Pesti Srácok

Az Európai Néppárt totális árulása: Márki-Zay Péterrel akar tárgyalni Manfred Weber

Az Európai Néppárt totális árulása: Márki-Zay Péterrel akar tárgyalni Manfred Weber

Az Európai Néppárt totális árulásáról árulkodik Manfred Weber, a néppárt brüsszeli frakcióvezetőjének lépése, aki külön találkozót kért Márki-Zay Pétertől brüsszeli bemutatkozó látogatása során. Weber botrányos lépéséről Ujhelyi István szocialista EP-képviselő – Márki-Zay jövő heti brüsszeli turnéjának szervezője – lelkendezve számolt be az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

– fogalmazott az ATV műsorában a szocialista Ujhelyi István. Az EP-képviselő kérdésre válaszolva ismerte el, hogy ő és csapata dolgoznak a baloldal miniszterelnök-jelöltje brüsszeli bemutatkozó látogatásának programján. Elmondása szerint Márki-Zay legalább 19–20 befolyásos európai politikussal fog tárgyalni. Ezek közül emelte ki Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, akiről külön érdekességként jegyezte meg, hogy sokakkal ellentétben maga kezdeményezett a „jobboldali konzervatív” pártcsalád egyik csúcsvezetőjeként találkozót a magyarországi baloldal miniszterelnök-jelöltjétől.

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő a Márki-Zay-turné szervezőjeként számolt be az európai demokrata „konzervatív jobboldal” eme valóban párját ritkító gesztusáról. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
PestiSracok facebook image

EGY BUKOTT EMBER FRUSZTRÁCIÓJA

Mint ismert, Manfred Weber közel sem a legélesebb késként ismert az Európai Unió politikai színpadán. Leglátványosabb bukását a bajor politikus 2019-ben szenvedte el, amikor elbaltázott politikai húzásával az EP-választás kampányhajrájában hátba támadta Orbán Viktort és az általa vezetett Fideszt annak reményében, hogy elnyerje a brüsszeli baloldal támogatását az Európai Bizottság elnöki székének megszerzéséhez.

Az árulás következtében azonban Orbán Viktor megvonta támogatását az elnökaspiránstól, így hosszas tárgyalások után végül Weber helyett Ursula von der Leyen foglalhatta el az előmelegített széket. A látványos bukás óta pedig minden jel szerint Manfred Weber primitív politikai vérbosszúval kíván elégtételt venni vélelmezett sérelmeiért, nem törődve azzal, hogy a baloldal halálos ölelésében immár csaknem teljesen felolvadt az Európai Néppárt által tömörített, jobbközépnek mondott politikai közösség.

Marine Le Pen a francia Nemzeti Tömörülés elnöke budapesti látogatása alkalmával kijelentette, hogy Orbán Viktor az európai jobboldal meghatározó alakja, és reményét fejezte ki a most még széttagolt pártcsaládok mielőbbi egyesülése tekintetében. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

ORBÁNI MEGLEPETÉS

Az európai politikai folyamatokat közelebbről követők számára azonban már kirajzolódik egy újabb Orbán-lépés. Történetesen miközben az Európai Néppárt romjaira Brüsszelbe hívják Márki-Zay Pétert, addig a nemzetállamok, nemzeti kormányok és pártok politikai szövetsége formálódik éppen. Könnyen lehet tehát, hogy miközben a mainstream sajtó üdvrivalgása közepette az európai kommunisták, szocialisták, zöldek és egykorvolt kereszténydemokraták nem éppen irigylésre méltó társaságában piedesztálra emelik a magyar baloldal „választott” vezérét, Orbán Viktor hathatós közreműködésével létrejön az új európai jobboldal, ami a hazai párttörténet ismeretében akár egészen új horizontokat is megnyithat az öreg kontinens számára...

Márki-Zay tervezett programjába szocialista, zöld és liberális szervezetekkel és szakértőkkel való találkozások is tartozhatnak – írta a 444.hu. Ám a Magyar Nemzet kérdésére az Európai Parlament jobboldali frakcióihoz, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia politikai csoportokhoz tartozó források kijelentették, hogy nincs terítéken egyeztetés Márki-Zayval. Mint írták, az Európai Bizottság (EB) szintén inkább ködösített a lehetséges találkozókkal kapcsolatosan. A testület vezető szóvivője azt ajánlotta a lap figyelmébe, hogy időben közzéteszik a munkaprogramban, ha a miniszterelnök-jelölt és uniós biztosok egyeztetnek egymással. Péntek délutánig nem született ilyen, a jövő hétre vonatkozó bejegyzés az Európai Bizottság részéről. A Magyar Nemzet brüsszeli forrásai szerint a politikus – Ujhelyi István kapcsolatai révén – végül Elisa Ferreirával, az EB kohézióért és reformokért felelős biztosával, korábbi szocialista EP-képviselővel találkozhat. Emlékezetes: a héten Márki-Zay szintén kevésbé ismert EP-képviselőkkel, a francia elnök pártjához tartozó Valérie Hayerrel és Pierre Karleskinddel tárgyalt Budapesten.

Forrás: Ujhelyi István Facebook-oldala, Magyar Nemzet, 444.hu; Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.