Pesti Srácok

Fejezetek egy diktatúra mindennapjaiból

Fejezetek egy diktatúra mindennapjaiból

Baranyi Krisztina ügyes diktátor. A környezetéből kiszivárgott panaszok azt állítják, mindenkire ráerőszakolja a saját akaratát, és aki nem engedelmeskedik, azt megfenyegeti, megtöri – ahogy ő szokta mondani: becsicskítja. A hatalomgyakorlási módszerei teljesen nélkülözik a kompromisszumkészséget, beszámolókból és elszólásokból sejthető, hogy a saját támogatói is inkább félnek tőle, semmint meggyőződésből állnak mellette. Akkor miért ügyes? Mert jól palástolja mindezt, és Ferencvároson kívül, sőt sok esetben a környezetén kívül jó polgármesternek tartják a baloldali hívek. Időnként azonban elszámolja magát, és olyankor csak úgy szikrázik a ferencvárosi közélet.

Ferencváros Caligula-mentalitású vezetője igazi központosított irányítást vezetett be az általa megkaparintott kerületben. Céltudatosan kiépítette a saját propagandacsatornáit, hirdetésekkel felturbózott Facebook-oldala, valamint a kerületi közszolgálati média odaadóan zengi a polgármester nagyszerűségét. Ő a propaganda kirakata, az arc, akinek az a munkája, hogy elérje a naivak rajongását, miközben Gegesy Ferenc tanácsadóként de facto irányítja helyette a kerületet havi egymillió forintért, Somlai János kabinetvezetőként tartja rajta a kezét az eszközökben nem válogató kamarillapolitikán szintén havi egymillióért, Pataki Márton pedig az önkormányzat legtöbb pénzt mozgató cége, a FEV IX. Zrt. élén gyűjtögeti a sokmilliós közbeszerzési bírságokat.

A vagyonkezelőn túl is van azonban Baranyi számára fontos intézmény. A ma reggeli képviselő-testületi ülés egyik napirendi pontja lett volna a Ferencvárosi Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény (FESZGYI) ügye. Ez az utolsó olyan kerületi költségvetési szerv, amelyet nem az óvodákat, bölcsődéket és a művelődési központot is működtető Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ (FIÜK) kezel. Információink szerint az egyik momentumos képviselő indítványozta a FESZGYI besorolását a FIÜK alá, ám a hivatalosan benyújtott képviselői előterjesztés mégsem szerepel a mai napirendi pontok között.

Az önkormányzati törvény szerint a polgármesternek fel kell vennie az ülés napirendjére a képviselői beterjesztéseket, nincs joga mérlegelni, szűrni azokat, ám a ferencvárosi állapotokra jellemző módon úgy tűnik, mégis megtette.

PestiSracok facebook image

Miért ennyire fontos neki a FESZGYI megtartása külön intézményként? Ezt csak találgathatjuk. Az viszont tudható, hogy lekötelezettjét, Bodonyiné Molnár Margitot egyedül, a képviselő-testület nélkül nevezte ki igazgatónak a pandémia alatti teljhatalmát kihasználva, ráadásul a hírek szerint az ott dolgozók kívánsága ellenében.

Harag és villongások feszítik szét a baloldali „egységet”. Kép forrása: ferencjozsef.blog.hu

Hatáskörtúllépés, tisztségmegvonás, ideológiai leszámolás, fenyegetőzés...

A diktatórikus rendszer kiépítésének egyik kulcseleme a már említett kerületi média teljes leuralása. Baranyi nemcsak kinevezte a helyi újság főnökének a kipróbált balliberális propagandistát, Vágvölgyi B. Andrást, hanem egy új médiacégbe vonta össze az újságot és a tévét, és a cég igazgatójává nevezte ki a Magyar Narancs egykori főszerkesztőjét – nem igazán törvényes módon. A cég a kerületi média centralizálásán túl kifizetőhelynek sem utolsó, hiszen a főszerkesztőként a lapba havi egy vezércikket jegyző Vágvölgyi és az újságba bedolgozó külsős haverok is a magyar médiaátlag fölötti tiszteletdíjakat zsebelnek be. A Ferencvárosi Média Nonprofit Kft-hez felügyelőbizottság is dukál, amelybe mindhárom frakció jelölhetett egy-egy főt. A Fidesz-frakció a Ferencváros című korábbi kerületi újság volt főszerkesztőjét választotta, ám Baranyi Krisztina kifogást emelt ellene, és azt követelte, hogy jelöljenek valaki mást. A Fidesz-frakció jelezte a hatáskörét ismét túllépő polgármesternek, hogy a kiválasztásba nem szólhat bele,

Baranyi mégis az őt a választáson támogató Kulcs Egyesületnek juttatta a Fidesznek járó helyet, és közölte az ellenzéki frakcióval, hogy akkor kaphatják meg a felügyelőbizottsági pozíciót, ha a polgármester számára elfogadható személyt jelölnek.

Egy ilyen rendszerben a képviselőtestület baloldali többsége csupán díszbojt Baranyi kalapján, és ezt vastagon érezteti is velük a polgármester. Flegma, lekezelő rendreutasítások tömkelege hangzott már el az utóbbi két év testületi ülésein nyilvánosan is, végső esetben pedig a Momentum országos vezetésével vagy Karácsony Gergellyel fegyelmezteti meg az ellenszegülőket Baranyi – gondoljunk bele, mi mehet akkor zárt körben! Időnként azonban elszámolja magát a polgármester.

Ideológiai alapon választja ki, kikkel számoljon le, de a saját támogatóival sem kíméletes. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Emlékezetes, hogy januárban kirúgta a Pinceszínház igazgatóját, Soós Pétert, amiért óraadást vállalt az új, Vidnyánszky vezette SZFE-n. Azon most lépjünk is túl, hogy élőben láthattuk üzemelni a baloldali világnézeti toleranciát! Baranyi minden jel szerint Komáromi Györgyöt akarta kinevezni új igazgatónak a legutóbbi testületi ülésen júliusban, és ehhez szépen ki is volt kövezve a jelölt útja. Szereztek mögé kizárólagos támogatást egy baloldali színházi emberekkel gondosan telerakott szakmai bizottságtól is, ám úgy tűnik, túlzásba vitték a háttérben végzett nyomásgyakorlást. Az, hogy a polgármester kabinetfőnöke a karjuknál fogva ráncigálja a képviselőket, fenyegetőzik, hogy eszükbe ne jusson a hatalom elvárásaival ellentétesen szavazni, és felhívja a figyelmüket, hogy van vesztenivalójuk, az már a kamarillapolitikában is necces. A képviselő-testület jobbikos tagja ezt nyilvánosan szóvá is tette, és Baranyi hiába erőltetett műmosolyt az arcára, mintha nem tudná, miről van szó.

Talán emiatt is a baloldali képviselők megmakacsolták magukat, és végül olyan pályázót neveztek ki a Pinceszínház élére, akivel szemben a polgármester alig bírta leplezni a gyűlöletét.

Elharapózott a belső gyűlölködés

A diktatúrának ugyancsak fontos része a saját slepp rövid pórázon tartása is. Úgy látszik, Baranyi rögtön a júliusi ülésen bosszút állt a lázadozó támogatóin, amiért szembeszegültek az akaratával. A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalta az egyik momentumos képviselő ügyét, aki időlegesen kikerült a köztartozásmentes adózók adatbázisából. A testület Ferencvárosban tíz szavazatot igénylő minősített többséggel elutasíthatta a méltatlansági eljárás lefolytatását, és a baloldal részéről éppen ennyien szavazhattak ebben az ügyben. A Fidesz-frakció világossá tette, hogy nem kíván állást foglalni, ezért tartózkodni fog, a titkos szavazáson mégis nyolc igen és négy tartózkodás jött ki úgy, hogy ekkor már csupán két fideszes képviselő volt jelen.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Baranyi és az őt mindenben odaadóan támogató Reiner Roland LMP-s alpolgármester tartózkodhatott, mert az ülés után kiabálásig fajuló szóváltás alakult ki ők, illetve a többi baloldali képviselő között a folyosón, majd a polgármesteri irodában. A fültanúk szerint egymás felmenői, valamint minőségjelzőként használt állatfajták is előkerültek a parázs veszekedés közben. Egyre gyakoribbak a hasonló belviszályok Ferencvárosban, és lassan már nem is lehet követni, ki kit gyűlöl legjobban a baloldali mintakerületben, ahol saját bevallásuk szerint éppen a Fidesz utáni országot modellezik kicsiben.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.