Pesti Srácok

Gyurcsány elmagyarázta a fiataloknak, hogy ő nem lövetett ki szemeket, majd megalázta az egyik áldozatot (videó!)

Gyurcsány elmagyarázta a fiataloknak, hogy ő nem lövetett ki szemeket, majd megalázta az egyik áldozatot (videó!)

Az újmúlt folyamatosan íródik a DK-nál, Ferenc testvér pedig azokat a fiatalokat célozta meg, akik nem lehettek az utcákon 2006-ban, nem tudhatják, hogy hogyan is nézett ki a magyar (köz)élet 2010 előtt. A kérdések elől ezúttal is kikígyózott a bukott miniszterelnök a II. kerületben szervezett sörözéssel összekötött "közönségtalálkozóján". Gyurcsány itt elmondta, hogy ő bizony senkinek a szemét nem lövette ki, a rendőrterrort pedig relativizálni kezdte a fiatalok előtt. Az sem zökkentette ki a félrebeszélésből, hogy a helyszínen megjelent a 2006-os rendőrterror egyik áldozata, Nagy László, akinek gumilövedékkel lőtték ki a szemét Gyurcsány rendőrei 15 évvel ezelőtt. A bukott miniszterelnök sértegetni kezdte a férfit, és egyszerű provokátornak nevezte. Mindezt a PestiSrácok.hu csapata videón is rögzítette, amelyet fent megtekinthet.

A téma előkerült Gyurcsány egy másik fórumán is: Bicskén a Vízivó Ember kibökte, hogy „szakembereik” már készülnek a hőn áhított kormányváltásra, illetve az ez ellen tüntetőkkel szembeni keményebb intézkedésekre. Azt ígérte: nem lesznek olyan naivak, mint 2006 őszén. Ami akár jelentheti azt is, hogy nem bánnak majd olyan (szerintük) kesztyűs kézzel a magyarokkal, mint akkor... Ezt a történetet itt olvashatják és nézhetik meg.

Fotó: Pesti TV (képernyőfotó) – A Pesti TV riportere és Gyurcsány Ferenc asszózik

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.