Pesti Srácok

Maga Gyurcsány, vagy MSZP-s ellenségei szivárogtathatták ki az őszödi beszédet

Maga Gyurcsány, vagy MSZP-s ellenségei szivárogtathatták ki az őszödi beszédet

Hogy 2006. május 26-án mi mindent mondott a balatonőszödi kormányüdülő zárt frakcióülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, azt nagyjából mindenki tudja. Hogy ki, miért és hogyan szivárogtatta ki a hangfelvételt, az viszont máig sem tisztázott pontosan, noha titkosszolgálati jelentések is készültek. Egyes (volt) szocialista politikusok szerint maga Gyurcsány lehetett a szivárogtató, Gyurcsány viszont MSZP-s puccsistákat emlegetett...

A 2006-os választási győzelme után egy hónappal, de még a kormányalakítás előtt elmondott Gyurcsány-beszédről két „hivatalos” hangfelvétel is készült a kormányüdülő saját hangrendszerén. Az egyik Gál J. Zoltán akkori miniszterelnöki kabinetfőnökhöz, a másik Butor Klára MSZP-pártigazgatóhoz került. A két felvétel nem azonos, amit onnan lehet tudni, hogy eltérő időpontban fordították meg a kazettákat. A felvételeket a hangosítást végző cég, az Omega Trading Kft. két technikusa készítette.

Gál J. Zoltán még aznap, május 26-án elmondta Vörös T. Károlynak, a Népszabadság akkori főszerkesztőjének telefonon, hogy „a főnök nagyon jó beszédet mondott”. Vörös arra kérte őt, küldje át a lapnak a szöveget, ám az állítólag elmaradt. Ugyanakkor két nappal a beszéd nyilvánosságra kerülése előtt, 2006. szeptember 15-én annak egy szolidabb, átfogalmazott, káromkodásmentesített változatát mégis elküldték a szocialista pártlaphoz. Ez mindenesetre arra utal, hogy Gyurcsányék valamilyen módon mindenképpen elő akartak rukkolni az anyaggal. Akár kármentési célzattal, mert már tudták, hogy tőlük függetlenül amúgy is nyilvánosságra kerül; akár azért, mert azt hitték, az emberek lelkesedni fognak annak beismeréséért, hogy évekig tök hülyének nézték őket. Ha az utóbbi változat a helytálló, az sokat elárul politikai éleslátásukról...

Az MSZP-sek után az SZDSZ politikusai értesültek a beszéd stílusáról és tartalmáról, mikor a frakcióülés estéjén a miniszterelnök szűk köre beszámolt erről az ülésre eredetileg meghívott, ám azon részt nem vevő szabaddemokrata vezetőknek. A Gál J. által legépeltetett változatot többen olvasták a legbelső körön kívül is, sőt alig egy hónappal később a beszéd néhány rövid, összevágott részletét informatikusok és hackerek e-mailben küldözgették egymás között. Ők azt hitték, egy hanganalizáló szoftverrel készített paródiát hallanak.

PestiSracok facebook image

Ami biztos: a beszéd elhangzása és nyilvánosságra kerülése közötti csaknem négy hónapban politikusok és baloldalhoz közel álló médiaszemélyiségek szélesebb csoportja már tudott a beszédről. A hanganyagot végül 2006. szeptember 17-én délután ismeretlenek egyidejűleg több szerkesztőségnek eljuttattak CD-n, MP3-formátumban juttatták el. A közrádió 16 órai híreiben és honlapján is részleteket közölt a beszédből. 17 óra körül Gyurcsány Győrben az RTL Klubnak elismerte: ő hallható a felvételen.

Szabó Bálint (Fotó: Horváth Péter Gyula/PS)

Maga Gyurcsány volt?

2011-ben Szanyi Tibor akkori MSZP-s politikus azt az elméletét osztotta meg a nyilvánossággal, miszerint Gyurcsány és köre lehetett a szivárogtató. Valószínűleg azért volt ő az elkövető – vélekedett Szanyi –, mert ezzel akarta rákényszeríteni az MSZP-t, hogy feltétel nélkül támogassa a megszorításokat. Ám elügyetlenkedték az egészet, mert sokat vártak vele – tette hozzá Szanyi kapitány, aki ma már az ISZOMM-ban politizál.

Gyurcsány viszont tagadta Szanyi állításait, és úgy reagált:

Gyurcsány ezután – bizonyítékok nélkül – megküldte Mesterházy Attila akkori MSZP-elnöknek a borítékot, benne az állítólagos szivárogtatók nevével. Mesterházy viszont a sajtó jelenlétében megsemmisítette a borítékot, mert – mint fogalmazott – ha Gyurcsány nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, akkor tőle sem várható, hogy ezt helyette megtegye.

Szanyi Tiboron kívül egy másik volt MSZP-s politikus, Zuschlag János is arra utalt, hogy Gyurcsánynak köze lehetett a kiszivárogtatáshoz.

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Zuschlag. Hangsúlyozta: ezekről a beszélgetésekről felvételek készültek, amelyeket ügyvédi, közjegyzői letétbe helyeztek. „Azt is tudom, hogy ki és hova helyezte ezeket letétbe” – magyarázta Zuschlag a napilapnak. Szerinte az egyik megbeszélést Szekeres Imre, Baja Ferenc és Szili Katalin folytatta Rózsa-Flores Eduardóval, egy másikat Kiss Péter ugyancsak Rózsa-Floresszel, a harmadikon pedig Gyurcsány Ferenc beszélget egy ismeretlen személlyel.

Vagy Katalin, Imre és Ferenc?

Az őszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán először 2009-ben vetődött fel a kalandos életű Rózsa-Flores Eduardo neve. Brády Zoltán, a Kapu folyóirat főszerkesztője 2009 áprilisában, Rózsa-Flores Eduardo meggyilkolása után azt nyilatkozta: a beszéd felvételét Rózsa-Floresszel ők ketten juttatták el a nyilvánosságnak. (Mint ismert: Rózsa-Florest Bolíviában gyilkolták meg kommandósok egy zavaros hátterű, az ottani polgárháborúhoz kapcsolódó rendőrségi rajtaütésben.)

Gyurcsány 2012-ben, már DK-s vezetőként a TV2-nek nyilatkozva utalt a lehetséges szivárogtatók személyére. Mint mondta, értesülései szerint 2006-os MSZP-s vezetők, két férfi és egy nő állhat a botrány kirobbanása mögött. Azt mondta, nincsenek cáfolhatatlan bizonyítékai, ezért neveket nem említett, ám azt is hozzátette: az illetők tudják, hogy rájuk gondol.

Pár hónappal később Szabó Bálint, aki akkor még a DK tagja volt, 2013 májusában interjút adott a Heti Válasznak, amelyben azt állította: 2006 nyarán jelen volt Rózsa-Flores Eduardo fővárosi, Eötvös utcai lakásán, amikor az MSZP három felső vezetője – „Katalin, Imre és Ferenc” – megérkezett, és közösen meghallgatták a hangfelvétel egyes részeit. Szabó közölte: e három szocialista politikus részt vett abban, hogy Rózsa-Flores közvetítésével a hangfelvétel a Fideszhez kerüljön. Röviddel később már teljes névvel, azonosítható módon beszélt Szili Katalinról, Szekeres Imréről és Baja Ferencről. Szili Katalin később személyiségi jogi pert indított és nyert Szabó Bálint ellen a valótlan, bizonyítékkal alá nem támasztott állításai miatt. Szabó egyébként később arról is beszélt, hogy az őszödi beszéd miatt kellett meghalnia Rózsa-Floresnek...

https://www.youtube.com/watch?v=Ibr41M7rNTg

Gerilla és Gyümölcsöskert

2014. februárjában az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában nyilvánosságra hozta a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyeket még javarészt Gyurcsány országlása idején írtak (majd titkosítottak). Ezek alapján egy szocialista politikus lehetett a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsánnyal és az MSZP-frakció tagjaival is.

Az első, „Gerilla” fedőnevű ügy lezárásáról szóló, 2009 júliusi, hatoldalas jelentés nem nevezi ugyan meg, de a leírásból nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az információ Rózsa-Flores Eduardótól származik, aki csak találgatni tudott a kiszivárogtató politikus személyéről, két lehetséges elkövetőt említve. A dokumentumban csak „Guevara”-ként emlegetett Rózsa-Flores szerint

A Gerilla-jelentésben az olvasható: Guevara „információi alapján a politikus egy (kitakart rész) bízott meg azzal, hogy az illető a meglévő kapcsolatát kihasználva juttassa el a hanganyagot a JobbikNet-hez. Guevara-val folytatott beszélgetések során annyit sikerült az ismeretlen személyről kideríteni, hogy valaha (kitakart rész) volt, a (kitakart rész) alatt (kitakart rész)szakértőként tevékenykedett, jelenleg pedig (kitakart rész) MSZP-s rendezvények lebonyolításában vesz részt, valamint (kitakart rész) cégeit vezeti”.

A másik, 2007 májusi, „Gyümölcsöskert” fedőnevű titkosszolgálati jelentésben megállapították, hogy a hangfelvételt a hivatalos rögzítésre felkért cég munkatársai készítették az őszödi kormányüdülőben szóbeli megrendelés alapján. A jelentés szerint a felvételt készítő társaság munkatársai jóhiszeműen jártak el, és lojálisak voltak az MSZP-hez és Gyurcsány Ferenchez. Mint írták, azonosították azt az embert, aki a nyilvánosságra kerülést megelőző napon birtokában volt a kalózfelvételnek és azt e-mailben továbbította. Ellenőrzése során megállapították, hogy „erősen jobboldali beállítottságú”.

Akár Gyurcsány, akár pártbéli riválisai játszották ki a hangfelvételt, a lényeg mégiscsak maga a szöveg, amelyből nemcsak a választók tudatos, szisztematikus átverésére, a költségvetési adatok meghamisítására és eltitkolására, rendszerszintű hazudozásokra derült fény, hanem arra is, hogy Gyurcsányék teljes mértékben alkalmatlanok a kormányzásra, a baloldal nagy becsben tartott „szakértői” még egyszerű matematikai műveletek elvégzésére is képtelenek...

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.