi lova annak a viccnek, miszerint az ellenzék még a korrupciót sem képes rendesen üzemeltetni: ezt bizonyítják a kerület olyan kétes ügyei, mint a médianyomásra visszavont drogambulancia ügye, vagy Pikó legfrissebb botránya, a káptalanfüredi gyermektábor strandjának kiárusítása.

Mint ismert, hónapok óta érthetetlen módon húzódik a VIII. kerület káptalanfüredi gyermektáborának ügye, amelynek kapcsán korábban a józsefvárosi önkormányzat határidő-módosítást kért az egymilliárdos fejlesztés befejezéséhez. Pikó Andrásnak pedig csupán egyetlen dolga lett volna az államilag támogatott projekt kapcsán: levelet írni az EMMI-nek, hogy a beruházás folytatását kérje. Ez érthetetlen okokból azóta sem történt meg, helyette a polgármester kiborult és azzal vádaskodott, hogy Kocsis Máté, a kerület volt polgármesterének bosszúhadjárata áll a háttérben. Az ellenzék által támogatott Pikó András a káptalanfüredi üdülő kapcsán egészen meredek konteóval állt elő, miszerint korrupciós NER-beruházásra készült a Fidesz még a G-nap előtt Simicskával, akit aztán onnan is ki kellett tenni, ezért húzódott el és bukott be a projekt.

Most viszont úgy tűnik, kiderült, hogy miért nem akarja befejezni a tábor felújítását a Pikó-csapat: a táborhoz tartozó strandot az önkormányzat kiadta egy vitorlássporttal foglalkozó cégnek, amely most a területen tárolja hajóit. Így pedig a tábort esetleg használni vágyó gyermekek nem tudnák használni a strandot, hiszen jogilag, valamint a partszakasz adottságaiból kifolyólag technikailag sem lehetséges azonos területen a strandolás és a vitorlázás.

PestiSracok facebook image

Jelen állás szerint a józsefvárosi gyerekek tehát duplán rosszul jártak: egyfelől a tábor idén (sem) fog elkészülni, hála Pikóék időhúzásának, így tábort sem szerveznek, sorozatban második éve. Erre a tábor korábbi főszervezője szerint még soha nem volt példa, Pikóék vezetésével ugyanakkor eddig kettőből nulla a megszervezett táborok mérlege. Másfelől pedig a strandtól is elzárja józsefvárosi kerületvezetés a gyerekeket, hiszen a vitorlások miatt a partszakasz számukra használhatatlanná válik. Külön érdekesség, hogy míg korábban a józsefvárosi lakcímmel rendelkezők ingyenesen léphettek be a strandra, addig a területet most bérlő vitorlás egyesület oldalán 24 órás őrszolgálat szerepel, amely a beléptetést is figyeli. Érdekes kérdés tehát, hogy a józsefvárosiak hogyan léphetnek be egy idegen cég által bérelt területre.

Mindennek pedig különös ízt ad a baloldal lassan újraéledő szezonális kampánya, amelyben azzal hergelnek, hogy különböző NER-beruházásokkal és hatezer forintos lángossal igyekszik elűzni az embereket a kormány a Balatontól. A baloldali önkormányzatoknál pedig szépen halad a közvagyon kilapátolása az urizálni vágyók legnagyobb megelégedésére.

További részletek a Pesti Riporter tegnapi adásában!

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.