Pesti Srácok

Azbej Tristan a Pesti Riporterben: Kongóban és Libanonban is emberi életeket mentünk meg (videó)

Azbej Tristan a Pesti Riporterben: Kongóban és Libanonban is emberi életeket mentünk meg (videó)

Kongóból jelentkezett be pénteken este Azbej Tristan a Pesti TV Pesti Riporter című műsorába. Az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott államtitkárság vezetője a Hungary Helps program afrikai tevékenységéről számolt be. Azbej Tristan kiemelte Hardi Richárd nevét, aki nemcsak együtt működik a Hungary Helps Programmal, hanem Kongóban egy egyedülálló szemészeti központot üzemeltet, és önmaga lát el csaknem nyolcmillió embert. A Libanonban üldözött keresztényekről is szólt, mivel ők is hasonlóan Kongóhoz, időzített bomba migráció szempontjából.

Ferkó Dániel, a Pesti Riporter műsorvezetője a kongói útjáról kérdezte Azbej Tristant. Az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott államtitkárság vezetője elmondta, Kongó lakosságának nagy része megpróbál kivándorolni, általában Európa felé a nehéz körülmények miatt. Ugyanis az ország egy részében például iszlamista szervezetek sanyargatják az ott élőket, illetve több súlyos betegség is tizedeli a népességet, mint például a pestis.

A Libanonban üldözött keresztényekről is szólt Azbej Tristan, mivel ők is hasonlóan Kongóhoz, időzített bomba migráció szempontjából. Az országot egyszerre négy válság sújtja, gyakorlatilag egy bukott államról van szó, hiszen nem sikerült több mint egy év alatt kormányt alakítani, összeomlott az egészségügy, leállt az oktatás – említette Azbej. Itt a maronita katolikus egyházzal dolgozik együtt a Hungary Helps, hogy legalább az oktatás működjön.

Azbej Tristan kiemelte Hardi Richárd nevét, aki nemcsak együttműködik a Hungary Helps Programmal, hanem Kongóban egy egyedülálló szemészeti központot üzemeltet, és önmaga lát el csaknem nyolcmillió embert.

PestiSracok facebook image

A kongói fővárosban egy keresztény elvű iskola épületét is támogatja a program, amit kiegészítettek egy szakképző központtal.

– zárta Azbej Tristan.

Forrás/Fotó: Pesti TV

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.