Pesti Srácok

Ilyen szép arcát Budapestnek még sosem láttam – Böjte Csaba visszaemlékezése az Eucharisztikus Kongresszusra (galériával)

null

Ilyen szép arcát Budapestnek még sosem láttam, ennyi mosolygó, szeretettel, bizalommal teli embert. Egyszerűen jó volt itt lenni – idézte fel az Eucharisztikus Kongresszus emlékeit Böjte Csaba, A ferences szerzetes szerint komoly bátorság kellett ahhoz, hogy Magyarország merje megrendezni a világraszóló eseményt, amely végül hatalmas sikerélménye volt a katolikus egyháznak is, a magyar nemzetnek is.

– idézte fel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes az Eucharisztikus Kongresszus emlékeit, kiemelve, hogy számára a budapesti esemény egy ilyen csoda volt. Szent Teréz szavait idézve elmondta: ha Isten valakivel valami nagy dolgot akar tenni, akkor a bátorság erejét ajándékozza neki, mert "félénk, ijedős lélekkel Isten semmit nem tud kezdeni".

Böjte Csaba szerint ez a bátorság testesült meg abban is, hogy Erdő Péter bíboros fel merte vállalni egy ilyen világraszóló eseménynek a megrendezését Budapest szívében, különösen a koronavírus-járvány bizonytalanságában, ráadásul az emlékezetes 1938-as, korábbi kongresszus "hosszúra nyúlt árnyékában". Mint humorosan megjegyezte, mivel azonban a Szentlélek szól Ferenc pápának, Ferenc pápa mit tudott csinálni, engedelmeskedett, és felkérte Erdő Péter bíborost a kongresszus megrendezésére, pedig még egyházi berkekben is nagy volt a bizonytalanság, hogyan lehet a koronavírusos időkben egyáltalán Budapestre elmenni, találkozni.

PestiSracok facebook image
Fotó: Ambrus Marcsi/NEK

Krisztussal, nyeregbe!

Böjte Csaba arról is beszélt: az is nagy nehézségeket okozott, hogyan lehet egyáltalán népszerűsíteni a kongresszust a Székelyföldön, aztán a vírusjárványra való tekintettel jött az ötlet, hogy mivel a fiatalok amúgy is szeretnek biciklizni, rendezzenek egy kerékpáros zarándoklatot Csíksomlyóig, Krisztussal a nyeregbe. Mint a szerzetes hozzátette, eredetileg úgy tervezte, hogy részt vesz az indulásnál, hogy aztán a fogadóbizottság tagjaként a végén várja be a túrázókat, ám a fiatalok az indulás reggelén megjegyezték neki, hogy "mégiscsak gázos", hogy nem teker velük, és a kezébe nyomtak egy biciklit. Böjte Csaba elmondta: végül a zarándokok háromszáz kilométert tettek meg, útközben minden településen fogadták őket polgármesterek, plébánosok. A résztvevők között sokan voltak olyanok is, akik nem a legszorgalmasabb templomba járók. A zarándokok csoportjához egyre többen csatlakoztak, így a végén háromezren érkeztek be a csíksomlyói nyeregbe.

– jegyezte meg Böjte Csaba, hozzátéve: úgy érezte, hogy a kezdeti bizonytalanságból kivezető erőt az a bátorság adott, amelyet a kongresszus megrendezéséhez Erdő Péter kapott Istentől, és amely kiáramlott a Kárpát-medencében.

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

Egyszerűen jó volt Budapesten lenni

A ferences szerzetes arról is beszélt, hogy a kongresszusra két szerelvénnyel érkeztek Erdélyből a zarándokok, köztük sok olyan fiatallal vagy felnőttel, akik előtte soha nem jártak a fővárosban. Elmondta: az is nagy élmény volt, ahogyan a vonaton énekeltek, imádkoztak, de az igazán pozitív benyomások Budapesten érték őket, mivel sok helyre gyalogosan mentek.

– fogalmazott Böjte Csaba, aki úgy vélte, az Eucharisztikus Kongresszus hatalmas sikerélménye volt a katolikus egyháznak és a magyar nemzetnek is, különösen azért, mert a más felekezetűekkel is együtt tudtak ünnepelni. A szerzetes elmondta: az az erő, az a bátorság, amelyet Magyarország ennek az eseménynek a megrendezéséhez kapott, kell, hogy tovább vezesse az egyházat az elkezdett úton.

eucharisztikus_ambrus (2)
eucharisztikus_ambrus (3)
eucharisztikus_ambrus (4)
eucharisztikus_ambrus (5)
eucharisztikus_ambrus (6)
eucharisztikus_ambrus (7)
eucharisztikus_ambrus (8)
eucharisztikus_ambrus (9)
eucharisztikus_ambrus (10)
eucharisztikus_ambrus (11)
eucharisztikus_ambrus (12)
eucharisztikus_ambrus (13)
eucharisztikus_ambrus (14)
eucharisztikus_ambrus (15)
eucharisztikus_ambrus (16)
eucharisztikus_ambrus (17)
eucharisztikus_ambrus

Ajánljuk még