Pesti Srácok

Karácsony Gergely bejelentette: szombattól szabadítja fel az országot

Karácsony Gergely bejelentette: szombattól szabadítja fel az országot

Holnaptól fölszabadítjuk Magyarországot – jelentette be Karácsony Gergely pénteki, miniszterelnök-jelölt-jelölti kampánybeszédében, annak ürügyén, hogy a hétvégétől lehet szavazni az ellenzéki összefogás jelöltjeire. Az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulóján tartott beszédében a budapestiek főpolgármestere egyetlen árva szót sem szólt mentoráról és örök szövetségeséről, Gyurcsány Ferencről, ellenben azt megemlítette, hogy a jogállam 2010-ben szűnt meg szerinte, nem abban a rendőrállamban, amelyet bukott miniszterelnök-haverja épített ki.

– állította Karácsony Gergely pénteki beszédében, felidézve, hogy a vállalhatatlan zuglói tevékenységét a fővárosi szavazók főpolgármesteri címmel honorálták. Mint elmondta, szerinte nem a Gyurcsány-rendőrállamban, hanem az azt váltó polgári kormányzás idején szűnt meg a jogállam, „az életünkből is törölték a köztársaságot”. Szerinte a Fidesz elvette az emberek szabad választásának jogát; ennek ellenére Karácsony úgy vélte, most valamiért lesz szabad választás.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

– ígérte meg Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy három fontos célt tűzött ki maga elé: kormányváltást, rendszerváltást és jó kormányzást. A főpolgármester kiemelte: egyesíteni fogja a szétszakított és meggyötört Magyarországot. Úgy fogalmazott:

Majd hozzátette:

Karácsony Gergely kiemelte: a kormányváltás után elszámoltatás lesz, de a jogállamiság minden elvárása között.

– jelentette ki, majd sietve önmagára cáfolt, amikor arról beszélt, hogy a jogon felülemelkedve számlákat zárolna, sőt, azt is hozzátette, hogy neki köszönhetően Budapesten Mészáros Lőrinc nem nyert közbeszerzést. Ennek fényében kijelentette: jobboldali médium az ő kormánya alatt nem fog állami támogatásból részesülni (hiába hirdet a jelenlegi kormány a balliberális portáloknál is) és nem nyerhet közbeszerzésen jobboldali cég (strómanok, ahogy Karácsony fogalmazott). A főpolgármester utalt vidéki származására is, amikor arról beszélt, hogy pontosan annyira vidéki, mint városi, majd hozzátette:

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Nyilván emlékszünk még, amikor a Sargentini-jelentés elfogadásának balliberális örömünnepén Karácsony Gergely arról beszélt, hogy már csak Budapesten élnek igazi demokraták, akik védik a jogállamot, szemben a vidékkel, ami elveszett. Nos, az ennyire "vidéki", gyökereit "soha meg nem tagadó", "hiteles" főpolgármester végezetül úgy fogalmazott:

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.