Pesti Srácok

Orbán Viktor: meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását

Orbán Viktor: meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását
Van-e olyan kompromisszum, amely megmenti az amúgy is csak látszólagos európai egységet? (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Az európai baloldal, élén a német baloldallal ismét minősíthetetlen hangon támadja Magyarországot – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szamizdat 9. című közleményében, melyben azt is hangsúlyozta, hogy ideje volna, hogy a nyilatkozattermelő külpolitikai bürokraták helyett végre Európa valódi vezetői, a külpolitika valódi formálói, vagyis az állam- és kormányfők kézbe vegyék a nagy stratégiai kérdéseket.

A miniszterelnök hangsúlyozta, Magyarország álláspontja szerint véget kell vetni annak a brüsszeli gyakorlatnak, amely nyilatkozatok fabrikálásában és lobogtatásában merül ki. A kormányfő megérti, ha "bármely tagország hazai, belpolitikai okokból egy olyan papírt akar felmutatni, amin az EU logója látható", ám ennek is határa van. Úgy látja, az Európai Unió eddigi külpolitikája nevetségessé vált. Itt példaként azt hozta fel, hogy

Orbán Viktor jelezte, ideje volna, hogy a nyilatkozattermelő külpolitikai bürokraták helyett végre Európa valódi vezetői, a külpolitika valódi formálói, vagyis az állam- és kormányfők kézbe vegyék a nagy stratégiai kérdéseket, ahogyan ez legutóbb az Európai Tanács ülésén Oroszország esetében történt. Európa Kína-politikájáról szólva ismertette a magyar kormány álláspontját, amely szerint meg kell előzni, hogy újra hidegháborús politika és kultúra alakuljon ki a világpolitikában. Ennek újraindítása ellentétes Európa, Közép-Európa és Magyarország érdekeivel is. A miniszterelnök azt hangoztatta, Magyarország, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is mindent megtesz a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében. Orbán Viktor úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Az Európai Unió külpolitikája nevetségessé vált

A miniszterelnöki szamizdatban Orbán Viktor kifejtette:

– fogalmazott. Kiemelte,

Meg kell előzni, hogy hidegháborús állapot alakuljon ki

– írta, hozzátéve: a hidegháború újraindítása ellentétes Európa, Közép-Európa és Magyarország érdekeivel is.

Zöld és digitális fejlődés

– közölte a kormányfő. Hangsúlyozta: Magyarország, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is mindent megtesz a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében.

– zárta közleményét Orbán Viktor miniszterelnök.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.