Pesti Srácok

Hat éve nem tudni, mi történt az MSZP piszkos ügyeiről tudó Sápi Attilával, de gyilkosai nem lehetnek nyugodtak

Hat éve nem tudni, mi történt az MSZP piszkos ügyeiről tudó Sápi Attilával, de gyilkosai nem lehetnek nyugodtak

Hat éve veszett nyoma az MSZP zuglói képviselőjének, Sápi Attilának, aki az eltűnése napján egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után. A rendőrség továbbra is eltűntként keresi a férfit, ugyanakkor a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője portálunknak adott korábbi interjújában is arra utalt, hogy a baloldal piszkos ügyeiről sokat tudó férfi már nagy valószínűséggel nem él, megölhették. Gál Sándor szerint ugyanakkor csak idő kérdése és megoldódhat az ügy.

Hat éve, hogy rejtélyes körülmények között eltűnt Sápi Attila, zuglói MSZP-s önkormányzati képviselő. Sápit utoljára újpalotai lakhelyén látták: 2016. január 5-én a lakásból a boltba indult, még az iratait sem vitte magával. A zavart férfi egy sört és egy kávét rendelt magának. Úgy tűnt, be van drogozva, ennyire zavartan nem tud viselkedni senki a sörtől – mondta korábban annak a vendéglátóhelynek a pultosa, ahol utoljára látták a szocialista képviselőt, akinek testét állítólag sérülések is borították. Ahogy azt sokszor megírtuk, a Privát Kopónak nyilatkozó hölgyismerőse szerint a honatya neki is csak annyit árult el, hogy verekedett. A nő öt nappal az eltűnés után jelzett a rendőröknek.

Emlékezetes, Sápi 100 százalékban tulajdonosa volt a felszámolás alatt álló Toro Security System Vagyonvédelmi Kft.-nek. A felszámolási eljárás 2015 októberében indult. A cég 2011-ben érte el a legnagyobb adózott eredményét: akkor 3,7 millió forintos nyereségre tettek szert. A céget 100 millió forintot, illetve 180 napot meghaladó adótartozás miatt számolták fel. A Magyar Nemzet arról is írt, hogy a Toro alvállalkozóként dolgozott, gyakran alvállalkozók alvállalkozójaként, és a munkadíjat eleve a közterhek nélkül kapták meg.

A Nemzet megjegyezte, hogy a politikához közel álló cégek egy része nyilvánvalóan lenyúlásra szakosodik, amire kiválóan alkalmas például az alvállalkozói lánc, amit egyes területeken egyébként is rendszeresen alkalmaznak: ilyen az építőipar, a munkaerő-kölcsönzés vagy éppen az őrző-védő tevékenység. Sápi cége ez utóbbi területen tüntetett el igazolhatóan több mint 150 millió forintot, ám a képviselő ennek ellenére nem élt fényűző módon. Azt nem sikerült kideríteni, hogy kinek a kasszáját gazdagította a több mint 150 millió forint. Igaz, arról már többen említést tettek, hogy a szocialistáknak létezik egy bizonyos fekete kasszája.

PestiSracok facebook image

Az eltűnés miatt a Monori Rendőrkapitányság kereste az önkormányzati képviselőt, míg a BRFK Életvédelmi Osztálya át nem vette tőlük az ügyet. A politikus cégének ügyfélkörét többször is végigvizsgálták, csakúgy, mint politikusi és magánkapcsolatait. Sápi Attila eltűnése 2019 szeptemberében is előkerült, amikor Várnai László ex-LMP-s zuglói politikus egy Facebook-posztban cáfolta meg Karácsony Gergelyt azután, hogy a főpolgármester a róla kiszivárgott hangfelvétel ellenére letagadta, hogy őt és családját Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke megfenyegette.

hangsúlyozta Várnai, utalva arra is, hogy Sápi Tóth bizalmi embereként sokat tudhat a helyi MSZP piszkos ügyeiről, amiről Karácsony is említést tett. De Várnai tovább ment: szerinte ezekért érdemes volt őt „elásni”, nehogy beszéljen.

Megölhették a politikust

Fontos kiemelni, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának vezetője, Gál Sándor a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában elmondta: megölhették a szocialisták piszkos ügyeiről sokat tudó zuglói MSZP-s politikust. Noha a férfit eltűntként keresik, nyomozás nincs elrendelve, de Gál Sándor szerint csak idő kérdése, hogy megtalálják azt a sarkalatos pontot, ahonnan el tudnak indulni.

Hozzátette:

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.