Pesti Srácok

Így működik a Soros-birodalom – Békés Márton a Pesti Riporterben (Videóval)

Így működik a Soros-birodalom – Békés Márton a Pesti Riporterben (Videóval)

A Pesti Riporter október 5-ei adásában Ferkó Dániel először Békés Mártonnal, a XXI. Század Intézet igazgatójával beszélgetett A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című könyvéről, valamint szóba kerültek a külföldi szolgálatban álló magyar pártok is. A XXI. Század Intézet munkatársaival közösen összeállított mű egy évig tartó kutatómunka eredménye, egy 400 oldalas, több mint 200 lábjegyzettel ellátott, kronológiával és Soros-szótárral kiegészített, 22 képpel illusztrált könyv, amely valójában jegyzőkönyv, ténykönyv, és a Soros-stratégiának a tágabb régiónkban való érvényesülését bizonyítja.

Békés a Pesti Riporterben elmondta: a rendszerváltoztatást követően nyíltabban színre lépett Soros, és amint 1990-ben írott könyvében írta: a „magyar támaszpont” körül kezdte kiépíteni közép- és kelet-európai alapítványhálózatát.

ez pedig bejelentett szándéka is Sorosnak. A XXI. Század Intézet igazgatója szerint állandó szándéka maradt Sorosnak a szuverén nemzetállami keretek felszámolása. Ehhez hol a nemzeti valuták megingatása, hol a migráció szervezése kínálkozik eszközül; van olyan ország, ahol Soros nyíltan a „színes forradalmakat” támogatja, és van, ahol hatásukat rejtetten kifejtő „civil” szervezeteket, NGO-kat pénzel; egyes országokban a nemzeti kisebbségeket tolja maga előtt élő pajzsként (Macedónia), másutt éppen ellenkezőleg, a soviniszta kormányzatot ösztönzi (Ukrajna). Hazánkban is jelen vannak Békés szerint az ügynökök, hiszen sokszor úgy tűnik, hogy a legkisebb támogatottsággal rendelkező pártok (Párbeszéd) mögött áll a legkiterjedtebb hálózat.

PestiSracok facebook image

Hogy miképp működik pontosan a Soros-birodalom, az kiderül a fenti videóból!

A Pesti Riporter teljes adása ITT nézhető vissza. A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.