Pesti Srácok

A hosszú menetelés, a nagy sorban állás és a paraziták kora

A hosszú menetelés, a nagy sorban állás és a paraziták kora

A hosszú menetelés tette lehetővé a kínai kommunista hadsereg túlélését annak ellenére, hogy menet közben állományának kilencven százalékát elvesztette. Ez a viszonylagos részsiker alapozta meg Mao Ce-tung vezető szerepét, egész egyszerűen azért, mert a többiek meghaltak… A magyar baloldal hosszú sorokban készül a saját menetelésére, amit magasztos kifejezéssel „demokratikus előválasztásoknak” neveztek el. Vannak, akik elől állnak, míg mások hátrébb próbálják kivárni idejüket. Megint mások élősködőként kapaszkodnak bele a hosszú sorban állók valamelyikébe, bízva a túlélésben. Vajon ki fog a nagy magyar baloldali menetelés végén megmaradni? Mert aki most kihullik, az végleg eltűnik.

Sorban állás még sosem volt ilyen szórakoztató. Mennek, mendegélnek, egymás után a miniszterelnök-jelölt-jelöltek és az egyéni választókerületi képviselőjelölt-jelöltek. Habár a legtöbb helyen a sorrendet már megrajzolták (betartva a másfél méteres egészségügyi távolságot), ám mégis tréfás látni, mikor egy-egy előre állított jelölt-jelölt hátra mutogatva bizonygatja saját maga nagyságát. És a végső sort, azaz a közös listát még nem látjuk. Pedig oda még többen akarnak majd eljutni.

Mennek, mendegélnek az önjelölt messiások

Elől Karácsony Gergely, utána Dobrev Klára, őutána Jakab Péter, majd a többiek. És valahol a sor végén pipiskedve Fekete-Győr András is integet – hátha észrevesszük őt is. Még valaki? Csak bátran, csak bátran! Lássuk csak a menetelő sort! Pálinkás József, aki bebizonyította, hogy a Fidesz-árvák nem létező társadalmi csoport, nincs ilyen politikai kategória, legfeljebb sértődött értelmiségi huncutság, már úgyis kiállt a nagy menetelésből. Ez senki kedvét ne vegye el! Jut még így is néhány hely – persze csak akkor, ha a sort vezénylő Gyurcsány Ferenc is úgy akarja.

PestiSracok facebook image

A baloldalon most több miniszterelnök-jelölt-jelölt tolakszik be az egyre hosszabb sorba, mint ahány párt saját erejéből be tudna jutni a parlamentbe – ami azért jól mutatja a helyzet komolytalanságát. És ez ugyanígy lesz a listás helyeknél is.

De nincs is ezzel baj a „haladó demokratáknál”, hisz a demokrácia szót mindig is úgy csűrték és csavarták a rendszerváltoztatás óta, hogy abba senki más (értsd. jobboldali) ne férjen bele. Nekik a sorban állás jutott, ők ezt mindig is többre tartották, mint a valódi többségi szavazást. (Valami ilyesmi logikája volt a szocialista állampártnak is.)

Azt azonban egyik önjelölt tolakodó sem veszi észre, hogy ha a választók többsége nem hiszi azt el, hogy a jelölt-jelöltek közül bármelyik is képes megfelelően és elég ügyesen kormányozni, nemzetközi színtéren tárgyalni, a sokasodó globális válságokat kezelni és valamiféle hihető jövőbeni célt, víziót, tervet hitelesen kínálni, akkor a miniszterelnök-jelöltsége pünkösdi királyság marad csupán.

Élősködők és ingyenélők a baloldalon

Az élősködő (vagy parazita) egy olyan élőlény, amely a másik faj élő egyedeinek testében vagy testfelszínén él, és annak testéből táplálkozik. A természetben létezik kölcsönösségen alapuló formája, ami már-már a szimbiózisba alakul át, de azért ez nem elterjedt.

A magyar baloldalon is megjelent a parazita életmód. No persze nem a személyeket, hisz dehumanizálni nem fogunk (szemben a független–objektív véleményvezérekkel), hanem a pártokat, a pártnak látszó csenevész gyülekezeteket illetjük e kifejezéssel. Azokat a politikai közösségeket, amelyek önmagukban nem életképesek, csupán egy „gazdatesten” tudnak létezni.

MSZP, Párbeszéd… LMP? Ki vagy mi lesz az, aki vagy ami magára veszi a terhet és megmenti ezeket a pártokat? Meg akarja-e egyáltalán valaki vagy valami menteni őket?

Ám a legnagyobb élősködő mégis csak a Momentum, ami 2018-ban a magyar parlamentbe sem jutott be, majd eljátszotta, hogy mennyire önálló, független és tisztességes. Szakítani akart a baloldali múlttal, a Gyurcsány-rendszerrel és megdönteni a jobboldalt, illetve az Orbán-korszakot. Most meg azt látjuk, hogy mégis Gyurcsány Ferencet és a baloldalt választja azzal, hogy felkéredzkedik az úgynevezett ellenzéki összefogás „gazdatestére”. Ők azok, akiknek bőven van idejük várni a hosszú menetelés végéig, még akkor is, ha most éppen Gyurcsány Ferenc vezeti a sort.

Nehéz megjósolni, hogy a hosszú menetelés végén ez a parazita életmód jó stratégiának fog-e bizonyulni, mindenesetre, ha a gazdatest elpusztul, akkor elpusztul az élősködő is…

Ez pedig felkiáltójel azoknak, akik most a megerősödött DK–Jobbik tengelyre szállnak fel úgy, hogy közben feladják saját identitásukat. Ha egyáltalán valaha volt nekik ilyen…

Végül megáll majd a hosszú menet... vagy mégsem?

Lesznek, akik eljutnak a végpontig, de olyanok is, akik hamar elpusztulnak.

Valaki túléli a hosszú baloldali menetelést, a nagy többség viszont eltűnik, elenyészik és elmúlik. Elmúlik, akár a miniszterelnök-jelöltté váló személy hirtelen jött, a rá való kíváncsiságból eredő érdekessége. És marad a nevetséges sorban állás. Amelyről egyre inkább Örkény egyik egyperces példázatának vége juthat az eszünkbe, amely ugyan más célzattal íródott, de örök érvényű mondanivalója, a nagy büdös semmi felé menetelő szimbolikus szereplők sorának látványa minden hasonló történelmi helyzetre ráillik. Így:

„Elöl a tojás, utána Berengár király, őutána a fél bicikli, aztán Jézus Mária Szent József és Bertolt Brecht, utoljára Takariko Kiriwi, a szemüveges asztalitenisz-világbajnok. Mennek, mennek, mendegélnek. Mennek, mennek, egy szót se szólnak. Még ma is mennek, ha meg nem haltak.”

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.