Pesti Srácok

Zelenszkij–Márki-Zay-paktum: életveszélyes játszma a háború árnyékában

Zelenszkij–Márki-Zay-paktum: életveszélyes játszma a háború árnyékában

A Magyar Nemzet nemzetbiztonsági forrásból úgy értesült, hogy Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök stábja szövetségre lépett. Az ukrán elnök ezután az aktus után intézett kirohanást Orbán Viktor ellen a legutóbbi brüsszeli uniós csúcson, amelyben a magyarországi holokauszthoz hasonlította az Ukrajna elleni agressziót, valamint azt követelte, hogy Magyarország fegyverszállítmányokkal és a legszigorúbb szankciókkal nyújtson segítséget. Az már hetek óta köztudott, hogy számos baloldali politikus – köztük Márki-Zay Péter – a katonai segítségnyújtás és a gáz- és olajcsapok elzárása mellett áll, ám most vélhetően erről meg is állapodott a magyar baloldal az ukrán vezetéssel. Szijjártó Péter már tegnap hírt adott a paktumkötésről, amit most a Magyar Nemzet nemzetbiztonsági értesülése is alátámaszt.

Az előzményekhez tartozik, hogy Márki-Zay Péter a héten egy Twitter-bejegyzésben üzent Ukrajna elnökének, amelyben arról írt: várja a napot, hogy találkozhassanak és a két nemzet európai uniós jövőjéről beszélgessenek. Csakhogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy ennél sokkal többről van szó. Szerinte

A Magyar Nemzet felidézte, hogy a múlt héten az ukrán külügyi tárca nemtetszését váltotta ki Szijjártó Péter március 21-én, az uniós külügyminiszterek értekezletén, Brüsszelben tett kijelentése, amely szerint Magyarország ellenzi a repüléstilalmi övezetet Ukrajna felett, miként a békefenntartónak nevezett szárazföldi alakulatok bevetését is a háborúban. Szijjártó Péter az ülésen egyértelművé tette, hogy hazánk nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnába, és nem is engedi át a fegyverszállítmányokat Magyarország területén.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet úgy tudja, a magyar diplomácia vezetőjének állásfoglalása után Dmitro Kuleba külügyminiszter felhívta a budapesti ukrán nagykövetet és Ljubov Nepopnál arról érdeklődött, hogy miként lehetne elősegíteni a baloldali ellenzék választási győzelmét Magyarországon. Ezt követte Volodimir Zelenszkij meglepően éles kirohanása Orbán Viktor ellen a március 25-i, brüsszeli uniós csúcson, ahol így fogalmazott:

A mai kormányülés után Szijjártó Péter újabb üzenetet tett közzé, amelyben megerősítette: valós a sajtóértesülés, Ukrajna külügyminisztere valóban a magyar választási eredmény befolyásolásáról egyeztetett.

– érvelt Szijjártó, aki szerint egyértelmű, hogy Márki-Zay Péter stábja ígéretet tett rá: ha győznek, fegyverszállítmányokkal és az orosz energiaimport leállításával valóban beavatkozna Magyarország az orosz–ukrán háborúba az ukrán fél oldalán.

– szögezte le a miniszter, aki szerint Vladimir Zelenszkij álláspontja érthető: ők azt szeretnék, hogy minél több európai ország avatkozzon be az oldalukon. Ám Magyarország érdeke egyértelmű: meg kell akadályozni, hogy beleprovokáljanak minket a háborúba.

– nyomatékosította Szijjártó Péter.

Forrás: Magyar Nemzet, Szijjártó Péter Facebook-oldala, PS; Vezető kép: PS-fotómontázs

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.