Pesti Srácok

Késelés, gyújtogatás, mindennapos félelem – Ilyen az élet egy józsefvárosi bérházban, amelyből Karácsony és Pikó hajléktalanszállót csinált (Videó!)

null

Tavaly tavasszal döntött úgy Karácsony Gergely főpolgármester és Pikó András, hogy a bérházként működő Kőbányai út 22. szám alatti ingatlanból hajléktalanszállót csinálnak. Az ott lakókat erről persze nem kérdezték meg, egyszercsak ott éltek velük egy házban a fedél nélküliek. További igazságtalanság, hogy amíg a régi lakóknak piaci alapon kellett pályázni és több százezer forintot előre kifizetni, addig a hajléktalanok szociális alapon költözhettek oda, és havonta mindössze ötezer forintot kell fizetniük egy-egy lakásért. A házban, ahol eddig egy összetartó közösség élt, most mindennaposak a randalírozások, késelések, múlt héten pedig egy pszichiátriai beteg felgyújtotta a saját lakását. A helyi Fidesz szerint Pikó András a hajléktalanszervezetek lekötelezettje, hiszen annak idején segítették őt a választási kampányában. Erről, és a helyzet orvoslásáról szerettük volna megkérdezni a baloldali polgármestert egy testületi ülést követően, de még a dohányzóból is képes volt kimenekülni, csak ne kelljen a számára kellemetlen kérdésekre válaszolnia.

Forrás: Pesti TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.