Kihúzták a bajból az elvtársak a DK offshore-gyanúba keveredett jelöltjét

Tóth Csaba óta tudjuk, hogy a szocik mindig jók voltak az áskálódásban, olykor akár a saját oldaluk kárára is, ha az bármiféle előnyt jelent. Tóth Bertalan a Fejér megyei 1-es választókörzetben ad ősszoci alternatívát azoknak, akik még elhiszik, hogy az előválasztás végén majd egy „új baloldal” méreti meg magát a Fidesszel '22-ben. A másik sarokban pedig ott áll az „alternatíva”, a Gyurcsány-párti Ráczné Földi Judit, akinél a VálaszOnline offshore kapcsolatokat talált. Talán senki sem lepődik meg azon, hogy a korábban DK-s színekben országgyűlési képviselőként induló, Magyar György szervezésében működő Országos Előválasztási Bizottság mindössze egy nap alatt „tisztázta” Tóth Bertalan vádjai alól a Gyurcsány-klán jelöltjét.
Ráczné Földi Judit történetéről először a VálaszOnline számolt, amely az előválasztás kapcsán azt boncolgatta, hogy
érdemben más-e ez az ellenzék, mint a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-kormánycsapat. Vagy az egész előválasztás csak arra jó, hogy Gyurcsány Ferenc klubja meg a régi szocialista pártfunkcionáriusok átmentsék magukat a jövőbe? Másképpen: vissza lehet-e szorítani az őszödi múlttal, illetve számos korrupciós történettel terhelt „óbaloldalt” a most zajló előválasztáson, ahogy a Momentum, a Jobbik, Márki-Zay Péter és talán Karácsony Gergely is szeretné hinni?
A Fejér megyei 1-es vk. eseményeiből kiderül, hogy a válasz rövid és egyértelmű:
Nem.
Ráczné ugyanis 2021. július 26-án aláírt egy előválasztási feddhetetlenségi nyilatkozatot, amelyben úgy nyilatkozik: nincs offshore vállalkozás az ő vagy a családja tulajdonában. Ami technikailag igaz is, hiszen ugyanezen a napon szállt ki – a néhány héttel korábban leadott életrajza szerint általa vezetett – Alba Autómosó Kft.-ből egy olyan, Delaware állambeli offshore-helyszínre bejegyzett vállalkozás (Minos King Global Business LLC.), amelynek ő az aláírási joggal rendelkező képviselője. Vagyis a hatályos magyar cégjegyzékből ezáltal eltűnt a Ráczné által hagyott offshore-nyom; csakhogy a hivatalos szlovák nyilvántartásban máig őt szerepeltetik a Közép-Európában aktív adóparadicsomi vállalkozás képviselőjeként. Ez azonban az átláthatóság bajnokai szerint nem baj.
Az MSZP társelnöke, Tóth Bertalan, aki ősszociként maga sem feltétlenül az „ellenzékváltás” letéteményese, több dokumentumot is feltöltött a Facebookra, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a DK székesfehérvári képviselőjelöltje, Ráczné Földi Judit offshore cég képviselője. Tóth közösségi oldalán azt írta:
Közhiteles adatokkal dokumentált offshore-ozókkal és náci karlendítőkkel ezt nem lehet végigcsinálni. Értem, hogy a DK és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje hinni akar a szűkebb közösségükhöz tartozó jelölteknek.
