Pesti Srácok

Kínos beismerés – Karácsonyék akadályozták, hogy zöldebb legyen a Rakpart

Kínos beismerés – Karácsonyék akadályozták, hogy zöldebb legyen a Rakpart

Karácsony Gergely múlt heti sajtótájékoztatóján buktatta le a fővárost és Újbuda DK-s kerületvezetését, hogy ők tehetőek felelőssé, amiért a lehetségesnél kevesebb fa telepítésével valósulhat meg a Műegyetem rakpartra tervezett villamosvonal-beruházás. A főpolgármester természetesen a kormányt okolta, amiért nem elég zöld a projekt, Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója azonban Facebook-bejegyzésében tételesen levezette Karácsony Gergely és Újbuda vezetésének felelősségét. Kedden az érintettek Vitézy Dávid kezdeményezésére gyűltek össze, és több vitatott kérdésben is megegyeztek. Ezzel egyúttal úgy a főváros, mint Újbuda vezetése elismerte: egyedül ők akadályozták, hogy zöldebb legyen a fonódó villamos új szakasza.

Nemrégiben írtunk Karácsony Gergely idei egyik legkínosabb sajtótájékoztatójáról, amelyben a momentumos Orosz Annával, Újbuda alpolgármesterével közösen arról beszélt, hogy a Műegyetem rakpartra tervezett fonódó villamoshálózat létesítése során túlontúl kevés fával számol a projekt, ezért az egészet újra kell terveztetni. Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a vádak kapcsán Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet: az egész projektet a főváros illetékeseivel együttműködésben alkották meg és fogadták el, azaz pontosan annyi fát terveztek telepíteni,

Vitézy ugyanakkor egy még kínosabb körülményre is rámutatott, jelesül, hogy éppen a Karácsony Gergely irányítása alatt álló fővárosi vállalatoknak, illetve az újbudai önkormányzatnak (ahol ugye Orosz Anna alpolgármester) köszönhető, hogy végül kevesebb fa szerepel a tervekben, mint amennyit telepíteni lehetett volna. Mint már akkori cikkünkben is megjegyeztük, egyszerűbb lett volna, ha a kamerák kereszttüzében Karácsony Gergely önmagát, illetve Orosz Annát faggatja, miért akadályozták meg, hogy több fa telepítésével valósulhasson meg a beruházás.

PestiSracok facebook image

A BFK-hoz mentek a pofonért

A történet azonban itt nem állt meg, Vitézy Dávid ugyanis amellett, hogy reagált Karácsony Gergely vádjaira, még aznap meghívót küldött a főpolgármesternek, László Imre (DK) újbudai polgármesternek, Erő Zoltán főépítésznek, Bardóczi Sándor főtájépítésznek, valamint az érintett fővárosi közműcégek képviselőinek, hogy kedden gyűljenek össze a BFK irodájában,

Mint Vitézy Dávid hozzáteszi, a három és fél órás egyeztetésen több pontban is megállapodtak a résztvevők, ezen pontok többsége azonban látványos beismerése annak, hogy Karácsony Gergely botrányt kirobbantó sajtótájékoztatóján tendenciózusan valótlanságokat állított a beruházásról és a kormány felelősségéről. A megállapodás szerint ugyanis a résztvevő felek elismerték, hogy a főpolgármester által kritizált, a BFK felügyelete mellett készült terv mégiscsak jó (99 százalékában megfelelő), azon nem kell változtatni. Ahol pedig a több fa telepítésének érdekében mégiscsak lehet változtatni, ott a fővárosi cégeknek kell felülemelkedni korábbi, faültetést gátló álláspontjukon. Így a BKM Főkert például "eltekint a korábbi határozott elvárásától, miszerint 1,5 méteresnél szűkebb zöldsávba fa nem telepíthető".

– hangsúlyozza Vitézy Dávid, hozzátéve, hogy a fatelepítések érdekében végül a BKK és a BKV is meghátrált, amelyek korábban azt az álláspontot képviselték, hogy buszmegállóba új fa nem telepíthető (ezek egyébként jellemzően villamospótlás esetén használható megállók). A fővárosi cégek mellett Újbuda változtatni kényszerült korábbi álláspontján, és hozzájárult további 20–25 parkolóhely megszüntetéséhez, ahová így további fák telepíthetőek.

– összegzi Vitézy Dávid, kiemelve, hogy a BFK haladéktalanul elrendeli a módosítások átvezetését a tervezőnél.

Vitézy Dávid tehát lépett, és valóságferdítő Facebook-kommunikáció helyett elérte, hogy mind Karácsony közműcégei, mind Újbuda DK-s kerületvezetése meghátráljon, és ne gátolja a több fa telepítését a projektben. Arra pedig, hogy a balliberális kerület- és városvezetés tehető felelőssé a kevesebb fa ültetése miatt, arra épp Karácsony Gergely hívta fel a figyelmet. De nem ő oldotta meg a problémát...

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."