Pesti Srácok

Pesti Riporter – Szent István szinte a jövőbe látott és megakadályozta az ország kettészakadását

Pesti Riporter – Szent István szinte a jövőbe látott és megakadályozta az ország kettészakadását

A Pesti Riporter ünnepi adásában Ferkó Dániel vendége Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója volt. A szakemberrel a keresztény haza védelméről, Szent István királyról és a magyarság történetéről beszélgettek. Szóba került az is, hogy Szent Istvánék hogyan álltak a menekültekhez, és kiderült: régen sem volt szó arról, hogy az országot eláraszthatja bármilyen más népesség.

A műsorban arról is szó esett, hogy milyen ember volt István király. A fennmaradt források szerint szigorú lelkialkatú államférfi volt, aki csak nagyon ritkán fakadt mosolyra.

– jellemezte államalapító királyunkat a kutató.

PestiSracok facebook image
A kutató szerint államalapító királyunk megelőzte, hogy kettészakadjon az ország. Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

– sorolta a szakértő, amikor rámutatott, hogy István fél évszázaddal az egyházszakadás előtt már látta a várható folyamatokat.

A Pesti Riporter teljes adása ITT nézhető vissza. A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Forrás: Pesti TV; Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.