Pesti Srácok

Találkozz Jézussal Budapesten! – Itt az Eucharisztikus Kongresszus részletes programja

Találkozz Jézussal Budapesten! – Itt az Eucharisztikus Kongresszus részletes programja

Meg kell találni az összhangot, hiszen ez nem egy olyan buli, ahol egyszerűen csak jól érezzük magunkat. Itt a „jólérzésnek” van egy tartalma, van egy konkrét olyan öröm, ami a hitünk szerint természetfölötti eredetű, amely mélyen megérinti az embert, és ezt fejezi ki az örömével– fogalmazott portálunknak Mohos Gábor püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságának vezetője azon a sajtótájékoztatón, ahol részleteiben ismertették a Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A katolikus egyház nemzetközi eseményét a koronavírus-járvány miatt rendezik meg idén szeptember 5–12. között, a zárómisét a várakozások szerint Ferenc pápa celebrálja majd.

Idén végre megrendezésre kerülhet a vírusjárvány miatt elhalasztott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten, amelynek zárómiséjét várhatóan a katolikus egyház feje, Ferenc pápa celebrálja. A szervezők szerint üzenetértékű a Szentatya látogatása, hiszen utoljára 21 évvel ezelőtt, II. János Pál pápa volt jelen Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A konferencia programjairól csütörtöki sajtótájékoztatóján tájékoztatott Mohos Gábor püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságának vezetője és a főtitkár, Fábry Kornél. Mint elöljáróban kiemelték, a változatos programok igyekeznek megszólítani a hitet mélységében megélőket csakúgy, mint azokat, akik keresik az utat, a találkozást Jézussal, amelyre a világesemény meghívása is utal.

Zsuffa Tünde, Mohos Gábor, Fábry Kornél. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Tartalma van az ünnepnek

PestiSracok facebook image

Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök a sajtótájékoztatót követően segített feloldani azt a kérdést, mennyiben tekintsünk az eucharisztikus konferenciára ünnepként, a világ keresztényeinek találkozójaként, illetve elmélyülést igénylő lelki alkalomként. Mohos Gábor szerint személy- és kultúrafüggő, ki hogyan, milyen vérmérséklettel ünnepel. Mint hozzátette, a világnak ezen a felén az ünnephez – különösen egyházi összefüggésben – társul egyfajta emelkedettség, komolyság, ugyanakkor érzékelhető egyfajta szándék a hívek részéről, hogy jobban hangot adjanak az ünnepi hangulatnak.

– fogalmazott a segédpüspök.

Mohos Gábor. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A Szentatya Irakba is ellátogatott a járványveszély ellenére

Mohos Gábor arról is beszélt, hogy az Eucharisztikus Kongresszus egyik fontos eseménye az elsőáldozás, amelynek régi hagyományai vannak. Hozzátette: a járványhelyzet kapcsán elsősorban Magyarországról, illetve adott esetben a határon túli magyarság részéről várják az elsőáldozni szándékozókat, de ha a feltételek ezt lehetővé teszik, bármely ország polgára számára nyitva áll a lehetőség. A koronavírus-helyzetre térve a segédpüspök kiemelte:

Mint megjegyezte, inkább azon fog múlni a részvétel, hogy a járványhelyzet kapcsán ki mennyire bátor, vagy inkább óvatos. Mohos Gábor hangsúlyozta: az előző évben javasoltak szerint könnyebb lesz azoknak, akik egy csoporthoz csatlakozva vesznek részt az eseményeken, hiszen őket egy egységnek tekintik a szervezők, együtt mozoghatnak és a helyük is egymás mellett lesz. Hozzátette, hogy a családok is csoportokként regisztrálhatnak. Mohos Gábor kitért arra, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatásának konkrét apropója az Eucharisztikus Kongresszus; ebben az értelemben hangsúlyozta, hogy most egy egyházi eseményre érkezik, amelynek középpontja a szentmiseáldozat bemutatása lesz szeptember 12-én vasárnap. A segédpüspök kiemelte, hogy a pápa látogatásához fűződő reményekhez az egyetlen támpontot a Szentatya közelmúltbeli, iraki látogatása adhatja, amely a járványhelyzet ellenére is megvalósult.

Zsuffa Tünde, Mohos Gábor, Fábry Kornél. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Pápai szentmisével zárul a Konferencia

A sajtótéjékoztatón részleteiben is ismertették a Konferencia eseménysorozatának állomásait, amelyet szeptember 2-4. között Esztergomban a Teológiai Szimpózium előz meg, ahol az Eucharisztiáról, a szentségimádásról szóló előadások hangzanak el magyar és külföldi – köztük európai- és tengerentúli – teológusoktól.

  • A kongresszus nagyszabású nyitóünnepséggel – ezerfős kórus közreműködésével – szeptember 5-én, a Hősök terén veszi kezdetét. Május 31-ig jelentkezhetnek azok, akik elsőáldozóként szeretnének részt venni a nyitó szentmisén. Az esemény egyben a főegyházmegye iskoláinak tanévnyitó ünnepsége is lesz.
  • A NEK „hétköznapjain”, szeptember 6–10. között az események fő helyszíne a Hungexpo lesz. A szentmiséken kívül tanúságtételek és előadások hangzanak el. Öt kontinensről várják a szervezők az előadókat és természetesen a zarándokokat is. Május 31-ig kedvezményesen válthatnak belépőt a Hungexpón lévő programokra, amely tartalmaz egy meleg ebédet is.

A legmesszebbről, a Fülöp-szigetekről José Palma, Cebu érseke érkezik, aki közel 11 ezer kilométert utazik. Találkozhatnak az érdeklődők Andrew Yeom Soo-jung bíborossal, Szöul érsekével is. Ő az első római katolikus vezető, aki 2014 májusában átlépte a diktatórikus Észak-Korea határát. Jön továbbá Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke, aki Szent II. János Pál pápa egykori szertartásmestere volt évtizedeken át. Szintén előadást tart a golyóálló bíborosként emlegetett riói érsek, Orani João Tempesta is, aki túlélt két fegyveres rablást és egy utcai lövöldözést. Számos előadó érkezik olyan országból, ahol napi szinten kell szembesülni a keresztények elnyomásával, üldözésével.

  • Egész héten változatos programokkal várják a szervezők városszerte az érdeklődőket a NEK keretében: Böjte Csaba előadása, ForrásPont, Ákos-koncert, családi nap a Margitszigeten, Szent István-könyvhét és vásár a Bazilika előtti téren, a Csík Zenekar, a Szent Efrém Férfikar, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Moszkvai Patriarchátus Kórus koncertje – csak néhány ezek közül. A kongresszus hetében zajlik az Ars Sacra fesztivál is.
  • A Kossuth téren szeptember 11-én Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét, amely után gyertyás körmenetet tartanak a Hősök teréig. Az esemény egyben országos ministránstalálkozó is.
  • A záró szentmise szeptember 12-én, 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén. Az Operaház 120 fős zenekarán kívül fellép az Operaház kórusa és az ország minden tájáról érkező tagokból álló nagykórus összesen 2080 fővel. A tervek szerint Ferenc pápa szeptember 12-én érkezik Budapestre, ő celebrálja a NEK zárómiséjét.

A szervezők kiemelték: városszerte infópontok nyújtanak majd segítséget az érdeklődőknek. A NEK sikeres lebonyolításában rengeteg önkéntes is részt vesz, akikhez május végéig még lehet csatlakozni. Erre biztatnak az Önkéntesek hírnökei is: többek között Miklósa Erika operaénekes, Dani Gyöngyi paralimpikon világbajnok tőröző, Dánielfy Gergő színész, valamint Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője.

Az eseményekre regisztrálni az iec2020.hu oldalon lehet.

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.