Pesti Srácok

Hende Csaba a PS-nek: Szombathely nem lesz mostohagyerek

Hende Csaba a PS-nek: Szombathely nem lesz mostohagyerek

Hende Csabának, Szombathely országgyűlési képviselőjének legfontosabb célja, hogy az általa képviselt régiónak minél több fejlesztési forrást biztosítson. Ennek érdekében létrehoztak egy fejlesztési koordinációs csoportot, amely az egész országban az első ilyen típusú szervezet. PS-interjú.

Ön nemrégiben fontos megállapodásokat kötött a kormánnyal, konkrétan Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel. Régóta folynak az egyeztetések, és végre sikerült megállapodni. Miről szól mindez?

A most lezáruló fejlesztési ciklusban több mint kétszáznyolc milliárd forint fejlesztési forrás érkezett Szombathelyre, a következőben pedig legalább háromszázhuszonkilenc milliárd forint jut fejlesztésekre a megyeszékhelyen és környékén. Ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is megerősítette a legutóbbi találkozónkon. Ezt az összeget az általam létrehozott fejlesztési munkacsoport tárta fel. Ebben részt vesz a kormányzat képviselője, Dömötör Norbert, emellett tagjai a városvezetés képviselői és az én kabinetfőnököm. Ilyen munkacsoport korábban sohasem volt, és nemcsak Szombathelyen nem működött ilyen koordinációs szervezet, hanem sehol máshol sem az országban. Ennek az a célja, hogy interaktív módon azonnal informálja a résztvevőket az aktuális lehetőségekről, és így minden lehetséges fejlesztési támogatást meg tudjunk szerezni.

Miért van szükség erre a szervezetre?

PestiSracok facebook image

A kezdeményezést Szombathely 300 programnak neveztük el. A város ugyan jelenleg ellenzéki vezetés alatt áll, de a fejlesztések mutatják, hogy Szombathely a kormányzat számára nem mostohagyerek, sőt, sokkal több pénzhez jut majd a város, mint akkoriban, amikor tisztán fideszes vezetés volt a városházán. A fejlesztési ciklus a 2021–2027 időszakot öleli fel, és eközben két parlamenti választás lesz, amely két kormányváltást is lehetővé tesz, de ugyanúgy lehet, hogy marad a jelenlegi kormány. Továbbá lesz egy önkormányzati választás is, és ezért ma élő ember nem tudja megjósolni, hogy ezeket a megvalósuló fejlesztéseket ki fogja majd átadni. Egyet tehetnek a politikai szereplők: bíznak abban, hogy végül nekik érik be a gyümölcs, és ezért a lehető legnagyobb összeget elhozzák a városuk számára.

Említette az ellenzéket. Manapság általában igen nehézkes az országos együttműködés a kormánypártok és az ellenzéki oldal között. Önök hogyan tudnak együtt dolgozni Vas megyében?

Vannak ciklusokon átnyúló történetek, ilyen ez a hétéves fejlesztési ciklus is. Nem lehet előre megmondani, hogy ki lesz az ország vagy a város kormányrúdjánál, amikor a most előkészített projektek átadásra kerülnek, viszont vagyunk annyira lokálpatrióták, hogy a józan eszünkre hallgassunk mindkét oldalon. Továbbá, ha egy politikai erő nem tesz meg mindent a városa fejlődésért, akkor ezért később nagy politikai árat fog fizetni. Szó sincs semmiféle lila ködről, hogy „szeressük egymást, gyerekek”. Itt kőkemény politikai érdekek vannak. Mindenkinek az az érdeke, hogy igazolni tudja: megmozgatott minden követ és megtett mindent a lehető legtöbb támogatás elhozásáért.

Nem tart attól, hogy a munkája dicsőségét majd az ellenzék aratja le?

Tisztán kell látni, hogy az összes fejlesztési forrás Magyarország kormányától érkezik. Az egy másik kérdés, hogy a kormány milyen forrásokkal dolgozik. Lehet az saját forrás, uniós kohéziós alap, vagy helyreállítási alap, a pénz helyi szintre a magyar államtól érkezik. Egy adott település nem Brüsszellel van kapcsolatban, hanem a saját kormányával. Tehát ma nem lehet a kormány megkerülésével fejlesztési pénzekhez jutni. Innentől kezdve nem áll fenn az a veszély, hogy nem tárgyalok a kormánnyal. Nem lehet csak azt skandálni, hogy „piszok kormány” így meg úgy, vagy piszok Hende Csaba ilyen vagy olyan. Ha ezt teszik, akkor hamar elesnek központi fejlesztési forrásoktól.

Idáig csak fejlesztési összegekről beszéltünk. Mondana azonban néhány konkrétumot, hogy mire költik majd ezt a temérdek pénzt?

A legnagyobb tétel három nagy útépítési beruházás, amellyel befejezzük a nagy művet. Szombathely újra az utak találkozási pontja lesz. Az M86-os már elkészült, most elkészítjük az M87-est Szombathely és Kőszeg között, valamint az M86-os folytatását Körmend irányába. Már épül a Zalaegerszeg és az M7-es közötti autóút, és hamarosan épülni fog a Körmend–Zalaegerszeg autóút. Néhány éves távlatban Szombathely Béccsel, illetve déli irányba Szlovéniával, Horvátországgal és Észak-Olaszországgal is gyorsforgalmi kapcsolatba kerül. Ennek óriási gazdasági jelentősége lesz. Szombathely a felvirágzását a Monarchia idején annak köszönhette, hogy vasúti csomóponttá vált Bécs és Graz, illetve Budapest között. Ez Trianonnal megszűnt, a vasfüggöny pedig végképp elzárta a várost. A schengeni határ megnyitása óta hatalmas élénkülés tapasztalható a közlekedésben, a város gazdasági teljesítménye tíz év alatt megduplázódott. Szombathely GDP-je ma kétszer akkora, mint 2010-ben volt, az inflációt is beleszámítva. Ennek zömét a gépipar, az autóipar és az elektronika adja. Egymás után érkeznek a nyugati cégek, amelyeket kiegészít a helyi kis- és közepes vállalkozások virágzó világa.

Képünkön Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.