Pesti Srácok

Annyira nincs sajtószabadság, hogy a kormányinfón órákig kérdezősködhetnek a balos portálok (Számok és tények a Pesti TV-n!)

A Számok és tények csapata, amely ezúttal Trombitás Kristóf mellett Magyari Sándorból, Deák Dánielből és Dávid Bencéből állt, a 2004-es, december ötödikei népszavazás felelevenítésével adta meg az adás alaphangját. Emlékeztették a nézőket, hogy a baloldal szereplői milyen ócska hazugságokkal hergelték magyargyűlölő kampányuk során az állampolgárokat, olyan számokat és adatokat propagálva, amelyeknek közük sem volt az igazsághoz.

A PPP-szerződésekkel is foglalkoztak a Számok és tények legutóbbi adásában, megvilágítva, hogyan adósították el 2010 előtt az országot ezekkel az előnytelen, évente százmilliárdos ráfizetést okozó szerződéstípussal, amely konstrukcióban a baloldal az autópályákat építette. Végül a sajtószabadság tagadói is megkapták a felvilágosítást, lévén Magyarországon mindenki megtalálja a neki megfelelő hangvételű és színezetű sajtót. Éppen a baloldali szereplők azok, akik akadályozzák vagy éppen ellehetetlenítik az újságírók munkáját, sőt, a nekik kellemetlenségeket okozókat propagandistáknak bélyegzik és azzal fenyegetőznek, hogy szakmájuktól eltiltják őket.

Nézzétek vissza a teljes adást!

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.