Pesti Srácok

Dobrevék már 2009-ben próbálkoztak az óvodások genderérzékenyítésével

null

A Gyurcsány-kormány már 2009-ben rendeletet alkotott a kisóvodások kötelező genderérzékenyítésére. Gyurcsány neje pedig egyesületet hozott létre, amely megkezdte a mérgező genderideológia magyarországi terjesztését. Ha esetleg ez a társaság újra hatalomra jutna, nemcsak a gyermekvédelmi törvényt törölnék el, hanem a legkeményebb eszközökkel hozzáfognának gyermekeink gender-szemléletű átneveléséhez, szellemi megrontásához. Ennyiből is látható, mi a tétje a népszavazásnak és a jövő évi választásnak.

Az első sokk után, ami a gyermekvédelmi népszavazás bejelentésekor érte őket, gyorsan válságkommunikációs üzemmódba kapcsolt a magyarországi ellenzék. Mondókájuk lényege egyfelől, hogy a gyermekvédelmi törvény és a népszavazás valójában gyűlöletkeltés a szexuális kisebbségek ellen. Ami természetesen hülyeség. Az elfogadott jogszabályok a kiskorúakról szólnak: az őket célzó deviánspropagandát tiltják. Ebben nincs semmi gyűlölet.

  • A szexuális devianciák népszerűsítése-terjesztése, pláne a kicsik körében, nem „emberi jog”. Ugyanakkor a szellemileg védtelen gyermekek megóvása az ártalmas, őket összezavaró, elbizonytalanító behatásoktól: kötelesség. Vagy ha úgy tetszik: a kicsiknek emberi joguk a koruknak, születési nemüknek megfelelő neveléshez jutni.

Az ellenzéki válságkommunikáció másik vezérfonala: ez az egész gendertéma, annak kormányzati fölfújása csupán egy „álprobléma”. (Ismerős, ugye? 2015-ben ugyanezt mondták, mikor több millió afrikai és ázsiai illegális migráns rohamozta épp Európát.)

PestiSracok facebook image

Mutatok egy példát. Itt van Magyarország leghíresebb kézimunkása, Gréczy Zsolt, aki a minap a következőket írta ki Facebook-oldalára:

Örömteli, hogy Gyurcsány Ferenc reaktivált táskahordozója újra vicces kedvében van. Most lépjünk túl azon a tényen, hogy egy csipőprotézisre Nyugaton még többet kell várni, mint nálunk, más típusú műtétek terén pedig Magyarország már az unió élmezőnyében van. Nézzük Gréczy mondandójának velejét: „Nemváltó műtét? Hol? Kinek?” Tehát azt sugallja, ilyen errefelé nincs is. Vagyis lényegében ez egy álprobléma.

A DK élcsapata: elől Rónai Sándor, Dobrev Klára és Molnár Csaba, a vokálban pedig Gréczy Zsolt (Fotó: Horváth Péter Gyula/PS)

Tényleg nincs ilyen?

Jó. És akkor nézzük mi a helyzet a Szent Nyugaton, amelyet a Gyurcsány-szekta és a többi ellenzéki párt az emberi létezés csúcsának tart. Amely Nyugatot szerintük mindenben (de szó szerint: mindenben) majmolnunk kéne. Bármit mondanak, végre kell hajtanunk, be kell vezetnünk. S amely Nyugattal szemben a DK és a többi brüsszeli csicskapárt még soha egyetlenegy kritikát, ellenvéleményt, panaszt, ejnye-bejnyét sem fogalmazott meg, folyton csak az ájult hódolat hangján hajlandó róluk beszélni. Nos, a Nyugat genderügyben (is) elesett. Svédországban évente átlagosan 16-17 kiskorú (!) gyermeknek adnak be a „nemváltoztatáshoz”, „saját kérésükre” injekciókat, amelyekkel lelassítják a pubertáskorban jelentkező nemi jegyek változását. Továbbá szükség esetén hormonkezelést is alkalmaznak. Gyermekeken!

Maradjunk még a Nyugat mintaállamánál. Tavalyi hír: Svédországban tíz év alatt 1500 százalékkal nőtt az úgynevezett „transzgender” fiatalok száma. Nyilván teljesen függetlenül az óvodákba, iskolákba bevitt agymosó gender- és transzpropagandától. Bizonyára csak arról van szó, hogy az ötéves Erik pár évtizede még nem vállalhatta föl, hogy ő voltaképpen lány, de most már akkora a szabadság, hogy megteheti. Nyilván...

Félre az iróniával! A Popular Science folyóiratban megjelent, homoszexuális szervezetek által is elismert kutatás igazolta: a homoszexualitásban legfeljebb kis részben játszanak közre genetikai tényezők, azért elsősorban a társadalmi és környezeti behatások felelősek. Ehhez kapcsolódik egy másik felmérés, amely szerint az Egyesült Államokban az „érzékenyítő” agymosáson átesett fiataloknak csupán 70 (azaz hetven) százaléka tartja magát heteroszexuálisnak. Ezért kell hát az óvodai, iskolai „érzékenyítés”, amely – mint a felmérésekből is látható – valójában átnevelés.

S végül egy friss hír Skóciából: „Gender-suliban tanulják a transzvesztita előadóművészetet skóciai kamaszok” – szemlézte a The Guardian cikkét a Mandiner. Idézet a tudósításból:

Ehhez nem szükséges további kommentár. Ennyiből még Gréczy Zsolt is megérthetné (ha akarná), miről szól a genderjátszma, és hová vezet.

Hát nálunk?

Nálunk egyelőre gyermekcipőben jár a genderőrület, ám elég egyetlen rossz döntés, egyetlen elvesztett választás, és azok kerülnek hatalomra, akik egy az egyben importálják majd a Nyugaton már hatalmas szellemi leépülést okozó, beteges tanokat. Talán nem sokan emlékeznek rá, de már a második Gyurcsány-kormány hozzálátott ehhez.

  • 2009-ben rendeletet alkottak a kisóvodások kötelező genderérzékenyítésére, a semleges nemi szemlélet bevezetésére. Kötelezővé tették volna az óvópedagógusoknak, hogy kerüljék a „nemi sztereotípiákat”. Apa és anya helyett lett volna egyes és kettes szülő. És ha a kislány túl sokat babázott vagy mindig szoknyában járt volna masnival a hajában, rá kellett volna szólni, hogy ez nem helyes... Őrület!

A rendelet megalkotásával egyidejűleg Gyurcsány neje szervezetet hozott létre UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület néven, amely megkezdte a mérgező genderideológia magyarországi terjesztését. Dobrev egyesülete a United Nations Development Fund for Women (UNIFEM) 17 nemzeti bizottságának egyike volt. A világszervezet elsősorban a szemléletformálást tűzte ki célul, ezzel segítve a hazai, úgynevezett gendertudatos gondolkodást. A kezdeményezést olyan baloldali személyiségek támogatták, mint Junghaus Tímea (a Soros-féle Open Society Institute képviseletében), Tóth Herta (CEU, Női Érdek Szövetség), Lamperth Mónika volt baloldali belügyminiszter, valamint Göncz Kinga korábbi MSZP-s külügyminiszter.

Vekerdy Tamás pszichológus is tagja volt annak a bizottságnak, amelynek ajánlása megágyazott a balliberális kormány elmebeteg genderrendeletének, az óvodások szellemi megmételyezésének. Még szerencse, hogy a 2010-ben hatalomra került Orbán-kormány egyik első intézkedéseként kukába dobta az őrült jogszabályt, így a magyar gyermekek egyelőre megmenekültek a gendertanoktól.

Ha esetleg ez a Dobrev-féle társaság jövőre újra hatalomra jutna, nemcsak a gyermekvédelmi törvényt törölnék el, ahogyan azt Gyurcsányné a minap megígérte, hanem a legkeményebb eszközökkel hozzáfognának a legkisebb gyermekek gender-szemléletű átneveléséhez, szellemi megrontásához. Ennyiből is látható, mi a tétje a népszavazásnak és a jövő évi választásnak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.