Pesti Srácok

Durcáskodnak a jobbikosok – Márki-Zaynak nem veszi fel Jakab a telefont, de az a hivatalos szöveg, hogy a DK-ra sem kíváncsi

Durcáskodnak a jobbikosok – Márki-Zaynak nem veszi fel Jakab a telefont, de az a hivatalos szöveg, hogy a DK-ra sem kíváncsi

A Jobbik elnöke korábban azzal magyarázta csúfos vereségét a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, hogy azért történhetett ez a „tragédia”, mert ő olyan helyekre ment kampányolni, amelyek biztos kormánypárti bázisok és úgy tűnik, senkit nem sikerült meggyőznie. Jakab Péter viszont most bedurcizhatott, hiszen azzal állt elő, hogy ők bizony nem állnak be senki mögé, nem befolyásolják a szavazókat, hogy kire voksoljanak az előválasztáson. Jakab a párt elnökségi ülését követően számolt be erről és azt írta, hogy csakis a választókat támogatják, amit úgy is lehet értelmezni, hogy a Jobbiknál most már biztosan lefőtt a kávé. A fentiek szerint a DK-nak való plakátragasztás még várat magára, bár Márki-Zay szerint már összeálltak Dobrevékkel – a Mindenki Magyarországa Mozgalom első embere legalábbis ezzel magyarázza, hogy Jakab nem veszi fel neki a telefont.

Sokan dughatták össze a fejüket a Jobbikban, miután a nagy szavak, krumplicipelés, száraztésztázás és elszámoltatásosdi után a baloldal torkán nem ment le az egykori náci párt néppárti kamufordulata, és úgy kiejtették az első körben Jakabot, mint annak a rendje. Könnyeit felitatva akkor azzal magyarázta a Jobbik elnöke a vereséget, hogy ő ment el egyedül a fideszes bázisokhoz kampányolni, amíg a többiek a biztos helyeket dolgozták meg. Párttársa, Z. Kárpát Dániel odáig is elment, hogy azt mondta: Jakab tulajdonképpen azért veszített, mert másoknak kampányolt.

Na, ebbe a hibába nem fog most beleesni a sértődött krumplikirály, hiszen ma a közösségi oldalán bejelentette, hogy az elnökségi ülésen úgy döntöttek, nem segítik egyik jelölt kampányát sem, és a választókra bízzák, hogy kit akarnak a roncsderbi élén látni. Úgy tűnik, a pártelnök lelke még fáj. Jakab úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A kis tacskóvá szelídült Jakab, aki egyben az igazságosztó, fullkorrekt srác szerepét is magára vállalta, üzent a korábbi vetélytársaknak is, akik közül már kihullott.

– írta a pártelnök ezt úgy, hogy napok óta nem veszi fel a telefont Márki-Zay Péternek, aki több jobbikosnak is elmondta, hogy azért akar beszélni Jakabbal, mert szeretné, ha mögé állna be – erről már az Index.hu számolt be. A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje annyira nem akarja, hogy Dobrev legyen a közös jelölt, hogy Karácsony Gergelyt is megkörnyékezte, de egyelőre nem döntötték el, hogy ki áll be ki mögé. Márki-Zay szerint Jakab azért nem reagál a megkeresésére, mert már összeállt a DK-val. Az ember azt gondolná, hogy az effajta problémamegoldást – nem veszem fel a telefont – már kamaszkorban kinövi az ember, de úgy tűnik, a némaságba menekülés, és a konfliktus fel nem vállalása a baloldalon még mindig divat, legalábbis egymás között.

Jakab – aki sokáig azt hitte, hogy meghatározó szereplője lesz a baloldali összefogásnak – most kezd rájönni, hogy ebben a buliban ő lett a töltelékember. Tűkön ülve várjuk, hogy elődjéhez, Vona Gáborhoz hasonlóan, a 2022-es választások után Jakab is lemondjon, majd létrehozza YouTube-csatornáját, ahol az elemző szemével tekint majd a politikára, nyilvánvalóan teljesen elfogulatlanul.

Forrás: Facebook, index.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.