Pesti Srácok

"Csakazértis" lábon lőtte magát a baloldali járványkezelés

"Csakazértis" lábon lőtte magát a baloldali járványkezelés

Már azon lepődünk meg leginkább, ha van még olyan dolog az összellenzéki gittegylet tárházában, amivel képesek meglepni bennünket. Most éppen az van, hogy az ellenzéki vezetésű fővárosi önkormányzatok nem teszik kötelezővé a bölcsődei és óvodai dolgozóik számára a koronavírus elleni védőoltást, és a kormánypárti vezetésű kerületeknek is csupán egy része rendelkezett a kötelező oltásról. A döntés elutasítását az önkormányzatok többsége a pedagógusok körében tapasztalható magas átoltottságra, az egységes kormányzati intézkedésre, mások viszont a megfelelő adatok hiányára és az intézmények stabil működésének kockázatára hivatkozva utasították el – olvasható a 24.hu cikkében.

Az ellenzéki önkormányzatok előszeretettel hárítják a felelősséget a kormányra, most sincs ez másként. A 24.hu szellőztette meg, hogy a koronavírus elleni vakcina beadását sem teszik kötelezővé azokban a kerületekben, ahol a szivárványkoalíció irányításával próbálnak meg "kivéreztetve, de törve nem" túlélni a választásokig, amikor majd végre leváltják a gonosz rezsimet. Képzeljék, ebben az elnyomó diktatúrában a baloldali vezetésű óbudai önkormányzat szerint ők „nem a kötelezhetik kollégáikat olyan járványügyi döntések meghozatalára, amihez sem szaktudásuk, sem adataik nincsenek.” Ez annak fényében is különösen érdekes, hogy az elmúlt egy évben a baloldal volt az, amelynek politikusai már-már virológus szerepben tetszelegve állították, hogy az orosz Szputnyik V. és a kínai Sinopharm vakcinák hatástalanok. Arra is érdemes visszaemlékezni, hogy miközben a baloldali pártok tevőlegesen részt vállaltak az emberek elbizonytalanításában, majd később ugyanez a politikai erő folytatott halálkampányt a Covid-fertőzésben elhunyt emberek statisztikáinak felemlegetésével és a elhalálozások felelősségének a kormányra kenésével.

– jelentette ki Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője áprilisban, amely éppen most lenne aktuális.

PestiSracok facebook image

Kamuzás mesterfokon

Szerintünk simán világbajnok lehetne hazugsággyártásban az ellenzék, akiknek sikerült alig néhány hónap alatt közel ezer álhírrel megörvendeztetni bennünket. (Ráadásul mindezt egyetlen témában). A baloldal nem képes túllendülni a dackorszakon, a "csakazértis" üzemmódban funkcionáló ellenzék leginkább azzal van elfoglalva, hogy amint megszületik egy kormánydöntés, akkor annak "csakazértis" a szöges ellentétét képviseljék. Erre vonatkozóan az Origo.hu gyűjtötte össze a baloldal oltásellenes és bizonytalanságot gerjesztő kijelentéseit még ősszel, amely alapján 2021. április 1. és szeptember 22. között 984 hazugságot közöltek baloldali politikusok, pártok, valamint a hazai és nemzetközi baloldali sajtó.

A baloldali Demokratikus Koalíció (DK) még kampányt is indított a kínai vakcina elleni kampány Fotó: DK/Facebook

Az önkormányzatok indokolásával szemben a kormány, mint munkáltató, az állami szférában elvárja a védőoltás felvételét.

írta november 18-án a Koronavírus.gov.hu kormányzati tájékoztató portál. Szintén a felelősség áthárítására cáfolt rá a kormánypárti vezetésű XVI. kerületi önkormányzat, akik lapunk kérdésére válaszolva elmondták, hogy már az oltás kötelezővé tétele előtt is magas volt a dolgozóik átoltottsága. Hangsúlyozták, hogy a kötelezővé tételnek köszönhetően ez az arány már meghaladja a 95 százalékot, azonban a kerület vezetése nem a meglévő magas arányt vette figyelembe a döntés meghozatalakor, hanem annak társadalmi hasznosságát.

Ahogy az a cikkből is kiderült, a bölcsődék és óvodák vegyes fenntartású intézmények, amelyek önkormányzati, civil és egyházi hátterűek is lehetnek, tehát a fenntartó jogosult arra, hogy a pedagógusok körében kötelezővé tegye az oltás felvételét. A Pedagógusok Szakszervezete óvodapedagógiai tagozatának elnöke arra figyelmeztetett a 24.hu-nak adott nyilatkozatában, hogy már így is komoly óvodapedagógus-hiánnyal küzdenek az intézmények, ezért a munkáltatók csak legvégső esetben küldik betegszabadságra a dolgozókat. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint országosan körülbelül 80 százalékos a bölcsődei dolgozók átoltottsága - a 24.hu-nak tett nyilatkozata alapján.

Szintén elveti az intézmények működtetésének kockázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely legutóbb november közepén adott ki közleményt arról, hogy 90 százalék felett van a pedagógusok körében az átoltottság.

Lapunk természetesen megkereste a témával kapcsolatban a Pedagógusok Szakszervezetét is. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy véleményük szerint vajon nem lenne-e könnyebb elrendelni a bölcsődei dolgozók kötelező oltását? (Pláne annak tudatában, hogy általánosságban bőven 80 százalék felettinek tekinthető). Kérdésként vetettük fel továbbá azt is, hogy vajon nem jelentene -e kisebb kockázatot az intézmények működési stabilitására az átoltottság növelése, mint az, ha a dolgozók tartós megbetegedés esetén kiesnek a munkából?

Kérdéssel fordultunk a XII. kerületi önkormányzathoz is, amelyben arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen átoltottsági arány mellett döntöttek mégis a kötelező oltás elrendelése mellett?

Cikkünket frissítjük, amennyiben választ kaptunk a kérdéseinkre.

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.