Pesti Srácok

Németh Zsolt a Pesti Riporternek: ez már a végjáték, Gyurcsányék ledarálják a szocialistákat (Videó!)

null

„Azért, hogy ebben a megállapodásban Hiller Istvánhoz és Komjáthy Imréhez szereztek egy DK-támogatást, ezért engem, idézőjelben ingyen átadtak a DK-nak” -magyarázta egy tévéműsorban Molnár Gyula, egykori MSZP-elnök, hogy mi az oka annak, hogy Gyurcsányék jelöltjeként indul a 2022-es választáson. Leendő kormánypárti ellenfele, Németh Zsolt szerint ezzel a végkifejletéhez érkezett az a folyamat, hogy Gyurcsányék ledarálják a szocialista pártot. A Pesti Riporterben a többi között szó volt arról is, hogy Budafok-Tétényben a fővárosi fenntartású utak felújítására a Fidesz-KDNP politikusa lobbizott ki pénzt a kormánytól.

Nagy port kavart a napokban, hogy tovább szakad az MSZP, ahonnan már eddig is rengetegen ültek át a DK-ba. A legújabb átigazoló a párt egykori elnöke, Molnár Gyula, akinek állítása szerint a feje felett döntöttek arról, hogy a Gyurcsány pártban politizáljon tovább.

Németh Zsolt, kormánypárti képviselő szerint ebből is jól látszik, hogy Gyurcsány Ferenc milyen erővel menetel a hatalom felé. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A politikus továbbá kifejtette, hogy a kerületben hatalmas az ellentét a DK és az MSZP között, ám úgy véli, hogy a szocialistáknak és a baloldalnak már régóta nincsen ideológiája, körülbelül 1956-ban szűnt meg, úgyhogy itt egyszerűen a pénzről és a hatalomról van szó.

A kormány húzza ki a kerületet a kátyúból a főváros helyett

A fővárosi kezelésű utak a XXII. kerületben járhatatlanok, ezért Németh Zsolt közbenjárásával a kormány ötszázmillió forintot ajánlott föl ezeknek a felújítására. Ezzel a kerületi fenntartású fővárosi utak felújítási költségeinek kétharmadát a kormány fizeti. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a kerületi kezelésű utakon van egy kód, ezen keresztül lehet lakossági bejelentést tenni, valamint egy e-mail-címen lehet jelezni, hogy hol lenne szükség karbantartásra.

A Pesti Riporter teljes adása ITT nézhető vissza. A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.